Élelmiszer nyersanyagok beszerzése a terméklistában részletezettek szerint. 1. sz. részajánlat: savanyúság 3 tétel, 2435 kg Ajánlatkérő a megadott mennyiségtől +-10%-al eltérhet. Ahol gyártmányra, típusra, eredetre, szabadalomra vagy védjegyre hivatkozott ajánlatkérő, ott a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, azzal egyenértékű termék ajánlható meg (321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. §. (3) bekezdés. Ajánlattevők kizárólag A Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségű árura vonatkozóan tehetnek ajánlatot, illetve a szerződés során Ajánlatkérő csak a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségű árut fogad el. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell arra vonatkozóan, hogy garantálja az általa megajánlott mennyiségű termékek a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségben történő szállítását. Az ajánlatban meg kell adni a megajánlott termék gyártóját/forgalmazóját, a termék megnevezését és származási helyét. Amennyiben az ajánlat nem tartalmazza a megajánlott termék gyártóját/forgalmazóját és a termék megnevezését, az nem hiánypótolható hiánynak minősül és az ajánlat érvénytelenségét eredményezi. Élelmiszer nyersanyagok beszerzése a terméklistában részletezettek szerint. 2. sz. részajánlat: tojás 1 tétel, 43200 db Ajánlatkérő a megadott mennyiségtől +-10%-al eltérhet. Ahol gyártmányra, típusra, eredetre, szabadalomra vagy védjegyre hivatkozott ajánlatkérő, ott a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, azzal egyenértékű termék ajánlható meg (321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. §. (3) bekezdés. Ajánlattevők kizárólag A Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségű árura vonatkozóan tehetnek ajánlatot, illetve a szerződés során Ajánlatkérő csak a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségű árut fogad el. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell arra vonatkozóan, hogy garantálja az általa megajánlott mennyiségű termékek a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségben történő szállítását. Az ajánlatban meg kell adni a megajánlott termék gyártóját/forgalmazóját, a termék megnevezését és származási helyét. Amennyiben az ajánlat nem tartalmazza a megajánlott termék gyártóját/forgalmazóját és a termék megnevezését, az nem hiánypótolható hiánynak minősül és az ajánlat érvénytelenségét eredményezi. Élelmiszer nyersanyagok beszerzése a terméklistában részletezettek szerint. 3. sz. részajánlat: : egyéb szárazáru 19 tétel, 1283 kg, 1720 l, 12487 db, 540 doboz, 20 csomag Ajánlatkérő a megadott mennyiségtől +-10%-al eltérhet. Ahol gyártmányra, típusra, eredetre, szabadalomra vagy védjegyre hivatkozott ajánlatkérő, ott a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, azzal egyenértékű termék ajánlható meg (321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. §. (3) bekezdés. Ajánlattevők kizárólag A Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségű árura vonatkozóan tehetnek ajánlatot, illetve a szerződés során Ajánlatkérő csak a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségű árut fogad el. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell arra vonatkozóan, hogy garantálja az általa megajánlott mennyiségű termékek a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségben történő szállítását. Az ajánlatban meg kell adni a megajánlott termék gyártóját/forgalmazóját, a termék megnevezését és származási helyét. Amennyiben az ajánlat nem tartalmazza a megajánlott termék gyártóját/forgalmazóját és a termék megnevezését, az nem hiánypótolható hiánynak minősül és az ajánlat érvénytelenségét eredményezi. Élelmiszer nyersanyagok beszerzése a terméklistában részletezettek szerint. 4. sz. részajánlat: kenőzsiradékok, olajok 6 tétel, 3220 l, 1897 kg, 7000 db Ajánlatkérő a megadott mennyiségtől +-10%-al eltérhet. Ahol gyártmányra, típusra, eredetre, szabadalomra vagy védjegyre hivatkozott ajánlatkérő, ott a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, azzal egyenértékű termék ajánlható meg (321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. §. (3) bekezdés. Ajánlattevők kizárólag A Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségű árura vonatkozóan tehetnek ajánlatot, illetve a szerződés során Ajánlatkérő csak a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségű árut fogad el. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell arra vonatkozóan, hogy garantálja az általa megajánlott mennyiségű termékek a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségben történő szállítását. Az ajánlatban meg kell adni a megajánlott termék gyártóját/forgalmazóját, a termék megnevezését és származási helyét. Amennyiben az ajánlat nem tartalmazza a megajánlott termék gyártóját/forgalmazóját és a termék megnevezését, az nem hiánypótolható hiánynak minősül és az ajánlat érvénytelenségét eredményezi. Élelmiszer nyersanyagok beszerzése a terméklistában részletezettek szerint. 5. sz. részajánlat: : cereáliák, rizs, szárazhüvelyes 7 tétel, 6480 kg Ajánlatkérő a megadott mennyiségtől +-10%-al eltérhet. Ahol gyártmányra, típusra, eredetre, szabadalomra vagy védjegyre hivatkozott ajánlatkérő, ott a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, azzal egyenértékű termék ajánlható meg (321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. §. (3) bekezdés. Ajánlattevők kizárólag A Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségű árura vonatkozóan tehetnek ajánlatot, illetve a szerződés során Ajánlatkérő csak a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségű árut fogad el. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell arra vonatkozóan, hogy garantálja az általa megajánlott mennyiségű termékek a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségben történő szállítását. Az ajánlatban meg kell adni a megajánlott termék gyártóját/forgalmazóját, a termék megnevezését és származási helyét. Amennyiben az ajánlat nem tartalmazza a megajánlott termék gyártóját/forgalmazóját és a termék megnevezését, az nem hiánypótolható hiánynak minősül és az ajánlat érvénytelenségét eredményezi. Élelmiszer nyersanyagok beszerzése a terméklistában részletezettek szerint. 6. sz. részajánlat: tej, tejtermékek 19 tétel 27925 db, 1671 kg, 21760 l, 2560 doboz Ajánlatkérő a megadott mennyiségtől +-10%-al eltérhet. Ahol gyártmányra, típusra, eredetre, szabadalomra vagy védjegyre hivatkozott ajánlatkérő, ott a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, azzal egyenértékű termék ajánlható meg (321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. §. (3) bekezdés. Ajánlattevők kizárólag A Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségű árura vonatkozóan tehetnek ajánlatot, illetve a szerződés során Ajánlatkérő csak a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségű árut fogad el. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell arra vonatkozóan, hogy garantálja az általa megajánlott mennyiségű termékek a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségben történő szállítását. Az ajánlatban meg kell adni a megajánlott termék gyártóját/forgalmazóját, a termék megnevezését és származási helyét. Amennyiben az ajánlat nem tartalmazza a megajánlott termék gyártóját/forgalmazóját és a termék megnevezését, az nem hiánypótolható hiánynak minősül és az ajánlat érvénytelenségét eredményezi. Élelmiszer nyersanyagok beszerzése a terméklistában részletezettek szerint. 7. sz. részajánlat: húskészítmények 21 tétel, 4121 kg, 910 db Ajánlatkérő a megadott mennyiségtől +-10%-al eltérhet. Ahol gyártmányra, típusra, eredetre, szabadalomra vagy védjegyre hivatkozott ajánlatkérő, ott a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, azzal egyenértékű termék ajánlható meg (321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. §. (3) bekezdés. Ajánlattevők kizárólag A Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségű árura vonatkozóan tehetnek ajánlatot, illetve a szerződés során Ajánlatkérő csak a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségű árut fogad el. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell arra vonatkozóan, hogy garantálja az általa megajánlott mennyiségű termékek a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségben történő szállítását. Az ajánlatban meg kell adni a megajánlott termék gyártóját/forgalmazóját, a termék megnevezését és származási helyét. Amennyiben az ajánlat nem tartalmazza a megajánlott termék gyártóját/forgalmazóját és a termék megnevezését, az nem hiánypótolható hiánynak minősül és az ajánlat érvénytelenségét eredményezi. Élelmiszer nyersanyagok beszerzése a terméklistában részletezettek szerint. 8. sz. részajánlat: tőkehús, halhús, belsőség 13 tétel, 15415 kg Ajánlatkérő a megadott mennyiségtől +-10%-al eltérhet. Ahol gyártmányra, típusra, eredetre, szabadalomra vagy védjegyre hivatkozott ajánlatkérő, ott a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, azzal egyenértékű termék ajánlható meg (321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. §. (3) bekezdés. Ajánlattevők kizárólag A Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségű árura vonatkozóan tehetnek ajánlatot, illetve a szerződés során Ajánlatkérő csak a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségű árut fogad el. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell arra vonatkozóan, hogy garantálja az általa megajánlott mennyiségű termékek a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségben történő szállítását. Az ajánlatban meg kell adni a megajánlott termék gyártóját/forgalmazóját, a termék megnevezését és származási helyét. Amennyiben az ajánlat nem tartalmazza a megajánlott termék gyártóját/forgalmazóját és a termék megnevezését, az nem hiánypótolható hiánynak minősül és az ajánlat érvénytelenségét eredményezi. Élelmiszer nyersanyagok beszerzése a terméklistában részletezettek szerint. 9. sz. részajánlat: : ízesítők, fűszerek, szószok, mártások 34 tétel, 4347,25 kg, 48 l, 250 csomag, 2530 db Ajánlatkérő a megadott mennyiségtől +-10%-al eltérhet. Ahol gyártmányra, típusra, eredetre, szabadalomra vagy védjegyre hivatkozott ajánlatkérő, ott a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, azzal egyenértékű termék ajánlható meg (321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. §. (3) bekezdés. Ajánlattevők kizárólag A Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségű árura vonatkozóan tehetnek ajánlatot, illetve a szerződés során Ajánlatkérő csak a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségű árut fogad el. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell arra vonatkozóan, hogy garantálja az általa megajánlott mennyiségű termékek a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségben történő szállítását. Az ajánlatban meg kell adni a megajánlott termék gyártóját/forgalmazóját, a termék megnevezését és származási helyét. Amennyiben az ajánlat nem tartalmazza a megajánlott termék gyártóját/forgalmazóját és a termék megnevezését, az nem hiánypótolható hiánynak minősül és az ajánlat érvénytelenségét eredményezi. Élelmiszer nyersanyagok beszerzése a terméklistában részletezettek szerint. 10. sz. részajánlat: mirelitek 32 tétel, 19474 kg Ajánlatkérő a megadott mennyiségtől +-10%-al eltérhet. Ahol gyártmányra, típusra, eredetre, szabadalomra vagy védjegyre hivatkozott ajánlatkérő, ott a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, azzal egyenértékű termék ajánlható meg (321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. §. (3) bekezdés. Ajánlattevők kizárólag A Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségű árura vonatkozóan tehetnek ajánlatot, illetve a szerződés során Ajánlatkérő csak a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségű árut fogad el. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell arra vonatkozóan, hogy garantálja az általa megajánlott mennyiségű termékek a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségben történő szállítását. Az ajánlatban meg kell adni a megajánlott termék gyártóját/forgalmazóját, a termék megnevezését és származási helyét. Amennyiben az ajánlat nem tartalmazza a megajánlott termék gyártóját/forgalmazóját és a termék megnevezését, az nem hiánypótolható hiánynak minősül és az ajánlat érvénytelenségét eredményezi. Élelmiszer nyersanyagok beszerzése a terméklistában részletezettek szerint. 11. sz. részajánlat: gabona alapú élelmiszerek 12 tétel, 13235 db, 1127 kg Ajánlatkérő a megadott mennyiségtől +-10%-al eltérhet. Ahol gyártmányra, típusra, eredetre, szabadalomra vagy védjegyre hivatkozott ajánlatkérő, ott a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, azzal egyenértékű termék ajánlható meg (321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. §. (3) bekezdés. Ajánlattevők kizárólag A Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségű árura vonatkozóan tehetnek ajánlatot, illetve a szerződés során Ajánlatkérő csak a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségű árut fogad el. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell arra vonatkozóan, hogy garantálja az általa megajánlott mennyiségű termékek a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségben történő szállítását. Az ajánlatban meg kell adni a megajánlott termék gyártóját/forgalmazóját, a termék megnevezését és származási helyét. Amennyiben az ajánlat nem tartalmazza a megajánlott termék gyártóját/forgalmazóját és a termék megnevezését, az nem hiánypótolható hiánynak minősül és az ajánlat érvénytelenségét eredményezi. Élelmiszer nyersanyagok beszerzése a terméklistában részletezettek szerint. 12. sz. részajánlat: kenyér, péksütemény 34 tétel, 180755 db, 10680 kg Ajánlatkérő a megadott mennyiségtől +-10%-al eltérhet. Ahol gyártmányra, típusra, eredetre, szabadalomra vagy védjegyre hivatkozott ajánlatkérő, ott a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, azzal egyenértékű termék ajánlható meg (321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. §. (3) bekezdés. Ajánlattevők kizárólag A Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségű árura vonatkozóan tehetnek ajánlatot, illetve a szerződés során Ajánlatkérő csak a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségű árut fogad el. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell arra vonatkozóan, hogy garantálja az általa megajánlott mennyiségű termékek a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségben történő szállítását. Az ajánlatban meg kell adni a megajánlott termék gyártóját/forgalmazóját, a termék megnevezését és származási helyét. Amennyiben az ajánlat nem tartalmazza a megajánlott termék gyártóját/forgalmazóját és a termék megnevezését, az nem hiánypótolható hiánynak minősül és az ajánlat érvénytelenségét eredményezi. Élelmiszer nyersanyagok beszerzése a terméklistában részletezettek szerint. 13. sz. részajánlat: száraztészta 16 tétel, 5110 kg Ajánlatkérő a megadott mennyiségtől +-10%-al eltérhet. Ahol gyártmányra, típusra, eredetre, szabadalomra vagy védjegyre hivatkozott ajánlatkérő, ott a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, azzal egyenértékű termék ajánlható meg (321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. §. (3) bekezdés. Ajánlattevők kizárólag A Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségű árura vonatkozóan tehetnek ajánlatot, illetve a szerződés során Ajánlatkérő csak a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségű árut fogad el. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell arra vonatkozóan, hogy garantálja az általa megajánlott mennyiségű termékek a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségben történő szállítását. Az ajánlatban meg kell adni a megajánlott termék gyártóját/forgalmazóját, a termék megnevezését és származási helyét. Amennyiben az ajánlat nem tartalmazza a megajánlott termék gyártóját/forgalmazóját és a termék megnevezését, az nem hiánypótolható hiánynak minősül és az ajánlat érvénytelenségét eredményezi. Élelmiszer nyersanyagok beszerzése a terméklistában részletezettek szerint. 14. sz. részajánlat: zöldség-gyümölcs 40 tétel, 10000 kg, 1410 csomag Ajánlatkérő a megadott mennyiségtől +-10%-al eltérhet. Ahol gyártmányra, típusra, eredetre, szabadalomra vagy védjegyre hivatkozott ajánlatkérő, ott a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, azzal egyenértékű termék ajánlható meg (321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. §. (3) bekezdés. Ajánlattevők kizárólag A Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségű árura vonatkozóan tehetnek ajánlatot, illetve a szerződés során Ajánlatkérő csak a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségű árut fogad el. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell arra vonatkozóan, hogy garantálja az általa megajánlott mennyiségű termékek a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak maradéktalanul megfelelő minőségben történő szállítását. Az ajánlatban meg kell adni a megajánlott termék gyártóját/forgalmazóját, a termék megnevezését és származási helyét. Amennyiben az ajánlat nem tartalmazza a megajánlott termék gyártóját/forgalmazóját és a termék megnevezését, az nem hiánypótolható hiánynak minősül és az ajánlat érvénytelenségét eredményezi.
A dokumentációban részletesen meghatározott élelmiszerek (szárazáru) folyamatos szállítása a Bárka Integrált Szociális Intézmény Bács-Kiskun Vármegye közös AK részére. Az előirányzott mennyiség: 14 638 kg, 31 549 db, 4 935 liter, 412 doboz Az előirányzott mennyiséget részletesen AK a műszaki leírásban adja meg, amelyhez AK sem a soronkénti mennyiségek, sem a termékek vonatkozásában nincs kötve. A beszerzés mennyiségét meghatározó keretösszeg: bruttó 28 539 884 Ft amely már magában foglal 20% mennyiségi eltérési lehetőséget is.
„A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 16 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 207 840 kg A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett alábbi termékek megrendelése maximum a nettó 41 000 000 Ft keretösszeg erejéig. árpa búza kukorica kukorica(csöves) zab napraforgó fekete napraforgó (iregi) rizs hajdina bulgur árpa - roppantott búza - roppantott kukorica - roppantott napraforgó fekete -roppantott napraforgó (iregi) - roppantott köles (vörös) köles (sárga) köles (fehér) köles (fürtös) fénymag muharmag kendermag lenmag repcemag tökmag útifű maghéj zöld akáclomb vegyes lomb kukoricaszár Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A megjelölt esetekben, ahol az elvárt specifikációban konkrét előírás szerepel ott állategészségügyi és takarmányozás szakmai szempontok miatt Ajánlatkérőnek kizárólag az adott előírásnak pontosan megfelelő, adott esetben az előírás szerinti terméket áll módjában elfogadni. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A közbeszerzési eljárás nyertesének rendelkeznie kell, érvényes HACCP- élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó́ külső́ független szervezet által kiállított igazolással, tanúsítvánnyal, jelentéssel, vagy azzal egyenértékű́ tanúsított minőségbiztosítási rendszerrel, vagy azzal egyenértékű́, a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedésekkel. „A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 16 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 1 085 000 kg A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett alábbi termékek megrendelése maximum a nettó 100 000 000 Ft keretösszeg erejéig. réti széna lucerna széna zöld lucerna búza szalma Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A megjelölt esetekben, ahol az elvárt specifikációban konkrét előírás szerepel ott állategészségügyi és takarmányozás szakmai szempontok miatt Ajánlatkérőnek kizárólag az adott előírásnak pontosan megfelelő, adott esetben az előírás szerinti terméket áll módjában elfogadni. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A közbeszerzési eljárás nyertesének rendelkeznie kell, érvényes HACCP- élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó́ külső́ független szervezet által kiállított igazolással, tanúsítvánnyal, jelentéssel, vagy azzal egyenértékű́ tanúsított minőségbiztosítási rendszerrel, vagy azzal egyenértékű́, a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedésekkel. „A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 16 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 62 265 kg A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett alábbi termékek megrendelése maximum a nettó 57 000 000 Ft keretösszeg erejéig. Csontos nyershús Nem tisztított nyers szív Belsőség Csirke farhát Csirke egész Csirkemáj Csirkeláb Zsírszalonna Csirkemell filé Csirke szív Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A megjelölt esetekben, ahol az elvárt specifikációban konkrét előírás szerepel ott állategészségügyi és takarmányozás szakmai szempontok miatt Ajánlatkérőnek kizárólag az adott előírásnak pontosan megfelelő, adott esetben az előírás szerinti terméket áll módjában elfogadni. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A nyertes ajánlattevőként szerződő félnek gondoskodnia kell a megfelelő hűtőláncról a termékek Megrendelő által történtő átvételéig. A közbeszerzési eljárás nyertesének rendelkeznie kell, érvényes HACCP- élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó́ külső́ független szervezet által kiállított igazolással, tanúsítvánnyal, jelentéssel, vagy azzal egyenértékű́ tanúsított minőségbiztosítási rendszerrel, vagy azzal egyenértékű́, a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedésekkel. „A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 16 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 207 200 db A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett alábbi termékek megrendelése maximum a nettó 58 000 000 Ft keretösszeg erejéig. Élő patkány (Rattus norvegicus) kifejlett Élő patkány (Rattus norvegicus) tenyész selejt Fagyasztott egér (Mus musculus) szopós napos Fagyasztott egér (Mus musculus) szopós Fagyasztott egér (Mus musculus) szopós szőrös Fagyasztott egér (Mus musculus) pattogós Fagyasztott egér (Mus musculus) kifejlett Fagysztott egér (Mus musculus) tenyész selejt Fagyasztott patkány (Rattus norvegicus) szopós Faygasztott patkány (Rattus norvegicus) választási Fagyasztott patkány (Rattus norvegicus) süldő Fagyasztott patkány (Rattus norvegicus) növendék Fagyasztott patkány (Rattus norvegicus) kifejlett Fagyasztott patkány (Rattus norvegicus) tenyész selejt Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A megjelölt esetekben, ahol az elvárt specifikációban konkrét előírás szerepel ott állategészségügyi és takarmányozás szakmai szempontok miatt Ajánlatkérőnek kizárólag az adott előírásnak pontosan megfelelő, adott esetben az előírás szerinti terméket áll módjában elfogadni. meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A közbeszerzési eljárás nyertesének gondoskodnia kell a hűtőlánc biztosításáról, egészen az állatkerti átvételig. A nyertes ajánlattevőként szerződő félnek legkésőbb a szerződéskötésre rendelkeznie kell az élő állatok belföldi szállításának állategészségügyi szabályairól szóló 87/2012. (VIII. 27.) VM rendelet 5. § (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelő, élőállat szállítására alkalmas, érvényes állatszállítási engedéllyel rendelkező szállítójárművel és ezen engedélyét és jogosultságát a szerződés teljes időtartama alatt fenn kell tartania. A közbeszerzési eljárás nyertesének rendelkeznie kell, érvényes HACCP- élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó́ külső́ független szervezet által kiállított igazolással, tanúsítvánnyal, jelentéssel, vagy azzal egyenértékű́ tanúsított minőségbiztosítási rendszerrel, vagy azzal egyenértékű́, a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedésekkel. „A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 16 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 3 612 kg A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett alábbi termékek megrendelése maximum a nettó 12 000 000 Ft keretösszeg erejéig. Hangyász táp 3761 Panda táp DK Majom táp óvilági 3446 EM Majom táp óvilági (magas rosttartalom) 3497 EM Majom táp (lombevő főemlős) L.E.P. 3491 PS Kengurú táp 3699 PA - 4 mm 3699 PD - 8 mm Selyemmajom táp 3450 PS Selyemmajom táp (rovarevő) 3456 ES Karmosmajom (gumi por) 2990 Karmosmajom (gumi gél) 2991 Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A megjelölt esetekben, ahol az elvárt specifikációban konkrét előírás szerepel ott állategészségügyi és takarmányozás szakmai szempontok miatt Ajánlatkérőnek kizárólag az adott előírásnak pontosan megfelelő, adott esetben az előírás szerinti terméket áll módjában elfogadni. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A közbeszerzési eljárás nyertesének rendelkeznie kell, érvényes HACCP- élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó́ külső́ független szervezet által kiállított igazolással, tanúsítvánnyal, jelentéssel, vagy azzal egyenértékű́ tanúsított minőségbiztosítási rendszerrel, vagy azzal egyenértékű́, a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedésekkel. „A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 16 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 6813 kg A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett alábbi termékek megrendelése maximum a nettó 50 000 000 Ft keretösszeg erejéig. Planktonok: Vörös plankton Zöld plankton Speciális eleség filtrálóknak, gerincteleneknek Speciális eleség tarisznyarákoknak, garnéláknak, folyami rákoknak Artemia eledel Micróplankton Vörös kerekesféreg (Brachionus plicatilis) Ízeltlábúak: Mysis Artémia Artémia pete Krill Vörös szúnyoglárva Felete szúnyoglárva Nagy krill (Euphasia superba) Daphnia/Vízibolha Evezőslábú rák (Calanoide Copepoden) Cyclops-vörös Cyclops-zöld Moina Bosmiden Homoki garnéla (Crangon crangon) Arany garnéla Garnéla-mini Kristálygarnéla Jeges-tengeri garnéla (Pandalus borealis) Koktélgarnéla (Metapenaeus Monoceros) Koktélgarnéla (Litopenaeus vannamei) Ostorgarnéla (Litopenaeus vannamei) Parti tarisznyarák (Carcinus maenas) Homárrák ikra Tengeri hal ikra Egész vörösrák (Pleoticus Muelleri) Mélytengeri rák (Pandalus borealis) Csendes-óceáni óriásgarnéla farok (Litopenaeus vannamei) Pucolt rák farok (Procambarus clarkii) Nyers királyrák (Litopenaeus vannamei) farok Nyers királyrák (Litopenaeus vannamei) farok (41/50) Puhatestűek + halak: Mikronizált kagylóhús Feketekagyló hús (Mytilus sp.) Feketekagyló héjas (Mytilus sp.) Vénuszkagyló (Paratapes undulatus) Szívkagyló (Cerastoderma edule) Szívkagyló hús (Cerastoderma edule) Fésű kagyló hús (Szt. Jakab kagyló) Kalmár (Loligo sp.) Bébipolip (Octopus sp.) Polip (Octopus sp.) Kis palloskagyló (Ensis ensis) Bébi tintahal Bodorka (Rutilus rutilus) Dillies Szélhajtó küsz (Albanus albanus) Kínai ezüsthal Kaliforniai tintahal (Loligo opalescns) Patagóniai tintahal- helyettesítő termék Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A megjelölt esetekben, ahol az elvárt specifikációban konkrét előírás szerepel ott állategészségügyi és takarmányozás szakmai szempontok miatt Ajánlatkérőnek kizárólag az adott előírásnak pontosan megfelelő, adott esetben az előírás szerinti terméket áll módjában elfogadni. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A közbeszerzési eljárás nyertesének gondoskodnia kell a hűtőlánc biztosításáról, egészen az állatkerti átvételig. A közbeszerzési eljárás nyertesének rendelkeznie kell, érvényes HACCP- élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó́ külső́ független szervezet által kiállított igazolással, tanúsítvánnyal, jelentéssel, vagy azzal egyenértékű́ tanúsított minőségbiztosítási rendszerrel, vagy azzal egyenértékű́, a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedésekkel. „A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 16 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 1 130 kg A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett alábbi termékek megrendelése maximum a nettó 14 000 000 Ft keretösszeg erejéig. Takarmány kiegészítő - rovartáp Takarmány kiegészítő - lágyeleség Haltáp Haltáp Haltáp Haltáp Haltáp Haltáp Haltáp Spenótos haltáp Zoomed Natural juvenile iguana food, agáma pellet Zoomed Natural adult bearded dragon food, szakállas agáma pellet ZooMed Repti Calcium – D3 Alpha-Supervit (1/1 kg) Táp (Kézzel nevelő táp) Tápszer (Pro Nutro) Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A megjelölt esetekben, ahol az elvárt specifikációban konkrét előírás szerepel ott állategészségügyi és takarmányozás szakmai szempontok miatt Ajánlatkérőnek kizárólag az adott előírásnak pontosan megfelelő, adott esetben az előírás szerinti terméket áll módjában elfogadni. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A közbeszerzési eljárás nyertesének rendelkeznie kell, érvényes HACCP- élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó́ külső́ független szervezet által kiállított igazolással, tanúsítvánnyal, jelentéssel, vagy azzal egyenértékű́ tanúsított minőségbiztosítási rendszerrel, vagy azzal egyenértékű́, a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedésekkel. „A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 16 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 84 463 kg 200 db 53 liter A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett alábbi termékek megrendelése maximum a nettó 36 000 000 Ft keretösszeg erejéig. Zolli (állatkerti növényevő táp) ZOO (lucerna granulátum) réti széna pellet Sárgarépa granulátum Sertéstáp (hízótáp) Versenylótáp Báránytáp Agancsos vadtáp Zsiráftáp Alpaka táp Száraz macskatáp (marhahúsos) Macska konzerv (finom pástétom) Macskatáp tasak (85g) Macskatáp konzerv Sündisznó eledel nedves Sündisznó eledel nedves Sündisznó táp Macska tápszer Kutyatáp (száraz) Kutyatáp (Hill's a/d) Kutyatáp konzerv ÁP-17 (ásványi premix) Korpa Nyalósó Vas tabletta Só tabletta Takarmány kiegészítő Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A megjelölt esetekben, ahol az elvárt specifikációban konkrét előírás szerepel ott állategészségügyi és takarmányozás szakmai szempontok miatt Ajánlatkérőnek kizárólag az adott előírásnak pontosan megfelelő, adott esetben az előírás szerinti terméket áll módjában elfogadni. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A közbeszerzési eljárás nyertesének rendelkeznie kell, érvényes HACCP- élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó́ külső́ független szervezet által kiállított igazolással, tanúsítvánnyal, jelentéssel, vagy azzal egyenértékű́ tanúsított minőségbiztosítási rendszerrel, vagy azzal egyenértékű́, a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedésekkel. „A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 16 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 9 040 kg A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett alábbi termékek megrendelése maximum a nettó 9 000 000 Ft keretösszeg erejéig. Fagyasztott hús -baromfi Fagyasztott hús -marha Fagyasztott hús -ló Fagyasztott hús -borjú Fagyasztott hús -juh Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A megjelölt esetekben, ahol az elvárt specifikációban konkrét előírás szerepel ott állategészségügyi és takarmányozás szakmai szempontok miatt Ajánlatkérőnek kizárólag az adott előírásnak pontosan megfelelő, adott esetben az előírás szerinti terméket áll módjában elfogadni. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A közbeszerzési eljárás nyertesének rendelkeznie kell, érvényes HACCP- élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó́ külső́ független szervezet által kiállított igazolással, tanúsítvánnyal, jelentéssel, vagy azzal egyenértékű́ tanúsított minőségbiztosítási rendszerrel, vagy azzal egyenértékű́, a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedésekkel. A közbeszerzési eljárás nyertesének gondoskodnia kell a hűtőlánc biztosításáról, egészen az állatkerti átvételig. „A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 16 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 3 617 kg A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett alábbi termékek megrendelése maximum a nettó 2 000 000 Ft keretösszeg erejéig. Patkánytáp Patkánytáp Hörcsög táp Degu keverék (müzlis) Tengerimalac keverék Csincsilla keverék Minőségi keverék nyulak és törpenynyulak részére Nyúl granulátum fenntartó Görény és sün táp Mókus keverék müzlis Hörcsög keverék müzlis Patkány keverék müzlis Nyúl keverék pelletált hosszúrostos Csincsilla keverék pelletált hosszúrostos Tengerimalac keverék pelletált hosszúrostos Nyúl keverék érzékeny gyomorra pelletált hosszúrostos Nyúl keverék gyógyszeres Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles II.2.4) Közbeszerzés leírása: BT-728 További információk BT-5101(c) Házszám: BT-5101(a) Helyrajzi szám: BT-5101(a) Közterület neve: BT-5101(a) Közterület jellege: BT-5121 Irányítószám: 1146 BT-5131 Település: Budapest BT-5141 Ország: Magyarország BT-5071 NUTS-kód: HU110 Budapest BT-727 A teljesítés helyére vonatkozó egyéb korlátozások II.2.3) A teljesítés helye: BT-25 Mennyiség: BT-625 Mértékegység: BT-531 Rész további tárgyak: BT-23 Rész fő tárgya: Árubeszerzés BT-263 Rész szintű további CPV-kód(ok): 15700000-5 BT-262 Rész szintű fő CPV-kód: BT-26 II.2.2) Rész szintű CPV-kód(ok): Rész száma: BT-21 II.2.1) Elnevezés: 13 - Különféle kisemlős tápok BT-766 A dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó információk BT-111 A keretmegállapodásban részt vevő és név szerint nem említett további ajánlatkérői kategóriák BT-765 Keretmegállapodás II.2.15) Sajátos beszerzési módszerek: BT-681 A közbeszerzési eljárásra / eljárás részre a külföldi támogatásokról szóló (EU) 2022/2560 rendelet alkalmazandó, annak 28. cikke szerint Keretmegállapodás a verseny újbóli megnyitása nélkül Nem dinamikus beszerzési rendszer 13 megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A megjelölt esetekben, ahol az elvárt specifikációban konkrét előírás szerepel ott állategészségügyi és takarmányozás szakmai szempontok miatt Ajánlatkérőnek kizárólag az adott előírásnak pontosan megfelelő, adott esetben az előírás szerinti terméket áll módjában elfogadni. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A közbeszerzési eljárás nyertesének rendelkeznie kell, érvényes HACCP- élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó́ külső́ független szervezet által kiállított igazolással, tanúsítvánnyal, jelentéssel, vagy azzal egyenértékű́ tanúsított minőségbiztosítási rendszerrel, vagy azzal egyenértékű́, a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedésekkel. részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 19 930 kg A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett alábbi termékek megrendelése maximum a nettó 9 000 000 Ft keretösszeg erejéig. Vitaminozott Ara keverék Csonthéjas diófélék keveréke napraforgóval Csonthéjas diófélék keveréke napraforgóval Vitaminozott Jákó keverék Vitaminozott Jákó keverék Vitaminozott amazon keverék Általános óriás papagáj keverék Óriás papagáj keverék + aszalt gyümölcs Óriás papagáj pellet fenttartó (P 15 tropical) Óriás papagáj pellet tenyész (P 19 Tropical) Papagáj kézzelnevelő 19% fehérjével Agyag tömb óriáspapagájok részére Papagáj kézzelnevelő 21% fehérjével Csíráztatni való keverék óriáspapgájoknak Vitaminozott auszrtál középpapagáj keverék Vitaminozott törpepapagáj keverék Ausztrál közép papagáj keverék Kistestű papagájok vitaminozott keveréke Kistestű papagájok lágyelesége Vitaminozott magkeverék Ausztrál óriáspapagájoknak Gyümölcsös lágyeleség óriáspapagájoknak Fenntartó pellet kistestű rovarevők részére Fenntartó pellet kistestű seregélyfélék részére Vitaminozott magkeverék Trópusi pintyeknek Vitaminozott magkeverék honos pintyeknek Tojásos lágyeleség trópusi pintyeknek Rovaros lágyeleség 25% szárított rovarral Mindenevő madarak lágyelesége Kézzelnevelő kistestű madarak részére Gyümölcsös lágyeleség kistestű madarak részére Tojásos lágyeleség európai pintyeknek Kantxantin alapú vörös színezőanyag E-vitaminban gazdag multivitamin tenyésztéshez Általános multivitamin köztes időszakra Kénes vitaminokban gazdag vedlés segítő vitamin Probiotikumok és emésztő enzimek Bélflóra karbantartó European Finches Honos pintyfélék tenyészkeveréke repce nélkül Kanári keverék Négermag Gyümölcsevő galambok keveréke Nagytestű gyümölcsevő madarak pelletje (T 16) Fácán-Fürj lágyeleség Magkeverék roppantott kukoricával szárnyasok részére Trópusi pinty keverék Emu (indító, nevelő) Emu (fenntartó) Úszótáp réceféléknek Úszótáp Íbiszeknek szinfokozóval Récetáp fenntartó Parazita kontrollal Tücsöktáp/pulyka indító morzsa Baromfi indító táp Tavi haltáp színfokozóval Haltáp Fishlix Koi large (8 mm) Fishlix Koi Medium (4 mm) Nektár/Pillangó táp Grit+Koral keverék az optimális emésztésért Ásványi anyag zuzógyomorhoz Aszalt Gyümölcsös Óriáspapagáj magkeverék Hegyi széna gyógynövényekkel Baromfi nevelő táp fiókanevelő általános (Nutribird Allround) Honos énekasmadarak keveréke (MN Allround mix) Honos énekesmadarak tenyész keveréke állati fehérjével (MN Nesting Blend) Lágyeleség sárga kanárik részére mézzel (Orlux Canary Yellow) Duck 1 - Víziszárnyas indító morzsa Duck 2 - Víziszárnyas granulátum Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A megjelölt esetekben, ahol az elvárt specifikációban konkrét előírás szerepel ott állategészségügyi és takarmányozás szakmai szempontok miatt Ajánlatkérőnek kizárólag az adott előírásnak pontosan megfelelő, adott esetben az előírás szerinti terméket áll módjában elfogadni. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A közbeszerzési eljárás nyertesének rendelkeznie kell, érvényes HACCP- élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó́ külső́ független szervezet által kiállított igazolással, tanúsítvánnyal, jelentéssel, vagy azzal egyenértékű́ tanúsított minőségbiztosítási rendszerrel, vagy azzal egyenértékű́, a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedésekkel. „A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 16 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 80 010 kg A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett alábbi termékek megrendelése maximum a nettó 54 000 000 Ft keretösszeg erejéig. Élő takarmányhal (ezüstkárász) Élő takarmányhal (ezüstkárász) Élő apróhal Élő takarmányhal (ponty) Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A megjelölt esetekben, ahol az elvárt specifikációban konkrét előírás szerepel ott állategészségügyi és takarmányozás szakmai szempontok miatt Ajánlatkérőnek kizárólag az adott előírásnak pontosan megfelelő, adott esetben az előírás szerinti terméket áll módjában elfogadni. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A közbeszerzési eljárás nyertesének rendelkeznie kell, érvényes HACCP- élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó́ külső́ független szervezet által kiállított igazolással, tanúsítvánnyal, jelentéssel, vagy azzal egyenértékű́ tanúsított minőségbiztosítási rendszerrel, vagy azzal egyenértékű́, a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedésekkel. A nyertes ajánlattevőként szerződő félnek legkésőbb a szerződéskötésre rendelkeznie kell az élő állatok belföldi szállításának állategészségügyi szabályairól szóló 87/2012. (VIII. 27.) VM rendelet 5. § (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelő, élőállat szállítására alkalmas, érvényes állatszállítási engedéllyel rendelkező szállítójárművel és ezen engedélyét és jogosultságát a szerződés teljes időtartama alatt fenn kell tartania.
Élelmiszer segélycsomagok beszerzése az EFOP plusz 5.1.1-25 számú kiemelt projekt finanszírozásában adásvételi keretszerződés formájában, a projekt keretében meghatározott rászoruló személyek számára. Ajánlattevő feladata a műszaki leírás szerinti élelmiszerek műszaki leírásban meghatározott paramétereknek megfelelő, kötelező grafikai elemekkel ellátott, zárt kartondobozokba történő csomagolása, majd ezen csomagok egyedi megrendelések szerinti mennyiségének biztosítása a műszaki leírásban részletezett tartalommal, és leszállítása a megrendelésben megadott helyszínekre. A szállítások várható gyakorisága havonta legfeljebb 3 alkalom, azonban a lehívások pontos mennyiségei és érintett helyszínei eltérhetnek egymástól. Előfordulhat, hogy egyes hónapokban egyes szállítási pontokra nem történik lehívás (0 db csomag). Csomagok tartalmát képező élelmiszer termékek: Kristálycukor Tej UHT 2,8% Finomított napraforgó-étolaj Száraztészta - spagetti Száraztészta - szarvacska Zöldborsó konzerv Kukorica konzerv Konzerv Baromfimájaskrém Konzerv Sűrített paradicsom Lekvár (szamóca, eper) Vaníliáskarika Méz, műanyagflakonban Kakaós italpor Leveskocka Bolognai spagetti alap Grízgaluska/grízgombóc leves A termékeknek a teljesítés időpontjában (helyszínen történő átvételkor) valamennyi termék esetében rendelkezni kell a szavatossági időtartamuk legalább 60%-ával. Egy csomag a fenti termékek közül összesen 34 darabot tartalmaz, a műszaki leírás szerinti darabszámokkal. A beszerzés során területi alapú megbontás szerint részajánlattételre van lehetőség az alábbiak szerint: 1. rész: Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegyék, csomagszám: alapmennyiség valamennyi, a részhez tartozó vármegyére összesítetten 140 773 darab + 28 155 darab opció. AK az alapmennyiség lehívására vállal kötelezettséget. A táblázatban szereplő alapmennyiségekhez tartozó becsült megrendelésenkénti maximum mennyiség az 1. rész esetén várhatóan legfeljebb 15 700 db. Amennyiben valamely okból egy adott hónapban nem valósul meg csomagosztás, a megrendelés (lehívás) teljes mennyisége 0 db is lehet, így Ajánlatkérő havi minimum rendelési kötelezettséget nem vállal. Kartondoboz: 5 rétegű, BC hullámprofilú tető-fenék lapolt kartondoboz, amely alkalmas darabonként az ajánlattételi táblában megadott csomagtartalmú élelmiszer szállítására, legalább 5 doboz egymásra helyezésével történő szállítás során is. Kartondoboz típusa: FEFCO katalógus szerinti 0201 számú típus (vagy azzal egyenértékű). Méretadatok legalább: Sz: 200 mm, M: 300 mm, H: 300 mm. A két hosszanti oldalon Ajánlatkérő által kiadott grafikát kell elhelyezni színes nyomtatott formában. A dobozokat az EFOP Plusz-5.1.1-25 számú kiemelt projektet érintő tájékoztatási követelményeknek megfelelően kommunikációs elemekkel kell ellátni, és a doboz két hosszanti oldalán egy-egy képet kell elhelyezni nyomtatott formában, amellyel kapcsolatos mintát és szöveg információkat Ajánlatkérő rendelkezésre bocsátja. A beszerzendő termékek a rendelkezésre bocsátott Árazatlan terméktáblában találhatóak, illetve a Műszaki leírás tartalmazza a további követelményeket. Ajánlatkérő az alapmennyiség(ek)re vállal lehívási kötelezettséget Élelmiszer segélycsomagok beszerzése az EFOP plusz 5.1.1-25 számú kiemelt projekt finanszírozásában adásvételi keretszerződés formájában, a projekt keretében meghatározott rászoruló személyek számára. Ajánlattevő feladata a műszaki leírás szerinti élelmiszerek műszaki leírásban meghatározott paramétereknek megfelelő, kötelező grafikai elemekkel ellátott, zárt kartondobozokba történő csomagolása, majd ezen csomagok egyedi megrendelések szerinti mennyiségének biztosítása a műszaki leírásban részletezett tartalommal, és leszállítása a megrendelésben megadott helyszínekre. A szállítások várható gyakorisága havonta legfeljebb 3 alkalom, azonban a lehívások pontos mennyiségei és érintett helyszínei eltérhetnek egymástól. Előfordulhat, hogy egyes hónapokban egyes szállítási pontokra nem történik lehívás (0 db csomag). Csomagok tartalmát képező élelmiszer termékek: Kristálycukor Tej UHT 2,8% Finomított napraforgó-étolaj Száraztészta - spagetti Száraztészta - szarvacska Zöldborsó konzerv Kukorica konzerv Konzerv Baromfimájaskrém Konzerv Sűrített paradicsom Lekvár (szamóca, eper) Vaníliáskarika Méz, műanyagflakonban Kakaós italpor Leveskocka Bolognai spagetti alap Grízgaluska/grízgombóc leves A termékeknek a teljesítés időpontjában (helyszínen történő átvételkor) valamennyi termék esetében rendelkezni kell a szavatossági időtartamuk legalább 60%-ával. Egy csomag a fenti termékek közül összesen 34 darabot tartalmaz, a műszaki leírás szerinti darabszámokkal. A beszerzés során területi alapú megbontás szerint részajánlattételre van lehetőség az alábbiak szerint: 2. rész: Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Pest vármegyék: alapmennyiség valamennyi, a részhez tartozó vármegyére összesítetten: 126 407 darab + 25 281 darab opció. AK az alapmennyiség lehívására vállal kötelezettséget. A táblázatban szereplő alapmennyiségekhez tartozó becsült megrendelésenkénti maximum mennyisége a 2. rész esetén várhatóan legfeljebb 20 400 db. Amennyiben valamely okból egy adott hónapban nem valósul meg csomagosztás, a megrendelés (lehívás) teljes mennyisége 0 db is lehet, így Ajánlatkérő havi minimum rendelési kötelezettséget nem vállal. Kartondoboz: 5 rétegű, BC hullámprofilú tető-fenék lapolt kartondoboz, amely alkalmas darabonként az ajánlattételi táblában megadott csomagtartalmú élelmiszer szállítására, legalább 5 doboz egymásra helyezésével történő szállítás során is. Kartondoboz típusa: FEFCO katalógus szerinti 0201 számú típus (vagy azzal egyenértékű). Méretadatok legalább: Sz: 200 mm, M: 300 mm, H: 300 mm. A két hosszanti oldalon Ajánlatkérő által kiadott grafikát kell elhelyezni színes nyomtatott formában. A dobozokat az EFOP Plusz-5.1.1-25 számú kiemelt projektet érintő tájékoztatási követelményeknek megfelelően kommunikációs elemekkel kell ellátni, és a doboz két hosszanti oldalán egy-egy képet kell elhelyezni nyomtatott formában, amellyel kapcsolatos mintát és szöveg információkat Ajánlatkérő rendelkezésre bocsátja. A beszerzendő termékek a rendelkezésre bocsátott Árazatlan terméktáblában találhatóak, illetve a Műszaki leírás tartalmazza a további követelményeket. Ajánlatkérő az alapmennyiség(ek)re vállal lehívási kötelezettséget Élelmiszer segélycsomagok beszerzése az EFOP plusz 5.1.1-25 számú kiemelt projekt finanszírozásában adásvételi keretszerződés formájában, a projekt keretében meghatározott rászoruló személyek számára. Ajánlattevő feladata a műszaki leírás szerinti élelmiszerek műszaki leírásban meghatározott paramétereknek megfelelő, kötelező grafikai elemekkel ellátott, zárt kartondobozokba történő csomagolása, majd ezen csomagok egyedi megrendelések szerinti mennyiségének biztosítása a műszaki leírásban részletezett tartalommal, és leszállítása a megrendelésben megadott helyszínekre. A szállítások várható gyakorisága havonta legfeljebb 3 alkalom, azonban a lehívások pontos mennyiségei és érintett helyszínei eltérhetnek egymástól. Előfordulhat, hogy egyes hónapokban egyes szállítási pontokra nem történik lehívás (0 db csomag). Csomagok tartalmát képező élelmiszer termékek: Kristálycukor Tej UHT 2,8% Finomított napraforgó-étolaj Száraztészta - spagetti Száraztészta - szarvacska Zöldborsó konzerv Kukorica konzerv Konzerv Baromfimájaskrém Konzerv Sűrített paradicsom Lekvár (szamóca, eper) Vaníliáskarika Méz, műanyagflakonban Kakaós italpor Leveskocka Bolognai spagetti alap Grízgaluska/grízgombóc leves A termékeknek a teljesítés időpontjában (helyszínen történő átvételkor) valamennyi termék esetében rendelkezni kell a szavatossági időtartamuk legalább 60%-ával. Egy csomag a fenti termékek közül összesen 34 darabot tartalmaz, a műszaki leírás szerinti darabszámokkal. A beszerzés során területi alapú megbontás szerint részajánlattételre van lehetőség az alábbiak szerint: 3. rész: Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Veszprém, Zala, Vas: alapmennyiség valamennyi, a részhez tartozó vármegyére összesítetten: 58 220 darab + 11 644 darab opció. AK az alapmennyiségre vállal lehívási kötelezettséget. A táblázatban szereplő alapmennyiségekhez tartozó becsült megrendelésenkénti maximum mennyisége a 3. rész esetén várhatóan legfeljebb 10 000 db. Amennyiben valamely okból egy adott hónapban nem valósul meg csomagosztás, a megrendelés (lehívás) teljes mennyisége 0 db is lehet, így Ajánlatkérő havi minimum rendelési kötelezettséget nem vállal. Kartondoboz: 5 rétegű, BC hullámprofilú tető-fenék lapolt kartondoboz, amely alkalmas darabonként az ajánlattételi táblában megadott csomagtartalmú élelmiszer szállítására, legalább 5 doboz egymásra helyezésével történő szállítás során is. Kartondoboz típusa: FEFCO katalógus szerinti 0201 számú típus (vagy azzal egyenértékű). Méretadatok legalább: Sz: 200 mm, M: 300 mm, H: 300 mm. A két hosszanti oldalon Ajánlatkérő által kiadott grafikát kell elhelyezni színes nyomtatott formában. A dobozokat az EFOP Plusz-5.1.1-25 számú kiemelt projektet érintő tájékoztatási követelményeknek megfelelően kommunikációs elemekkel kell ellátni, és a doboz két hosszanti oldalán egy-egy képet kell elhelyezni nyomtatott formában, amellyel kapcsolatos mintát és szöveg információkat Ajánlatkérő rendelkezésre bocsátja. A beszerzendő termékek a rendelkezésre bocsátott Árazatlan terméktáblában találhatóak, illetve a Műszaki leírás tartalmazza a további követelményeket. Ajánlatkérő az alapmennyiség(ek)re vállal lehívási kötelezettséget
1. rész: Tőkehúsok beszerzése 13 tételben összesen 12 550 kg mennyiségben. A beszerzendő áruk tételes jegyzékét, részenkénti, mennyiségi teljes lebontását és termékspecifikációját a közbeszerzési dokumentum részét képező árazatlan ártábla tartalmazza. A részben meghatározott műszaki követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell. 2. rész: Húsáruk (szárnyasok) beszerzése 14 tételben összesen:12 550 kg mennyiségben A beszerzendő áruk tételes jegyzékét, részenkénti, mennyiségi teljes lebontását és termékspecifikációját a közbeszerzési dokumentum részét képező árazatlan ártábla tartalmazza. A részben meghatározott műszaki követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell. 3. rész: Hal beszerzése 6 tételben összesen 3 760 kg mennyiségben A beszerzendő áruk tételes jegyzékét, részenkénti, mennyiségi teljes lebontását és termékspecifikációját a közbeszerzési dokumentum részét képező árazatlan ártábla tartalmazza. A részben meghatározott műszaki követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell. 4. rész: Felvágottak beszerzése 50 tételben összesen 8 960 kg és 60 500 db mennyiségben A beszerzendő áruk tételes jegyzékét, részenkénti, mennyiségi teljes lebontását és termékspecifikációját a közbeszerzési dokumentum részét képező árazatlan ártábla tartalmazza. A részben meghatározott műszaki követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell. 5. rész: Tejtermékek beszerzése 53 tételben összesen 19 970 liter, 100 csomag, 7 640 kg, 6000 doboz és 368 170 db mennyiségben A beszerzendő áruk tételes jegyzékét, részenkénti, mennyiségi teljes lebontását és termékspecifikációját a közbeszerzési dokumentum részét képező árazatlan ártábla tartalmazza. A részben meghatározott műszaki követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell. 6. rész: Kenyér, pékáruk beszerzése 13 tételben összesen 4 010 csomag, 25 000 kg és 715 360 db mennyiségben A beszerzendő áruk tételes jegyzékét, részenkénti, mennyiségi teljes lebontását és termékspecifikációját a közbeszerzési dokumentum részét képező árazatlan ártábla tartalmazza. A részben meghatározott műszaki követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell. 7. rész: Gyorsfagyasztott termékek beszerzése 56 tételben összesen 100 csomag és 46 290 kg mennyiségben A beszerzendő áruk tételes jegyzékét, részenkénti, mennyiségi teljes lebontását és termékspecifikációját a közbeszerzési dokumentum részét képező árazatlan ártábla tartalmazza. A részben meghatározott műszaki követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell. 8. rész: Fűszerek, nehézáru, üdítők beszerzése 126 tételben összesen 1 600 csomag, 444 liter, 38 010 db és 31 475 kg mennyiségben A beszerzendő áruk tételes jegyzékét, részenkénti, mennyiségi teljes lebontását és termékspecifikációját a közbeszerzési dokumentum részét képező árazatlan ártábla tartalmazza. A részben meghatározott műszaki követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell. 9. rész: Levesporok, ételízesítők, alapmártások beszerzése 16 tételben összesen 833 kg mennyiségben A beszerzendő áruk tételes jegyzékét, részenkénti, mennyiségi teljes lebontását és termékspecifikációját a közbeszerzési dokumentum részét képező árazatlan ártábla tartalmazza. A részben meghatározott műszaki követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell. 10. rész: Étkezési zsiradékok beszerzése 8 tételben összesen 8 040 liter és 1 920 kg mennyiségben A beszerzendő áruk tételes jegyzékét, részenkénti, mennyiségi teljes lebontását és termékspecifikációját a közbeszerzési dokumentum részét képező árazatlan ártábla tartalmazza. A részben meghatározott műszaki követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell. 11. rész: Zöldáru és tojás beszerzése 65 tételben összesen 5 760 csomag, 92 870 db és 84 883kg mennyiségben A beszerzendő áruk tételes jegyzékét, részenkénti, mennyiségi teljes lebontását és termékspecifikációját a közbeszerzési dokumentum részét képező árazatlan ártábla tartalmazza. A részben meghatározott műszaki követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell. 12. rész: Konzervek, ízek beszerzése 49 tételben összesen 50 kg és 95 734 db mennyiségben A beszerzendő áruk tételes jegyzékét, részenkénti, mennyiségi teljes lebontását és termékspecifikációját a közbeszerzési dokumentum részét képező árazatlan ártábla tartalmazza. A részben meghatározott műszaki követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell. 13. rész: Édességek, ostyák,instant teák beszerzése 30 tételben összesen 66 csomag, 20 doboz, 4 235 kg és 39 490 db mennyiségben A beszerzendő áruk tételes jegyzékét, részenkénti, mennyiségi teljes lebontását és termékspecifikációját a közbeszerzési dokumentum részét képező árazatlan ártábla tartalmazza. A részben meghatározott műszaki követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell. 14.rész: Tészták beszerzése 12 tételben összesen 5 500 kg mennyiségben A beszerzendő áruk tételes jegyzékét, részenkénti, mennyiségi teljes lebontását és termékspecifikációját a közbeszerzési dokumentum részét képező árazatlan ártábla tartalmazza. A részben meghatározott műszaki követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell. 15. rész: Tisztított zöldáru termékek 5- 10 kg-os 4600 kg mennyiségben A beszerzendő áruk tételes jegyzékét, részenkénti, mennyiségi teljes lebontását és termékspecifikációját a közbeszerzési dokumentum részét képező árazatlan ártábla tartalmazza. A részben meghatározott műszaki követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell.
A Futura Szolgáltató Központ nettó 45 350 000 Ft keretösszeg + ÁFA mértékéig köt meg a keretszerződést az alábbiak szállítására: 1. Sertéscomb csont nélkül 2. Sertés comb előkészített 3. Sertéskaraj előkészített 10 dkg/ db 4. Sertéstarja 5. Sertésmáj 6. Húsos sertés csont (vegyesen karaj és tarja) 7. Kocsonyahús csomag Ajánlatkérő a keretösszeg 70%-ára (nettó 31 745 000 Ft + ÁFA) vállal lehívási kötelezettséget. A részletes specifikációt, minőségi követelményeket, termékenkénti várható mennyiséget, kiszerelést a közbeszerzési dokumentum xls formátumú terméklista megnevezésű melléklete tartalmazza, tekintettel arra, hogy a beszerzendő termékek többfélesége és nagy száma miatt a részletes szakmai specifikációt AK nem tudja a felhívás részeként közzétenni. AK az árazatlan excel tábla D oszlopa szerinti egységet fogadja el kiszerelésnek a megjegyzés („N”) oszlop és a műszaki specifikációban leírtak figyelembevételével. Azon termékeknél, ahol AK kiszerelést meghatároz, az eltérő kiszerelés megajánlása az ajánlat érvénytelenségét eredményezi az adott rész tekintetében. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az ajánlati felhívásban, és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség bizonyítása az ajánlattevő feladata. A fentiekkel egyenértékű terméket és hozzátartozó szolgáltatást elfogad ajánlatkérő. A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás és az árazatlan excel tartalmazza. Az ajánlat részeként benyújtandó a megajánlott termékek részletes terméklapja, amely igazolja az előírt követelményeknek történő megfelelést. A Futura Szolgáltató Központ nettó 15 730 000 Ft keretösszeg + ÁFA mértékéig köt meg a keretszerződést az alábbiak szállítására: 1.Párizsi 2. Zalai felvágott 3. Bécsi virsli 4. Zselici szalámi klasszikus 5. Zselici paprikás szalámi 6. Száraz csemege szalámi 7. Diákcsemege (paprikás szalámi) 8. Szendvicssonka 9. Füstölt félszáraz sertéskolbász 10. Kenőmájas 11. Főtt-füstölt tarja 12. Kockázott bacon szalonna 13. Soproni felvágott 14. Fokhagymás szelet 15. Bécsi felvágott 16. Sajtos párizsi 17. Főtt sonka 18. Húskenyér 19. Pritaminos húskenyér 20.Véres hurka 21.Májas hurka 22. Disznósajt Ajánlatkérő a keretösszeg 70%-ára (nettó 11 011 000 Ft + ÁFA) vállal lehívási kötelezettséget. A részletes specifikációt, minőségi követelményeket, termékenkénti várható mennyiséget, kiszerelést a közbeszerzési dokumentum xls formátumú terméklista megnevezésű melléklete tartalmazza, tekintettel arra, hogy a beszerzendő termékek többfélesége és nagy száma miatt a részletes szakmai specifikációt AK nem tudja a felhívás részeként közzétenni. Ahol releváns, ott AK az árazatlan excel tábla D oszlopa szerinti egységet fogadja el kiszerelésnek a megjegyzés („N”) oszlop és a műszaki specifikációban leírtak figyelembevételével. Azon termékeknél, ahol AK kiszerelést meghatároz, az eltérő kiszerelés megajánlása az ajánlat érvénytelenségét eredményezi az adott rész tekintetében. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az ajánlati felhívásban, és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség bizonyítása az ajánlattevő feladata. A fentiekkel egyenértékű terméket és hozzátartozó szolgáltatást elfogad ajánlatkérő. A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás és az árazatlan excel tartalmazza. Az ajánlat részeként benyújtandó a megajánlott termékek részletes terméklapja, amely igazolja az előírt követelményeknek történő megfelelést. A Futura Szolgáltató Központ nettó 71 960 000 Ft keretösszeg + ÁFA mértékéig köt meg a keretszerződést az alábbiak szállítására: 1.Leves-tészta cérnácska 2.Leves-tészta eperlevél 3.Leves-tészta gyűrű 4.Leves-tészta ABC 5.Leves- dörzstarhonya 6.Leves-tészta kiscsillag 7.Leves-tészta csiga 8.Leves-rizsszem tészta 9. Leves-tészta kiskocka 10. Köret-tészta spagetti 11. Köret-tészta Lasagne 12. Köret-tészta fodros kocka 13. Köret-tészta orsó 14. Köret tészta penne 15. Köret-tészta szarvacska 16. Köret-tészta hosszúmetélt 17. Köret-tészta turbán 18. Tarhonya 19. Kuszkusz 20. Bulgur 21. Finomliszt BL55 22.Rétesliszt 23. Kukoricaliszt 24.Rizsliszt 25.Búzadara 26. Zabpehely 27. Jázmin rizs A osztályú 28. Gyümölcsízű gabonapehely 29. Gyümölcsös gabonapehely 30.Gabonapehely kakaó ízű 31.Gabonapehely csoki ízű 32.Gabonapehely fahéj ízű 33. Korpovit keksz 34.Sütőpor 35. Étolaj 36. Kristálycukor 37. Porcukor 38. Vaníliás cukor 39. Poliswit folyékony édesítőszer 40. Só jódozott, finomított 41. Mustár 42. Mustár 43. Ketchup 44. Ketchup 45. Majonéz 46. Majonéz 47. Sűrített paradicsom 48. Sűrített paradicsom 49. Csicseriborsó 50.Kukorica konzerv 51.Ananász 52. Őszibarack befőtt 53. Sárgabarack befőtt 54. Meggy befőtt magozott 55. Alma befőtt 56. Sárgabarack dzsem 57. Pirosarany csemege ételízesítő paprikakrém 58. Lecsó 59. Zöldséges paradicsomragu 60. Csemege uborka 61. Vörösbab 62. Citrom ízesítő 50% citromlé tartalommal 63. Ecet 10% 64.Gyümölcslé 100% 65.Gyümölcslé 100% 66.Ásványvíz mentes 67.Ásványvíz savas 68.Ásványvíz mentes 69. Ásványvíz savas 70. Kakaó Holland 71. Virágméz 72. Sárgabarack dzsem 73. Libamájas pástétom 74. Vegetáriánus pástétom 75. Tonhalas pástétom 76.Lazacos pástétom 77. Csirkehús pástétom 78. Sertésmájkrém 79. Tonhalas pástétom 80. Rama mini margarin 81. Margarin tégla 82. Szendvics tégelyes kenhető margarin 83. Növényi főzőkrém 84. Növényi főzőkrém (rizs) 85. Tonhal konzerv tasakos 86. Bors egész 87. Bors őrölt 88. Fehér bors őrölt 89. Kömény egész 90. Kömény őrölt 91. Római kömény őrölt 92. Gyömbér őrölt 93. Majoranna morzsolt 94. Fokhagymapor 95. Babérlevél egész 96. Fűszerpaprika csemege 97. Fahéj őrölt 98. Szegfűszeg egész 99. Szegfűszeg őrölt 100. Kurkuma 101. Oregánó 102. Bazsalikom 103. Rozmaring 104. Tárkony 105. Kakukkfű 106. Szerecsendió őrölt 107. Édesanna 108. Étkezési keményítő 109. Bolognai alap 110. Carbonara Sonkás Tésztaszósz alap 111. Édes chili szósz 112.Chilis bab alap 113. Sertéssült fűszerkeverék 114. Gyros fűszerkeverék 115. Sültcsirke fűszerkeverék 116. Delikát ételízesítő 117. Delikát ételízesítő só és ízfokozó nélkül 118. Ízvarázs ételízesítő 119.Túkhúsleves alap 120. Tyúkhúsleves alap sószegény 121. Tyúkhúsleves alap allergénmentes 122. Tyúkhúsleves alap 123. Levesgyöngy 124. Burgonya-pehely 125. Vanília puding 126. Puncs puding 127. Tortilla lap 370 gr / 6 db 128. Zöldfűszeres zsemlekocka 129. Bébiétel almaszósz csirkehússal 130. Bébiétel spenót-burgonya-pulyka 131. Bébiétel édesburgonya-csirkehús 132. Bébiétel zöldséges rizottó csirkemellel 133. Bébiétel Sütőtökpüré csirkehússal 134. Bébiétel Zsenge sárgarépa- főzelék csirkehússal 135. Bébiétel Zsenge zöldborsó-főzelék csirkehússal 136. Bébidesszert Szilva-alma 137. Bébidesszert Banán-mangó 138. Fokhagyma granulátum 139. Fokhagymakrém 140.Póréhagyma krémleves alap 141. Brokkoli krémleves alap 142. Gomba krémleves alap 143. Fokhagyma krémleves alap 144. TEXICANA Salsa 145. Diabetikus sárgabarack lekvár 146. Diabetikus szilva lekvár 147. Vegyes Édes Teasütemény 148. Mini Linzer teasütemény 149. Mini Isler teasütemény 150. Barna mártás alap 151. Sült hús mártás alap 152. Hamburger szósz 153. Gyros szósz 154. Körte befőtt Ajánlatkérő a keretösszeg 70%-ára (50 372 000 Ft + ÁFA) vállal lehívási kötelezettséget. A részletes specifikációt, minőségi követelményeket, termékenkénti várható mennyiséget, kiszerelést a közbeszerzési dokumentum xls formátumú terméklista megnevezésű melléklete tartalmazza, tekintettel arra, hogy a beszerzendő termékek többfélesége és nagy száma miatt a részletes szakmai specifikációt AK nem tudja a felhívás részeként közzétenni. AK az árazatlan excel tábla D oszlopa szerinti egységet fogadja el kiszerelésnek a megjegyzés („N”) oszlop és a műszaki specifikációban leírtak figyelembevételével. Azon termékeknél, ahol AK kiszerelést meghatároz, az eltérő kiszerelés megajánlása az ajánlat érvénytelenségét eredményezi az adott rész tekintetében. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az ajánlati felhívásban, és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség bizonyítása az ajánlattevő feladata. A fentiekkel egyenértékű terméket és hozzátartozó szolgáltatást elfogad ajánlatkérő. A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás és az árazatlan excel tartalmazza. Az ajánlat részeként benyújtandó a megajánlott termékek részletes terméklapja, amely igazolja az előírt követelményeknek történő megfelelést.
„A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 7 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 52577 kg 100700 db 2053 liter A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett alábbi termékek megrendelése maximum a nettó 30 000 000 HUF keretösszeg erejéig: aszalt gyümölcs (áfonya) babapiskóta bébiétel befőtt (diabetikus) búzacsíra búzadara citromlé citromsav (C6H8O7) corvitál csemegepaprika (édes) diákcsemege élesztő ételecet 20 % gyógytea gyümölcsíz gyümölcsíz II. gyümölcsíz III. gyümölcslé gyümölcstea hántolt napraforgómag hántolt tökmag hántolt zab kakaó keksz kenyér kesudió kókuszzsír korpás ht. keksz kristálycukor mandula méz mogyoróvaj mokkacukor nagy tisztaságú étkezési zselatin olaj (n.forgó) őrölt fahéj pisztácia rozskenyér só szódabikarbóna (NaHCO3) szójagranulátum szörp tápszer tea tojás tökmagolaj virágpor zabkorpa zabpehely zsemlemorzsa Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a nettó 30.000.000 HUF keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) „A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 7 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 7760 db 5670 kg 160 liter A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett alábbi termékek megrendelése maximum a nettó 17 000 000 HUF keretösszeg erejéig: Gyümölcs joghurt Natúr joghurt Élőflórás joghurt Krémtúró Sajt (trappista) Túró (rögös) Túró (rögös) Tejpor (zsíros) Kefir Tej (tehén) Kecsketej Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat valamennyi sorára 7 kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a nettó 17.000.000 HUF keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A közbeszerzési eljárás nyertesének gondoskodnia kell a hűtőlánc biztosításáról, egészen az állatkerti átvételig. „A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 7 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 50 adag 404950 db 71 kg 285 liter A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett alábbi termékek megrendelése maximum a nettó 30 000 000 HUF keretösszeg erejéig: Vörös szúnyoglárva csontkukac (Calliphora vicina) csővájóféreg (Tubifex tubifex) földigiliszta (Kanadai óriás giliszta) Trópusi fehér ászka (Trichorhina tomentosa) Csoki csótány Argentin csótány sivatagi vándorsáska (Schistocerca gregaria) sivatagi vándorsáska (Schistocerca gregaria) sivatagi vándorsáska (Schistocerca gregaria) keleti vándorsáska (Lucusta migratoria) keleti vándorsáska (Lucusta migratoria) keleti vándorsáska (Lucusta migratoria) "kétfoltú tücsök (Gryllus bimaculatus)" "kétfoltú tücsök (Gryllus bimaculatus)" "kétfoltú tücsök (Gryllus bimaculatus)" (Acheta domesticus) " Fürj Hörcsög Galamb Szárított hal Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a nettó 30.000.000 HUF keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként 10 meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) „A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 7 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 15250 kg A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett alábbi termékek megrendelése maximum a nettó 21 000 000 HUF keretösszeg erejéig: "Flamingó-táp (tartó) H. (Flamingo Haltung )" "Flamingó-táp (nevelő) Z. (Flamingo Zucht )" Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a nettó 21.000.000 HUF keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvas „A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 7 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 26300 kg A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett alábbi termékek megrendelése maximum a nettó 50 000 000 HUF keretösszeg erejéig: Viaszlazac / Stinte(Osmerus eperlanus) édesvízi Viaszlazac / Stinte(Osmerus eperlanus) tengeri Viaszlazac / Stinte(Osmerus eperlanus) tengeri Sprotni (Sprattus sprattus) Kék puha tőkehal (Micromesistius poutassou) Lazac Hering (12-15 cm) Hering (15-17 cm) Capelin Makréla Hekk Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a nettó 50.000.000 HUF keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A közbeszerzési eljárás nyertesének gondoskodnia kell a hűtőlánc biztosításáról, egészen az
Élelmiszer nyersanyagok - pékáru beszerzése a terméklistában részletezettek szerint. Félbarna kenyér szeletelt (1 kg) 17000 db Teljes kiörlésű kenyér szeletelt (1 kg ) 11000 db Szatmári zsemle (55 gr.) 15000 db Vágott zsemle (75 gr.) 8000 db Korpás hosszú zsemle (75 gr.) 16000 db Magvas Zsemle (55 gr.) 2000 db Szatmári kifli (58 gr.) 25000 db Banán kifli (58 gr.) 16000 db Sajtos rúd (58 gr.) 15000 db Pizzás vágott (75 gr.) 10000 db Briós kicsi (50 gr.) 2000 db Ízes bukta (60 gr.) 7000 db Kelt kakaós csiga (100 gr.) 5000 db Hamburger zsemle (100 gr.) 1000 db Fatörzs kifli (60gr.) 300 db Foszlós kalács ( 1 kg.) 500 db Házi jellegű kispogácsa (50 gr.) 20000 db Sajtos pogácsa (50 gr.) 12000 db Böllér pogácsa (50 gr.) 13000 db Pizzás csiga (45 gr.) 9000 db Suli túrós párna (70 gr.) 7000 db Suli mákos párna (70 gr.) 9000 db Suli almás párna (70 gr.) 1000 db Suli meggyes párna (70 gr.) 2000 db Kifli nagy (100 gr.) 400 db összesen 25 tétel, 224200 db. Ajánlatkérő a megadott mennyiségtől +-10%-al eltérhet. Ahol gyártmányra, típusra, eredetre, szabadalomra vagy védjegyre hivatkozott ajánlatkérő, ott a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, azzal egyenértékű termék ajánlható meg (321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. §. (3) bekezdés.
1. rész: Italok beszerzése Alkoholos italok, üdítőital, energiaital szállítása legalább 1.200 liter mennyiségben. A keretmegállapodás keretösszege nettó 46 000 000,- Ft Ajánlatkérő tájékoztatja Ajánlattevőket, hogy az ajánlati felhívásban, valamint a Közbeszerzési Dokumentumokban szereplő, meghatározott gyártmányra, típusra történő esetleges hivatkozások csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történtek, Ajánlatkérő a 321/2015. Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján azzal mindenben egyenértékű terméket elfogad. Amennyiben Ajánlattevő ajánlatában a Közbeszerzési Dokumentumokban meghatározott gyártmánytól, típustól eltérő, azonban azzal műszakilag egyenértékű terméket ajánl, akkor köteles külön nyilatkozatban feltüntetni, hogy ajánlata mely tartalmi elemei vonatkozásában került sor egyenértékű megajánlásra, továbbá köteles csatolni az egyenértékűséget igazoló dokumentumokat (pl. termékleírás, műszaki adatlap, gyártói nyilatkozat). A beszerzendő áruk részletes leírását a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező műszaki leírás és ajánlati ártáblázat tartalmazza. CPV kód: 15911000-7 Szeszes italok 15980000-1 Alkoholmentes italok 15982000-5 Üdítőitalok 2. rész: Jégkrémek beszerzése Jégkrémek szállítása legalább 1.000.000 ml mennyiségben. A keretmegállapodás keretösszege nettó 42 000 000,- Ft Ajánlatkérő tájékoztatja Ajánlattevőket, hogy az ajánlati felhívásban, valamint a Közbeszerzési Dokumentumokban szereplő, meghatározott gyártmányra, típusra történő esetleges hivatkozások csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történtek, Ajánlatkérő a 321/2015. Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján azzal mindenben egyenértékű terméket elfogad. Amennyiben Ajánlattevő ajánlatában a Közbeszerzési Dokumentumokban meghatározott gyártmánytól, típustól eltérő, azonban azzal műszakilag egyenértékű terméket ajánl, akkor köteles külön nyilatkozatban feltüntetni, hogy ajánlata mely tartalmi elemei vonatkozásában került sor egyenértékű megajánlásra, továbbá köteles csatolni az egyenértékűséget igazoló dokumentumokat (pl. termékleírás, műszaki adatlap, gyártói nyilatkozat). A beszerzendő áruk részletes leírását a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező műszaki leírás és ajánlati ártáblázat tartalmazza. CPV kód: 15555000-3 Jégkrém és hasonló termékek 3. rész: Humán élelmiszer beszerzése Snack, édesség, csokoládé, egyéb élelmiszer szállítása legalább 900.000 gramm mennyiségben, szendvicsek, saláták szállítása legalább 2.000.000 gramm mennyiségben, pékáruk szállítása legalább 2.000.000 gramm mennyiségben. A keretmegállapodás keretösszege nettó 61 000 000,- Ft Ajánlatkérő tájékoztatja Ajánlattevőket, hogy az ajánlati felhívásban, valamint a Közbeszerzési Dokumentumokban szereplő, meghatározott gyártmányra, típusra történő esetleges hivatkozások csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történtek, Ajánlatkérő a 321/2015. Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján azzal mindenben egyenértékű terméket elfogad. Amennyiben Ajánlattevő ajánlatában a Közbeszerzési Dokumentumokban meghatározott gyártmánytól, típustól eltérő, azonban azzal műszakilag egyenértékű terméket ajánl, akkor köteles külön nyilatkozatban feltüntetni, hogy ajánlata mely tartalmi elemei vonatkozásában került sor egyenértékű megajánlásra, továbbá köteles csatolni az egyenértékűséget igazoló dokumentumokat (pl. termékleírás, műszaki adatlap, gyártói nyilatkozat). A beszerzendő áruk részletes leírását a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező műszaki leírás és ajánlati ártáblázat tartalmazza. CPV kód: 15800000-6 Különféle élelmiszertermékek 4. rész: Jégdesszert beszerzése Jégdesszert szállítása legalább 1.000.000 gramm mennyiségben. A keretmegállapodás keretösszege nettó 27 000 000,- Ft Ajánlatkérő tájékoztatja Ajánlattevőket, hogy az ajánlati felhívásban, valamint a Közbeszerzési Dokumentumokban szereplő, meghatározott gyártmányra, típusra történő esetleges hivatkozások csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történtek, Ajánlatkérő a 321/2015. Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján azzal mindenben egyenértékű terméket elfogad. Amennyiben Ajánlattevő ajánlatában a Közbeszerzési Dokumentumokban meghatározott gyártmánytól, típustól eltérő, azonban azzal műszakilag egyenértékű terméket ajánl, akkor köteles külön nyilatkozatban feltüntetni, hogy ajánlata mely tartalmi elemei vonatkozásában került sor egyenértékű megajánlásra, továbbá köteles csatolni az egyenértékűséget igazoló dokumentumokat (pl. termékleírás, műszaki adatlap, gyártói nyilatkozat). A beszerzendő áruk részletes leírását a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező műszaki leírás és ajánlati ártáblázat tartalmazza.
A tárgyi közbeszerzési eljárás a Kbt. 29. § (2) bekezdése alapján Budapest Főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata, mint a Zuglói Egyesített Bölcsődék és Budapest Főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata közös ajánlatkérők nevében eljáró, meghatalmazott ajánlatkérő által kerül lefolytatásra. Tárgyi eljárás keretében a Zuglói Egyesített Bölcsődék részére (1-2. rész) élelmiszer és főzési alapanyag beszerzésére kerül sor adásvételi szerződések keretében a szerződések hatályba lépésétől számított 18 hónap (+ 6 hónap hosszabbítás lehetőségével) időtartam vonatkozásában az 1. rész (Baromfihús, tőkehús) esetében összesen 25.860,- kg keretmennyiség erejéig. Ajánlatkérő a keretmennyiség 70 %-ának lehívására vállal kötelezettséget (kötelezően kimerítendő keretmennyiség). Ajánlatkérő a kötelezően kimerítendő keretmennyiségen felüli rész lehívására nem köteles, azonban arra a szerződés időtartama alatt bármikor jogosult. Az áruk minősége és műszaki paramétere esetében a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI.12) FVM rendelet szerint meghatározottak az irányadók. Részletes követelmények a műszaki leírásban és az ártáblázatokban találhatók. A tárgyi közbeszerzési eljárás a Kbt. 29. § (2) bekezdése alapján Budapest Főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata, mint a Zuglói Egyesített Bölcsődék és Budapest Főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata közös ajánlatkérők nevében eljáró, meghatalmazott ajánlatkérő által kerül lefolytatásra. Tárgyi eljárás keretében a Zuglói Egyesített Bölcsődék részére (1-2. rész) élelmiszer és főzési alapanyag beszerzésére kerül sor adásvételi szerződések keretében a szerződések hatályba lépésétől számított 18 hónap (+ 6 hónap hosszabbítás lehetőségével) időtartam vonatkozásában a 2. rész (Húskészítmény) esetében összesen 3.673 kg keretmennyiség erejéig. Ajánlatkérő a keretmennyiség 70 %-ának lehívására vállal kötelezettséget (kötelezően kimerítendő keretmennyiség). Ajánlatkérő a kötelezően kimerítendő keretmennyiségen felüli rész lehívására nem köteles, azonban arra a szerződés időtartama alatt bármikor jogosult. Az áruk minősége és műszaki paramétere esetében a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI.12) FVM rendelet szerint meghatározottak az irányadók. Részletes követelmények a műszaki leírásban és az ártáblázatokban találhatók.
„A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 5 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 411 430 csomag 130 710 db 451 260 kg A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett alábbi termékek megrendelése maximum a nettó 300000 000 Ft keretösszeg erejéig. áfonya alma ananász articsóka avokádó banán borsó brokkoli burgonya cékla cékla - bébi, saláta levél cikória cikória vörös citrom cukkini cseresznye csicsóka datolya dióbél dió édesburgonya édeskömény egres eper fodros kel fokhagyma földimogyoró füge gomba (csiperke) gomba (laska) görögdinnye gránátalma grapefruit gyökér gyökér jégsaláta kapor káposzta (fejes) káposzta (kel) káposzta (lila) karalábé karalábé karfiol kínai kel kiwi kiwi kókuszdió körte kukorica licsi Lilahagyma madársaláta málna mandarin mangó mángold mazsola meggy mogyoró narancs nektarin őszibarack padlizsán paprika paprika - kápia paradicsom petrezselyem zöld póréhagyma radicchio rebarbara retek retek retek - sörretek ribizli ringló római saláta ruccola saláta saláta (lolorosso) saláta (vegyes mix) sárgabarack sárgadinnye sárgarépa sárgarépa sóska spenót spenót-bébi sütőtök szeder szilva szív saláta szőlő szőlő (mediterrán) tak. répa tök tök (Halloween) uborka vöröshagyma vöröshagyma zeller zeller zeller zöld zellerszár zöldbab mirelit cseresznye mirelit meggy mirelit szilva mirelit ringló mirelit szőlő mirelit áfony mirelit eper mirelit erdei gyümölcs mix. mirelit málna mirelit ribizli mirelit szeder mirelit zöldborsó mirelit zöldbab mirelit kukorica (csöves) mirelit kukorica (szemes/morzsolt) mirelit sárgarépa mirelit vöröshagyma (kocka) Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat teljes hiánya nem hiánypótolható! A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A megjelölt esetekben, ahol az elvárt specifikációban konkrét előírás szerepel ott állategészségügyi és takarmányozás szakmai szempontok miatt Ajánlatkérőnek kizárólag az adott előírásnak pontosan megfelelő, adott esetben az előírás szerinti terméket áll módjában elfogadni. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A közbeszerzési eljárás nyertesének gondoskodnia kell a hűtőlánc biztosításáról, egészen az állatkerti átvételig. A közbeszerzési eljárás nyertesének rendelkeznie kell, érvényes HACCP- élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó́ külső́ független szervezet által kiállított igazolással, tanúsítvánnyal, jelentéssel, vagy azzal egyenértékű́ tanúsított minőségbiztosítási rendszerrel, vagy azzal egyenértékű́, a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedésekkel. „A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 5 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 24 010 kg A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett alábbi termékek megrendelése maximum a nettó 12 000 000 Ft keretösszeg erejéig. takarmány nyúl(élő) takarmány nyúl (élő, napos) nyúlhús: feldolgozott fagyasztott, darált nyúlhús Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. Az ártáblázat teljes hiánya nem hiánypótolható! A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A megjelölt esetekben, ahol az elvárt specifikációban konkrét előírás szerepel ott állategészségügyi és takarmányozás szakmai szempontok miatt Ajánlatkérőnek kizárólag az adott előírásnak pontosan megfelelő, adott esetben az előírás szerinti terméket áll módjában elfogadni. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A nyertes ajánlattevőként szerződő félnek legkésőbb a szerződéskötésre rendelkeznie kell az élő állatok belföldi szállításának állategészségügyi szabályairól szóló 87/2012. (VIII. 27.) VM rendelet 5. § (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelő, élőállat szállítására alkalmas, érvényes állatszállítási engedéllyel rendelkező szállítójárművel és ezen engedélyét és jogosultságát a szerződés teljes időtartama alatt fenn kell tartania. A közbeszerzési eljárás nyertesének rendelkeznie kell, érvényes HACCP- élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó́ külső́ független szervezet által kiállított igazolással, tanúsítvánnyal, jelentéssel, vagy azzal egyenértékű́ tanúsított minőségbiztosítási rendszerrel, vagy azzal egyenértékű́, a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedésekkel. A közbeszerzési eljárás nyertesének gondoskodnia kell a hűtőlánc biztosításáról, egészen az állatkerti átvételig. „A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 5 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 7 762 kg A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett alábbi termékek megrendelése maximum a nettó 17 000 000 Ft keretösszeg erejéig. Karotin "kocka" Hufstabil drazsé E/selen "kocka" Zsiráf "kocka" Elefánt "kocka" "Jutalom falat" (almás) "Jutalom falat" (répás) Ragadozó premix Nyalótál juhféléknek Tejpor juhféléknek Tejpor lóféléknek "Erősítő" Müzli Elektrolit pótló Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat teljes hiánya nem hiánypótolható. A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A megjelölt esetekben, ahol az elvárt specifikációban konkrét előírás szerepel ott állategészségügyi és takarmányozás szakmai szempontok miatt Ajánlatkérőnek kizárólag az adott előírásnak pontosan megfelelő, adott esetben az előírás szerinti terméket áll módjában elfogadni. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) „A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 5 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 4820 adag 2370 kg 4500 liter A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett alábbi termékek megrendelése maximum a nettó 50 000 000 Ft keretösszeg erejéig. röpképtelen légy röpképtelen muslica viaszmoly lárva ugrovillás katonalégy lárva gammarusz gyászbogár lárva lisztkukac szépia (csőrkoptató, Ca pótló) Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat teljes hiánya nem hiánypótolható! A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A megjelölt esetekben, ahol az elvárt specifikációban konkrét előírás szerepel ott állategészségügyi és takarmányozás szakmai szempontok miatt Ajánlatkérőnek kizárólag az adott előírásnak pontosan megfelelő, adott esetben az előírás szerinti terméket áll módjában elfogadni. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A nyertes ajánlattevőként szerződő félnek legkésőbb a szerződéskötésre rendelkeznie kell az élő állatok belföldi szállításának állategészségügyi szabályairól szóló 87/2012. (VIII. 27.) VM rendelet 5. § (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelő, élőállat szállítására alkalmas, érvényes állatszállítási engedéllyel rendelkező szállítójárművel és ezen engedélyét és jogosultságát a szerződés teljes időtartama alatt fenn kell tartania. A közbeszerzési eljárás nyertesének rendelkeznie kell, érvényes HACCP- élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó́ külső́ független szervezet által kiállított igazolással, tanúsítvánnyal, jelentéssel, vagy azzal egyenértékű́ tanúsított minőségbiztosítási rendszerrel, vagy azzal egyenértékű́, a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedésekkel. A közbeszerzési eljárás nyertesének gondoskodnia kell a hűtőlánc biztosításáról, egészen az állatkerti átvételig.
„A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 23 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: aszalt gyümölcs (áfonya) babapiskóta bébiétel befőtt (diabetikus) búzacsíra búzadara citromlé (védőital) citromsav (C6H8O7) corvitál csemegepaprika (édes) diákcsemege élesztő ételecet 20 % gyógytea gyógyvíz gyümölcsíz gyümölcsíz II. gyümölcsíz III. gyümölcslé gyümölcstea hántolt napraforgómag hántolt tökmag hántolt zab kakaó keksz kenyér kesudió kókuszzsír korpás ht. keksz kristálycukor (védőital) mandula méz mogyoróvaj mokkacukor nagy tisztaságú étkezési zselatin olaj (n.forgó) őrölt fahéj pisztácia rozskenyér só szódabikarbóna (NaHCO3) szójagranulátum szörp tápszer tea (védőital) tojás tojás (fürj) tökmagolaj virágpor zabkorpa zabpehely zsemlemorzsa Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 77020 db 50078 kg 3166 liter A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett termékek megrendelése maximum a nettó 45 000 000 HUF keretösszeg erejéig. Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat teljes hiánya nem hiánypótolható! A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A megjelölt esetekben, ahol az elvárt specifikációban konkrét előírás szerepel ott állategészségügyi és takarmányozás szakmai szempontok miatt Ajánlatkérőnek kizárólag az adott előírásnak pontosan megfelelő, adott esetben az előírás szerinti terméket áll módjában elfogadni. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A közbeszerzési eljárás nyertesének gondoskodnia kell a hűtőlánc biztosításáról, egészen az állatkerti átvételig. A közbeszerzési eljárás nyertesének rendelkeznie kell, érvényes HACCP- élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó́ külső́ független szervezet által kiállított igazolással, tanúsítvánnyal, jelentéssel, vagy azzal egyenértékű́ tanúsított minőségbiztosítási rendszerrel, vagy azzal egyenértékű́, a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedésekkel. „A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 23 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: Gyümölcs joghurt Natúr joghurt Élőflórás joghurt Krémtúró Sajt (trappista) Túró (rögös) Túró (rögös) Tejpor (zsíros) Kefir Tej (tehén) Kecsketej Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 6810 db 7300 kg 200 liter A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett termékek megrendelése maximum a nettó 15 000 000 HUF keretösszeg erejéig. Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat teljes hiánya nem hiánypótolható! A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A megjelölt esetekben, ahol az elvárt specifikációban konkrét előírás szerepel ott állategészségügyi és takarmányozás szakmai szempontok miatt Ajánlatkérőnek kizárólag az adott előírásnak pontosan megfelelő, adott esetben az előírás szerinti terméket áll módjában elfogadni. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A közbeszerzési eljárás nyertesének gondoskodnia kell a hűtőlánc biztosításáról, egészen az állatkerti átvételig. A közbeszerzési eljárás nyertesének rendelkeznie kell, érvényes HACCP- élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó́ külső́ független szervezet által kiállított igazolással, tanúsítvánnyal, jelentéssel, vagy azzal egyenértékű́ tanúsított minőségbiztosítási rendszerrel, vagy azzal egyenértékű́, a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedésekkel. „A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 23 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: Vörös szúnyoglárva Csontkukac (Calliphora vicina) Csővájóféreg (Tubifex tubifex) Fekete féreg (Lumbriculus variegatus) Földigiliszta közönséges (Lumbricus_terrestris) Földigiliszta (Kanadai óriás giliszta) (Lumbricus_terrestris) Trópusi fehér ászka (Trichorhina tomentosa) Csoki csótány Argentin csótány sivatagi vándorsáska (Schistocerca gregaria) keleti vándorsáska (Lucusta migratoria) kétfoltú tücsök (Gryllus bimaculatus) banán tücsök (Gryllus assmimilis) házi tücsök (Acheta domesticus) Fürj Hörcsög Galamb Szárított hal Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 2210 adag 400410 db 104 kg 176275 liter A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett termékek megrendelése maximum a nettó 25 000 000 HUF keretösszeg erejéig. Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat teljes hiánya nem hiánypótolható! A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A megjelölt esetekben, ahol az elvárt specifikációban konkrét előírás szerepel ott állategészségügyi és takarmányozás szakmai szempontok miatt Ajánlatkérőnek kizárólag az adott előírásnak pontosan megfelelő, adott esetben az előírás szerinti terméket áll módjában elfogadni. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A közbeszerzési eljárás nyertesének gondoskodnia kell a hűtőlánc biztosításáról, egészen az állatkerti átvételig. A közbeszerzési eljárás nyertesének rendelkeznie kell, érvényes HACCP- élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó́ külső́ független szervezet által kiállított igazolással, tanúsítvánnyal, jelentéssel, vagy azzal egyenértékű́ tanúsított minőségbiztosítási rendszerrel, vagy azzal egyenértékű́, a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedésekkel. „A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 23 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: "Flamingó-táp (tartó) H. (Flamingo Haltung )" "Flamingó-táp (nevelő) Z. (Flamingo Zucht )" Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 24000 kg A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett termékek megrendelése maximum a nettó 30 000 000 HUF keretösszeg erejéig. Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat teljes hiánya nem hiánypótolható! A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A megjelölt esetekben, ahol az elvárt specifikációban konkrét előírás szerepel ott állategészségügyi és takarmányozás szakmai szempontok miatt Ajánlatkérőnek kizárólag az adott előírásnak pontosan megfelelő, adott esetben az előírás szerinti terméket áll módjában elfogadni. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A közbeszerzési eljárás nyertesének gondoskodnia kell a hűtőlánc biztosításáról, egészen az állatkerti átvételig. A közbeszerzési eljárás nyertesének rendelkeznie kell, érvényes HACCP- élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó́ külső́ független szervezet által kiállított igazolással, tanúsítvánnyal, jelentéssel, vagy azzal egyenértékű́ tanúsított minőségbiztosítási rendszerrel, vagy azzal egyenértékű́, a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedésekkel. „A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 23 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: Viaszlazac / Stinte(Osmerus eperlanus) édesvízi Viaszlazac / Stinte(Osmerus eperlanus) tengeri Viaszlazac / Stinte(Osmerus eperlanus) tengeri Sprotni (Sprattus sprattus) Atlanti tőkehal (Gadus morhua) Lazac (Salmo salar) Hering (12-15 cm) (Clupea Harengus) Hering (15-17 cm)(Clupea Harengus) Capelin Makréla Hekk Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 25300 kg A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett termékek megrendelése maximum a nettó 30 000 000 HUF keretösszeg erejéig. Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat teljes hiánya nem hiánypótolható! A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A megjelölt esetekben, ahol az elvárt specifikációban konkrét előírás szerepel ott állategészségügyi és takarmányozás szakmai szempontok miatt Ajánlatkérőnek kizárólag az adott előírásnak pontosan megfelelő, adott esetben az előírás szerinti terméket áll módjában elfogadni. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A közbeszerzési eljárás nyertesének gondoskodnia kell a hűtőlánc biztosításáról, egészen az állatkerti átvételig. A közbeszerzési eljárás nyertesének rendelkeznie kell, érvényes HACCP- élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó́ külső́ független szervezet által kiállított igazolással, tanúsítvánnyal, jelentéssel, vagy azzal egyenértékű́ tanúsított minőségbiztosítási rendszerrel, vagy azzal egyenértékű́, a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedésekkel. „A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 23 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: Fagyasztott takarmányhal (ezüstkárász) Fagyasztott apróhal (kínai "gyöngyös" razbóra) Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 12010 kg A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett termékek megrendelése maximum a nettó 7 000 000 HUF keretösszeg erejéig. Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat teljes hiánya nem hiánypótolható! A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A megjelölt esetekben, ahol az elvárt specifikációban konkrét előírás szerepel ott állategészségügyi és takarmányozás szakmai szempontok miatt Ajánlatkérőnek kizárólag az adott előírásnak pontosan megfelelő, adott esetben az előírás szerinti terméket áll módjában elfogadni. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A közbeszerzési eljárás nyertesének gondoskodnia kell a hűtőlánc biztosításáról, egészen az állatkerti átvételig. A közbeszerzési eljárás nyertesének rendelkeznie kell, érvényes HACCP- élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó́ külső́ független szervezet által kiállított igazolással, tanúsítvánnyal, jelentéssel, vagy azzal egyenértékű́ tanúsított minőségbiztosítási rendszerrel, vagy azzal egyenértékű́, a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedésekkel. „A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 23 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: Szemesek (gabonák) árpa búza kukorica kukorica(csöves) zab napraforgó fekete napraforgó (iregi) rizs hajdina bulgur árpa - roppantott búza - roppantott kukorica - roppantott napraforgó fekete -roppantott napraforgó (iregi) - roppantott Aprómagok: köles (vörös) köles (sárga) köles (fehér) köles (fürtös) fénymag muharmag kendermag lenmag repcemag tökmag útifű maghéj Lombok: zöld akáclomb vegyes lomb kukoricaszár Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 256101 kg A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett termékek megrendelése maximum a nettó 45 000 000 HUF keretösszeg erejéig. Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat teljes hiánya nem hiánypótolható! A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A megjelölt esetekben, ahol az elvárt specifikációban konkrét előírás szerepel ott állategészségügyi és takarmányozás szakmai szempontok miatt Ajánlatkérőnek kizárólag az adott előírásnak pontosan megfelelő, adott esetben az előírás szerinti terméket áll módjában elfogadni. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A közbeszerzési eljárás nyertesének gondoskodnia kell a hűtőlánc biztosításáról, egészen az állatkerti átvételig. A közbeszerzési eljárás nyertesének rendelkeznie kell, érvényes HACCP- élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó́ külső́ független szervezet által kiállított igazolással, tanúsítvánnyal, jelentéssel, vagy azzal egyenértékű́ tanúsított minőségbiztosítási rendszerrel, vagy azzal egyenértékű́, a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedésekkel. „A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 23 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: réti széna lucerna széna zöld lucerna búza szalma zab szalma Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 1200000 kg A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett termékek megrendelése maximum a nettó 120 000 000 HUF keretösszeg erejéig. Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat teljes hiánya nem hiánypótolható! A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A megjelölt esetekben, ahol az elvárt specifikációban konkrét előírás szerepel ott állategészségügyi és takarmányozás szakmai szempontok miatt Ajánlatkérőnek kizárólag az adott előírásnak pontosan megfelelő, adott esetben az előírás szerinti terméket áll módjában elfogadni. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A közbeszerzési eljárás nyertesének gondoskodnia kell a hűtőlánc biztosításáról, egészen az állatkerti átvételig. A közbeszerzési eljárás nyertesének rendelkeznie kell, érvényes HACCP- élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó́ külső́ független szervezet által kiállított igazolással, tanúsítvánnyal, jelentéssel, vagy azzal egyenértékű́ tanúsított minőségbiztosítási rendszerrel, vagy azzal egyenértékű́, a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedésekkel. „A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 23 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: Csontos nyershús Nem tisztított nyers szív Belsőség Csirke farhát Csirke egész Csirkemáj Csirkeláb Zsírszalonna Csirkemell filé Csirke szív Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 41610 kg A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett termékek megrendelése maximum a nettó 50 000 000 HUF keretösszeg erejéig. Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat teljes hiánya nem hiánypótolható! A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A megjelölt esetekben, ahol az elvárt specifikációban konkrét előírás szerepel ott állategészségügyi és takarmányozás szakmai szempontok miatt Ajánlatkérőnek kizárólag az adott előírásnak pontosan megfelelő, adott esetben az előírás szerinti terméket áll módjában elfogadni. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A közbeszerzési eljárás nyertesének gondoskodnia kell a hűtőlánc biztosításáról, egészen az állatkerti átvételig. A közbeszerzési eljárás nyertesének rendelkeznie kell, érvényes HACCP- élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó́ külső́ független szervezet által kiállított igazolással, tanúsítvánnyal, jelentéssel, vagy azzal egyenértékű́ tanúsított minőségbiztosítási rendszerrel, vagy azzal egyenértékű́, a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedésekkel. „A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 23 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: Élő egér (Mus musculus) szopós napos Élő egér (Mus musculus) szopós Élő egér (Mus musculus) szopós szőrös Élő egér (Mus musculus) pattogós Élő egér (Mus musculus) kifejlett Élő egér (Mus musculus) tenyész selejt Élő patkány (Rattus norvegicus) szopós Élő patkány (Rattus norvegicus) választási Élő patkány (Rattus norvegicus) süldő Élő patkány (Rattus norvegicus) növendék Élő patkány (Rattus norvegicus) kifejlett Élő patkány (Rattus norvegicus) tenyész selejt Fagyasztott egér (Mus musculus) szopós napos Fagyasztott egér (Mus musculus) szopós Fagyasztott egér (Mus musculus) szopós szőrös Fagyasztott egér (Mus musculus) pattogós Fagyasztott egér (Mus musculus) kifejlett Fagysztott egér (Mus musculus) tenyész selejt Fagyasztott patkány (Rattus norvegicus) szopós Faygasztott patkány (Rattus norvegicus) választási Fagyasztott patkány (Rattus norvegicus) süldő Fagyasztott patkány (Rattus norvegicus) növendék Fagyasztott patkány (Rattus norvegicus) kifejlett Fagyasztott patkány (Rattus norvegicus) tenyész selejt Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 259250 db A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett termékek megrendelése maximum a nettó 50 000 000 HUF keretösszeg erejéig. Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat teljes hiánya nem hiánypótolható! A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A megjelölt esetekben, ahol az elvárt specifikációban konkrét előírás szerepel ott állategészségügyi és takarmányozás szakmai szempontok miatt Ajánlatkérőnek kizárólag az adott előírásnak pontosan megfelelő, adott esetben az előírás szerinti terméket áll módjában elfogadni. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A közbeszerzési eljárás nyertesének gondoskodnia kell a hűtőlánc biztosításáról, egészen az állatkerti átvételig. A közbeszerzési eljárás nyertesének rendelkeznie kell, érvényes HACCP- élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó́ külső́ független szervezet által kiállított igazolással, tanúsítvánnyal, jelentéssel, vagy azzal egyenértékű́ tanúsított minőségbiztosítási rendszerrel, vagy azzal egyenértékű́, a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedésekkel. „A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 23 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: Hangyász táp Panda táp DK Majom táp óvilági Majom táp óvilági (magas rosttartalom) Majom táp (lombevő főemlős) L.E.P. Kengurú táp Selyemmajom táp Selyemmajom táp (rovarevő) Karmosmajom (gumi por) Karmosmajom (gumi gél) Tengerimalac Kengurú táp Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 3406 kg A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett termékek megrendelése maximum a nettó 10 000 000 HUF keretösszeg erejéig. Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat teljes hiánya nem hiánypótolható! A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A megjelölt esetekben, ahol az elvárt specifikációban konkrét előírás szerepel ott állategészségügyi és takarmányozás szakmai szempontok miatt Ajánlatkérőnek kizárólag az adott előírásnak pontosan megfelelő, adott esetben az előírás szerinti terméket áll módjában elfogadni. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A közbeszerzési eljárás nyertesének gondoskodnia kell a hűtőlánc biztosításáról, egészen az állatkerti átvételig. A közbeszerzési eljárás nyertesének rendelkeznie kell, érvényes HACCP- élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó́ külső́ független szervezet által kiállított igazolással, tanúsítvánnyal, jelentéssel, vagy azzal egyenértékű́ tanúsított minőségbiztosítási rendszerrel, vagy azzal egyenértékű́, a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedésekkel. „A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 23 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: Planktonok: Vörös plankton Zöld plankton Speciális eleség filtrálóknak, gerincteleneknek Speciális eleség tarisznyarákoknak, garnéláknak, folyami rákoknak Tanganyika mix Artemia eledel Micróplankton Vörös kerekesféreg (Brachionus plicatilis) Ízeltlábúak: Mysis Artémia Artémia pete Krill Vörös szúnyoglárva Nagy krill (Euphasia superba) Daphnia/Vízibolha Evezőslábú rák (Calanoide Copepoden) Cyclops-vörös Cyclops-zöld Moina Bosmiden Homoki garnéla (Crangon crangon) Arany garnéla Garnéla-mini Kristálygarnéla Jeges-tengeri garnéla (Pandalus borealis) Koktélgarnéla (Metapenaeus Monoceros) Koktélgarnéla (Litopenaeus vannamei) Ostorgarnéla (Litopenaeus vannamei) Parti tarisznyarák (Carcinus maenas) Homárrák ikra Tengeri hal ikra Egész vörösrák (Pleoticus Muelleri) Mélytengeri rák (Pandalus borealis) Csendes-óceáni óriásgarnéla farok (Litopenaeus vannamei) Pucolt rák farok (Procambarus clarkii) Nyers királyrák (Litopenaeus vannamei) farok Nyers királyrák (Litopenaeus vannamei) farok (41/50) Puhatestek+halak: Mikronizált kagylóhús Feketekagyló hús (Mytilus sp.) Feketekagyló héjas (Mytilus sp.) Vénuszkagyló (Paratapes undulatus) Szívkagyló (Cerastoderma edule) Szívkagyló hús (Cerastoderma edule) Fésű kagyló hús (Szt. Jakab kagyló) Kalmár (Loligo sp.) Bébipolip (Octopus sp.) Polip (Octopus sp.) Kis palloskagyló (Ensis ensis) Bébi tintahal Bodorka (Rutilus rutilus) Dillies Szélhajtó küsz (Albanus albanus) Kínai ezüsthal Kaliforniai tintahal (Loligo opalescns) Patagóniai tintahal- helyettesítő termék Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 6752 kg A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett termékek megrendelése maximum a nettó 30 000 000 HUF keretösszeg erejéig. Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat teljes hiánya nem hiánypótolható! A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A megjelölt esetekben, ahol az elvárt specifikációban konkrét előírás szerepel ott állategészségügyi és takarmányozás szakmai szempontok miatt Ajánlatkérőnek kizárólag az adott előírásnak pontosan megfelelő, adott esetben az előírás szerinti terméket áll módjában elfogadni. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A közbeszerzési eljárás nyertesének gondoskodnia kell a hűtőlánc biztosításáról, egészen az állatkerti átvételig. A közbeszerzési eljárás nyertesének rendelkeznie kell, érvényes HACCP- élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó́ külső́ független szervezet által kiállított igazolással, tanúsítvánnyal, jelentéssel, vagy azzal egyenértékű́ tanúsított minőségbiztosítási rendszerrel, vagy azzal egyenértékű́, a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedésekkel. „A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 23 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: Takarmány kiegészítő - rovartáp Takarmány kiegészítő - lágyeleség Haltáp Spenótos haltáp Haltáp (3 mm) Haltáp (6 mm) Zoomed Natural juvenile iguana food, agáma pellet Zoomed Natural adult bearded dragon food, szakállas agáma pellet ZooMed Repti Calcium – D3 Alpha-Supervit (1/1 kg) Táp (Kézzel nevelő táp) Tápszer (Pro Nutro) Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 1053 kg A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett termékek megrendelése maximum a nettó 12 000 000 HUF keretösszeg erejéig. Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat teljes hiánya nem hiánypótolható! A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A megjelölt esetekben, ahol az elvárt specifikációban konkrét előírás szerepel ott állategészségügyi és takarmányozás szakmai szempontok miatt Ajánlatkérőnek kizárólag az adott előírásnak pontosan megfelelő, adott esetben az előírás szerinti terméket áll módjában elfogadni. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A közbeszerzési eljárás nyertesének gondoskodnia kell a hűtőlánc biztosításáról, egészen az állatkerti átvételig. A közbeszerzési eljárás nyertesének rendelkeznie kell, érvényes HACCP- élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó́ külső́ független szervezet által kiállított igazolással, tanúsítvánnyal, jelentéssel, vagy azzal egyenértékű́ tanúsított minőségbiztosítási rendszerrel, vagy azzal egyenértékű́, a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedésekkel. „A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 23 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: áfonya alma ananász articsóka avokádó banán borsó brokkoli burgonya cékla cékla - bébi, saláta levél cikória cikória vörös citrom cukkini cseresznye csicsóka datolya dióbél dió édesburgonya édeskömény egres eper fodros kel fokhagyma földimogyoró füge gomba (csiperke) gomba (laska) görögdinnye gránátalma grapefruit gyökér gyökér jégsaláta kapor káposzta (fejes) káposzta (kel) káposzta (lila) karalábé karalábé karfiol kínai kel kiwi kiwi kókuszdió körte kukorica licsi Lilahagyma madársaláta málna mandarin mangó mángold mazsola meggy mogyoró narancs nektarin őszibarack padlizsán paprika paprika - kápia paradicsom petrezselyem zöld póréhagyma radicchio rebarbara retek retek retek - sörretek ribizli ringló római saláta ruccola saláta saláta (lolorosso) saláta (vegyes mix) sárgabarack sárgadinnye sárgarépa sárgarépa sóska spenót spenót-bébi sütőtök szeder szilva szív saláta szőlő szőlő (mediterrán) tak. répa tök tök (Halloween) uborka vöröshagyma vöröshagyma zeller zeller zeller zöld zellerszár zöldbab mirelit cseresznye mirelit meggy mirelit szilva mirelit ringló mirelit szőlő mirelit áfony mirelit eper mirelit erdei gyümölcs mix. mirelit málna mirelit ribizli mirelit szeder mirelit zöldborsó mirelit zöldbab mirelit kukorica (csöves) mirelit kukorica (szemes/morzsolt) mirelit sárgarépa mirelit vöröshagyma (kocka) Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 378750 csomag 116260 db 420610 kg A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett termékek megrendelése maximum a nettó 300 000 000 HUF keretösszeg erejéig. Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat teljes hiánya nem hiánypótolható! A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A megjelölt esetekben, ahol az elvárt specifikációban konkrét előírás szerepel ott állategészségügyi és takarmányozás szakmai szempontok miatt Ajánlatkérőnek kizárólag az adott előírásnak pontosan megfelelő, adott esetben az előírás szerinti terméket áll módjában elfogadni. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A közbeszerzési eljárás nyertesének gondoskodnia kell a hűtőlánc biztosításáról, egészen az állatkerti átvételig. A közbeszerzési eljárás nyertesének rendelkeznie kell, érvényes HACCP- élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó́ külső́ független szervezet által kiállított igazolással, tanúsítvánnyal, jelentéssel, vagy azzal egyenértékű́ tanúsított minőségbiztosítási rendszerrel, vagy azzal egyenértékű́, a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedésekkel. „A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 23 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: takarmány nyúl(élő) takarmány nyúl (élő, napos) nyúlhús Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 21010 kg A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett termékek megrendelése maximum a nettó 10 000 000 HUF keretösszeg erejéig. Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat teljes hiánya nem hiánypótolható! A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A megjelölt esetekben, ahol az elvárt specifikációban konkrét előírás szerepel ott állategészségügyi és takarmányozás szakmai szempontok miatt Ajánlatkérőnek kizárólag az adott előírásnak pontosan megfelelő, adott esetben az előírás szerinti terméket áll módjában elfogadni. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A közbeszerzési eljárás nyertesének gondoskodnia kell a hűtőlánc biztosításáról, egészen az állatkerti átvételig. A közbeszerzési eljárás nyertesének rendelkeznie kell, érvényes HACCP- élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó́ külső́ független szervezet által kiállított igazolással, tanúsítvánnyal, jelentéssel, vagy azzal egyenértékű́ tanúsított minőségbiztosítási rendszerrel, vagy azzal egyenértékű́, a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedésekkel. „A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 23 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: Zolli (állatkerti növényevő táp) ZOO (lucerna granulátum) Réti széna pellet Sárgarépa granulátum Sertéstáp (hízótáp) Sertéstáp (törpemalac) Versenylótáp Báránytáp Agancsos vadtáp Zsiráftáp Alpaka táp Száraz macskatáp (marhahúsos) Macska konzerv (finom pástétom) Macskatáp tasak (85g) Macskatáp konzerv Sündisznó eledel nedves Sündisznó eledel nedves Sündisznó táp Macska tápszer Kutyatáp (száraz) Kutyatáp (Hill's a/d) Kutyatáp konzerv ÁP-17 (ásványi premix) Korpa Nyalósó Vas tabletta Só tabletta Takarmány kiegészítő Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 40 db 69953 kg 43 liter A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett termékek megrendelése maximum a nettó 30 000 000 HUF keretösszeg erejéig. Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat teljes hiánya nem hiánypótolható! A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A megjelölt esetekben, ahol az elvárt specifikációban konkrét előírás szerepel ott állategészségügyi és takarmányozás szakmai szempontok miatt Ajánlatkérőnek kizárólag az adott előírásnak pontosan megfelelő, adott esetben az előírás szerinti terméket áll módjában elfogadni. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A közbeszerzési eljárás nyertesének gondoskodnia kell a hűtőlánc biztosításáról, egészen az állatkerti átvételig. A közbeszerzési eljárás nyertesének rendelkeznie kell, érvényes HACCP- élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó́ külső́ független szervezet által kiállított igazolással, tanúsítvánnyal, jelentéssel, vagy azzal egyenértékű́ tanúsított minőségbiztosítási rendszerrel, vagy azzal egyenértékű́, a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedésekkel. „A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 23 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: Karotin "kocka" Hufstabil drazsé E/selen "kocka" Zsiráf "kocka" Elefánt "kocka" "Jutalom falat" (almás) "Jutalom falat" (répás) Ragadozó premix Nyalótál juhféléknek Tejpor juhféléknek Tejpor lóféléknek "Erősítő" Müzli Elektrolit pótló Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 4862 kg A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett termékek megrendelése maximum a nettó 13 000 000 HUF keretösszeg erejéig. Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat teljes hiánya nem hiánypótolható! A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A megjelölt esetekben, ahol az elvárt specifikációban konkrét előírás szerepel ott állategészségügyi és takarmányozás szakmai szempontok miatt Ajánlatkérőnek kizárólag az adott előírásnak pontosan megfelelő, adott esetben az előírás szerinti terméket áll módjában elfogadni. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A közbeszerzési eljárás nyertesének gondoskodnia kell a hűtőlánc biztosításáról, egészen az állatkerti átvételig. „A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 23 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: Fagyasztott hús -baromfi Fagyasztott hús -marha Fagyasztott hús -ló Fagyasztott hús -borjú Fagyasztott hús -juh Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 5440 kg A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett termékek megrendelése maximum a nettó 6 000 000 HUF keretösszeg erejéig. Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat teljes hiánya nem hiánypótolható! A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A megjelölt esetekben, ahol az elvárt specifikációban konkrét előírás szerepel ott állategészségügyi és takarmányozás szakmai szempontok miatt Ajánlatkérőnek kizárólag az adott előírásnak pontosan megfelelő, adott esetben az előírás szerinti terméket áll módjában elfogadni. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A közbeszerzési eljárás nyertesének gondoskodnia kell a hűtőlánc biztosításáról, egészen az állatkerti átvételig. A közbeszerzési eljárás nyertesének rendelkeznie kell, érvényes HACCP- élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó́ külső́ független szervezet által kiállított igazolással, tanúsítvánnyal, jelentéssel, vagy azzal egyenértékű́ tanúsított minőségbiztosítási rendszerrel, vagy azzal egyenértékű́, a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedésekkel. „A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 23 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: Patkánytáp Hörcsög táp Degu keverék (müzlis) Tengerimalac keverék Csincsilla keverék Minőségi keverék nyulak és törpenynyulak részére Nyúl granulátum fenntartó Görény és sün táp Hörcsög keverék müzlis Patkány keverék müzlis Nyúl keverék pelletált hosszúrostos Csincsilla keverék pelletált hosszúrostos Tengerimalac keverék pelletált hosszúrostos Nyúl keverék érzékeny gyomorra pelletált hosszúrostos Nyúl keverék gyógyszeres Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 3294 kg A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett termékek megrendelése maximum a nettó 2 000 000 HUF keretösszeg erejéig. Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat teljes hiánya nem hiánypótolható! A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A megjelölt esetekben, ahol az elvárt specifikációban konkrét előírás szerepel ott állategészségügyi és takarmányozás szakmai szempontok miatt Ajánlatkérőnek kizárólag az adott előírásnak pontosan megfelelő, adott esetben az előírás szerinti terméket áll módjában elfogadni. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A közbeszerzési eljárás nyertesének gondoskodnia kell a hűtőlánc biztosításáról, egészen az állatkerti átvételig. A közbeszerzési eljárás nyertesének rendelkeznie kell, érvényes HACCP- élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó́ külső́ független szervezet által kiállított igazolással, tanúsítvánnyal, jelentéssel, vagy azzal egyenértékű́ tanúsított minőségbiztosítási rendszerrel, vagy azzal egyenértékű́, a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedésekkel. „A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 23 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: Vitaminozott Ara keverék Csonthéjas diófélék keveréke napraforgóval Vitaminozott Jákó keverék Vitaminozott amazon keverék Általános óriás papagáj keverék Óriás papagáj keverék + aszalt gyümölcs Óriás papagáj pellet fenttartó (P 15 tropical) Óriás papagáj pellet tenyész (P 19 Tropical) Papagáj kézzelnevelő 19% fehérjével Agyag tömb óriáspapagájok részére Papagáj kézzelnevelő 21% fehérjével Csíráztatni való keverék óriáspapgájoknak Vitaminozott auszrtál középpapagáj keverék Vitaminozott törpepapagáj keverék Ausztrál közép papagáj keverék Kistestű papagájok vitaminozott keveréke Kistestű papagájok lágyelesége Vitaminozott magkeverék Ausztrál óriáspapagájoknak Gyümölcsös lágyeleség óriáspapagájoknak Fenntartó pellet kistestű rovarevők részére Fenntartó pellet kistestű seregélyfélék részére Vitaminozott magkeverék Trópusi pintyeknek Vitaminozott magkeverék honos pintyeknek Tojásos lágyeleség trópusi pintyeknek Rovaros lágyeleség 25% szárított rovarral Mindenevő madarak lágyelesége Kézzelnevelő kistestű madarak részére Gyümölcsös lágyeleség kistestű madarak részére Tojásos lágyeleség európai pintyeknek Kantxantin alapú vörös színezőanyag E-vitaminban gazdag multivitamin tenyésztéshez Általános multivitamin köztes időszakra Kénes vitaminokban gazdag vedlés segítő vitamin Probiotikumok és emésztő enzimek Bélflóra karbantartó European Finches Honos pintyfélék tenyészkeveréke repce nélkül Kanári keverék Gyümölcsevő galambok keveréke Nagytestű gyümölcsevő madarak pelletje (T 16) Fácán-Fürj lágyeleség Magkeverék roppantott kukoricával szárnyasok részére Trópusi pinty keverék Emu (indító, nevelő) Emu (fenntartó) Úszótáp réceféléknek Úszótáp Íbiszeknek szinfokozóval Récetáp fenntartó Parazita kontrollal Tücsöktáp/pulyka indító morzsa Baromfi indító táp Tavi haltáp színfokozóval Haltáp Fishlix Koi large (8 mm) Fishlix Koi Medium (4 mm) Nektár/Pillangó táp Grit+Koral keverék az optimális emésztésért Ásványi anyag zuzógyomorhoz Aszalt Gyümölcsös Óriáspapagáj magkeverék Hegyi széna gyógynövényekkel Baromfi nevelő táp Fiókanevelő általános Honos énekasmadarak keveréke Honos énekesmadarak tenyész keveréke állati fehérjével Lágyeleség sárga kanárik részére mézzel Duck 1 - Víziszárnyas indító morzsa Duck 2 - Víziszárnyas granulátum Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 16715 kg A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett termékek megrendelése maximum a nettó 7 000 000 HUF keretösszeg erejéig. Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat teljes hiánya nem hiánypótolható! A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A megjelölt esetekben, ahol az elvárt specifikációban konkrét előírás szerepel ott állategészségügyi és takarmányozás szakmai szempontok miatt Ajánlatkérőnek kizárólag az adott előírásnak pontosan megfelelő, adott esetben az előírás szerinti terméket áll módjában elfogadni. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A közbeszerzési eljárás nyertesének gondoskodnia kell a hűtőlánc biztosításáról, egészen az állatkerti átvételig. A közbeszerzési eljárás nyertesének rendelkeznie kell, érvényes HACCP- élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó́ külső́ független szervezet által kiállított igazolással, tanúsítvánnyal, jelentéssel, vagy azzal egyenértékű́ tanúsított minőségbiztosítási rendszerrel, vagy azzal egyenértékű́, a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedésekkel. „A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 23 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: Tengeri kiegészítő Alga pellet Tengervizes pellet növényevőknek Növényevők részére kieg.táp "Koralltáp"mészvázépítéshez "Koralltáp"aminomix Tengervizes pellet Cápa/Rája táplálék kiegészítő tabletta Cápa/Rája táplálék kiegészítő tabletta II. Cápa táplálék kiegészítő magas C-vitamin tartalommal és jóddal Kiegészítő folyadék Fokhagymaolaj Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 8 db 446 kg 15 liter A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett termékek megrendelése maximum a nettó 10 000 000 HUF keretösszeg erejéig. Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat teljes hiánya nem hiánypótolható! A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A megjelölt esetekben, ahol az elvárt specifikációban konkrét előírás szerepel ott állategészségügyi és takarmányozás szakmai szempontok miatt Ajánlatkérőnek kizárólag az adott előírásnak pontosan megfelelő, adott esetben az előírás szerinti terméket áll módjában elfogadni. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A közbeszerzési eljárás nyertesének gondoskodnia kell a hűtőlánc biztosításáról, egészen az állatkerti átvételig. A közbeszerzési eljárás nyertesének rendelkeznie kell, érvényes HACCP- élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó́ külső́ független szervezet által kiállított igazolással, tanúsítvánnyal, jelentéssel, vagy azzal egyenértékű́ tanúsított minőségbiztosítási rendszerrel, vagy azzal egyenértékű́, a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedésekkel. „A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 23 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: Élő takarmányhal (ezüstkárász) Élő takarmányhal (ezüstkárász) Élő apróhal (kínai "gyöngyös" razbóra) Élő takarmányhal (ponty) Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 64510 kg A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett termékek megrendelése maximum a nettó 60 000 000 HUF keretösszeg erejéig. Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat teljes hiánya nem hiánypótolható! A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A megjelölt esetekben, ahol az elvárt specifikációban konkrét előírás szerepel ott állategészségügyi és takarmányozás szakmai szempontok miatt Ajánlatkérőnek kizárólag az adott előírásnak pontosan megfelelő, adott esetben az előírás szerinti terméket áll módjában elfogadni. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A közbeszerzési eljárás nyertesének gondoskodnia kell a hűtőlánc biztosításáról, egészen az állatkerti átvételig. A közbeszerzési eljárás nyertesének rendelkeznie kell, érvényes HACCP- élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó́ külső́ független szervezet által kiállított igazolással, tanúsítvánnyal, jelentéssel, vagy azzal egyenértékű́ tanúsított minőségbiztosítási rendszerrel, vagy azzal egyenértékű́, a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedésekkel. „A Fővárosi Állat- és Növénykert részére állatok etetésére szolgáló különféle takarmányok beszerzése - keretmegállapodás – 23 részben” a műszaki leírás és a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint: röpképtelen légy röpképtelen muslica viaszmoly lárva ugrovillás katonalégy lárva gammarusz gyászbogár lárva lisztkukac szépia (csőrkoptató, Ca pótló) Tájékoztató beszerzési mennyiség, amelynek lehívására nem vállal kötelezettséget az ajánlatkérő: 5120 adag 2500 kg 4500 liter A keretmegállapodás mennyisége: a műszaki leírásban részletesen ismertetett termékek megrendelése maximum a nettó 50 000 000 HUF keretösszeg erejéig. Ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő ajánlatát ezen feltétel ismeretében köteles megtenni. A teljesítés eseti megrendelések alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Szakmai kereskedelmi ajánlatként nyújtandó be az ártáblázat. A táblázat teljes hiánya nem hiánypótolható! A táblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. A keretmegállapodás a hatálybalépés napjától számított 12 hónapra (meghosszabbítás esetén a meghosszabbított időszakra) vagy a keretösszeg kimerüléséig szól. A Szerződés alapján létrejött Eseti Megrendelések teljesítési határidejét a Felek az Eseti Megrendelésekben határozzák meg, de a teljesítési határidő nem lehet rövidebb, mint a megrendelés kézhezvételétől – a megrendelés Eladó általi EKR-ben történő visszaigazolását követő 24 óra, azaz adott esetben a szállítási kötelezettség munkaszüneti napra is eshet, figyelemmel a Vevő feladatainak ellátási kötelezettségére: azaz folyamatos rendelkezésre állás biztosítása szükséges, figyelemmel a Kbt. 104.§ (3) bekezdésére. A szállítandó Termékek pontos megnevezését és műszaki paramétereit a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza. A műszaki leírásban és részét képező táblázatban előírt megnevezés a Termék jellegének egyértelmű meghatározását szolgálja, a felhívásban vagy a KD-ban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus megnevezése mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. A megjelölt esetekben, ahol az elvárt specifikációban konkrét előírás szerepel ott állategészségügyi és takarmányozás szakmai szempontok miatt Ajánlatkérőnek kizárólag az adott előírásnak pontosan megfelelő, adott esetben az előírás szerinti terméket áll módjában elfogadni. A meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre is tehető ajánlat, így az előírt minimum feltételekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező Termékek felelhetnek meg műszaki és kereskedelmi szempontból, azzal, hogy a kedvezőbb megajánlás külön értékelés alá nem kerül, ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, azzal, hogy a táblázatban szereplő tételek egységárának a tételenként meghatározott súlyszámmal szorzott szumma összege képezi felolvasólapon feltüntetendő árat („FEOLVASÓLAPON SZEREPELTETENDŐ NETTÓ AJÁNLATI ÁR”) A közbeszerzési eljárás nyertesének gondoskodnia kell a hűtőlánc biztosításáról, egészen az állatkerti átvételig. A közbeszerzési eljárás nyertesének rendelkeznie kell, érvényes HACCP- élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó́ külső́ független szervezet által kiállított igazolással, tanúsítvánnyal, jelentéssel, vagy azzal egyenértékű́ tanúsított minőségbiztosítási rendszerrel, vagy azzal egyenértékű́, a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedésekkel.
Élelmiszerek beszerzése 6 részben 1. rész: Mirelit áruk Megnevezés Műszaki leírás Kiszerelés Mennyiségi egység Igényelt mennyiség 12hó 1. Tengeri halfilé Alaszka-Pollock filéből, ömlesztett vagy csomagolt maximum 20 kg kg 1000 2. Karalábé kocka ömlesztett vagy csomagolt maximum 25 kg kg 450 3. Finomfőzelék keverék ömlesztett vagy csomagolt, tartalom: sárgarépa, zöldborsó maximum 25 kg kg 3000 4. Zöldborsó zsenge, ömlesztett vagy csomagolt maximum 25 kg kg 4500 5. Zeller kocka ömlesztett vagy csomagolt maximum 25 kg kg 1000 6. Gyalult tök ömlesztett vagy csomagolt maximum 25 kg kg 6000 7. Morzsolt csemegekukorica ömlesztett vagy csomagolt maximum 10 kg kg 130 8. Karfiol Karfiol rózsa, ömlesztett vagy csomagolt maximum 25 kg kg 1900 9. Sárgarépa Sárgarépakocka, ömlesztett vagy csomagolt maximum 25 kg kg 6500 10. Sárgarépa Sárgarépa korong kg 1000 11. Petrezselyem gyökér kocka ömlesztett vagy csomagolt maximum 25 kg kg 6400 12. Petrezselyem zöld ömlesztett vagy csomagolt 0,1-1 kg kg 15 13. Paraj püré, ömlesztett vagy csomagolt maximum 10 kg kg 800 14. Zöldbab sárgahüvelyű bab, ömlesztett vagy csomagolt maximum 25 kg kg 4000 15. Zöldbab zöldhüvelyű vágott maximum 2,5 kg kg 200 16. Sütőtök kocka ömlesztett vagy csomagolt maximum 10 kg kg 300 17. Gomba csiperkegomba, szeletelt, ömlesztett vagy csomagolt maximum 10 kg kg 700 18. Brokkoli Brokkoli rózsa,I.osztályú,ömlesztett vagy csomagolt maximum 25 kg kg 1500 19. Fejtett bab ömlesztett vagy csomagolt maximum 10 kg kg 50 20. Almakocka ömlesztett vagy csomagolt maximum 10 kg kg 3300 21. Mexikói keverék tartalom: sárgarépa, kukorica, zöldborsó, ömlesztett vagy csomagolt maximum 10 kg kg 120 22. Túrós derelye ömlesztett vagy csomagolt maximum 10 kg kg 80 23. Ízes derelye ömlesztett vagy csomagolt maximum 10 kg 80 24. Barack töltelékes gombóc ömlesztett vagy csomagolt maximum 15 kg kg 450 25. Szilvás gombóc ömlesztett vagy csomagolt maximum 10 kg kg 900 26. Töltelékes gombóc mogyorókrémmel vagy csokoládé krémmel töltött gombóc maximum 5 kg kg 25 27. Gesztenyepüré ömlesztett vagy csomagolt 0,25 kg kg 30 28. Pritaminpaprika kocka ömlesztett vagy csomagolt maximum 10 kg kg 30 29. Piros ribizli ömlesztett vagy csomagolt maximum 10 kg kg 40 30. Meggy magozott, ömlesztett vagy csomagolt maximum 10 kg kg 1600 31. Erdei mix gyümölcs keverék ömlesztett vagy csomagolt maximum 10 kg kg 80 32. Felezett szilva ömlesztett vagy csomagolt maximum 10 kg kg 230 33. Csirke nuggets Gyorsfagyasztott, elősütött, panírozott csirkemellhús készítmény.Hústartalom minimum 58%.Csípős, erős fűszert nem tartalmaz. maximum 2,5 kg kg 25 Amennyiben közbesz.dok. valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra, védjegyre való hivatkozás, ill. szabvány, műszaki engedély, műszaki előírások, műszaki ajánlás meghatározás szerepel a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, Ajánlatkérő azzal egyenértékű teljesítést is elfogad 321/2015. (X.30.) K.r. 46. § (3) alapján. Közbeszerzési eljárás tárgya, mennyisége közbesz.dok-ban részletesen meghatározásra kerül. Azon termékeknél, ahol kiszerelés meghatározásra került, eltérő kiszerelés megajánlása ajánlat érvénytelenségét eredményezi az adott rész tekintetében. AK részenként a felhívásban rögzített mennyiség, mint keretmennyiség 70%-ára vállal lehívási kötelezettséget. A lehívási kötelezettség termékcsoportonként értendő, Élelmiszerek beszerzése 6 részben 2. rész Húskészítmények beszerzése Megnevezés Műszaki leírás Kiszerelés Mennyiségi egység Igényelt mennyiség/12 hó 1. Bécsi felvágott Összes fehérjetartalom: min. 12% (m/m), Zsírtartalom: max. 35% (m/m) Hústartalom legalább 70% legalább 2 kg, legfeljebb 2,5 kg kg 300 2. Pulykamell sonka Bevonatot nem tartalmazó. A hústartalom a késztermékre vonatkoztatva legalább 68%. Összes fehérjetartalom: min. 15% (m/m), Zsírtartalom: max. 9% (m/m). legalább 1,8 kg, legfeljebb 4 kg kg 1800 3. Csirkemell sonka Bevonatot nem tartalmazó. A hústartalom a késztermékre vonatkoztatva legalább 68%. Összes fehérjetartalom: min. 15% (m/m), Zsírtartalom: max. 9% (m/m) legalább 1,5 kg, legfeljebb 4 kg kg 1100 4. Cigány sonka Összes fehérjetartalom: min. 15% (m/m), Zsírtartalom: max. 9% (m/m). legalább 2 kg, legfeljebb 4 kg 600 5. Sertés tepertő bőr nélkül sertés szalonna sütéséből képződött legfeljebb 1 kg/csomag kg 20 6. Sertés zsír étkezési legalább 0,5kg, legfeljebb 1 kg kg 100 7. Zala felvágott "Fehérjetartalom: legalább: 13% m/m Zsírtartalom: legfeljebb: 22% m/m " legalább 2 kg, legfeljebb 4 kg kg 1500 8. Tavaszi felvágott "Fehérjetartalom: legalább: 12% m/m Zsírtartalom: legfeljebb: 35% m/m legalább 2 kg, legfeljebb 4 kg kg 450 9. Sertés párizsi Kizárólag sertéshúsból és sertésszalonnából készül. Homogén, finomra aprított húspép, egynemű, szalonna- vagy húsmozaikokat nem tartalmaz. Állomány: tömör, rugalmas, jól szeletelhető. Fehérjetartalom: legalább: 11% m/m. Zsírtartalom: legfeljebb: 23% m/m legalább 2 kg, legfeljebb 4 kg kg 1500 10. Sonka felvágott "Szendvicssonka vagy sonkás felvágott vagy gépsonka. Fehérjetartalom: min. 15% (m/m). Zsírtartalom: max. 12% (m/m).Hústartalom: min. 68% .Bevonatot, tölteléket nem tartalmaz." legalább 2 kg, legfeljebb 4 kg kg 1100 11. Uzsonna szelet Füstölt, főtt, utóérlelt sertéshúskészítmény. Zsírtartalom: legfeljebb: 40% m/m legfeljebb 4 kg kg 200 12. Lecsó kolbász Természetes bélbe töltött hőkezelt húskészítmény. Hústartalom: a késztermékre vonatkoztatva legalább: 33% legfeljebb 3 kg/csomag vagy lédig kg 60 13. Füstölt kolbász Hústartalom: a késztermékre vonatkoztatva legalább: 80% lédig vagy csomagolt kg 80 14. Sütő kolbász Hústartalom: a késztermékre vonatkoztatva legalább: 80%, nyers előkészített hús, paprika örleménnyel ízesített 0,15-0,35 kg/db kg 100 15. Vastag kolbász csemege, füstölt lédig kg 10 16. Sütő hurka Előfőzött, sertéshús és belsőség alapanyagokból összeállított, főtt rizzsel összekevert készítmény. 0,15-0,25 kg/db kg 60 17. Kolozsvári szalonna Füstölt lédig kg 230 18. Sertés virsli műbélben Vákuum vagy védőgázas csomagolás. Zsírtartalom: legfeljebb: 25% m/m. legfeljebb 2,5kg/csomag.Virsli tömege: legalább 0,06 kg/db, legfeljebb 0,1 kg kg 2000 19. Sertés májas "Májtartalom: a késztermékre vonatkoztatva legalább 25% • gluténmentes • laktózmentes " legalább 0,1 kg/csomag, legfeljebb 0,11kg/csomag db 4600 20. Paprikás diákcsemege védőgázas vagy vákuum csomagolás, szeltelt legalább 0,055kg legfeljebb 0,085kg/csomag db 600 21. Sonka felvágott "Szendvicssonka vagy sonkás felvágott vagy gépsonka. Fehérjetartalom: min. 15% (m/m). Zsírtartalom: max. 12% (m/m).Hústartalom: min. 68% .Bevonatot, tölteléket nem tartalmaz. Védőgázas vagy vákuum csomagolás, szeletelt" legalább 0,08 kg/csomag, legfeljebb 0,1kg/csomag db 100 22. Sertés párizsi Kizárólag sertéshúsból és sertésszalonnából készül. Homogén, finomra aprított húspép, egynemű, szalonna- vagy húsmozaikokat nem tartalmaz. Állomány: tömör, rugalmas. Fehérjetartalom: legalább: 11% m/m. Zsírtartalom: legfeljebb: 23% m/m. Védőgázas vagy vákuum csomagolás, szeltelt. legalább 0,08 kg/csomag, legfeljebb 0,1kg/csomag db 600 23. Zala felvágott "Fehérjetartalom: legalább: 13% m/m Zsírtartalom: legfeljebb: 22% m/m. Védőgázas vagy vákuum csomagolás, szeletelt" legalább 0,08 kg/csomag, legfeljebb 0,1kg/csomag db 600 24. Csirkemell sonka Bevonatot nem tartalmazó. A hústartalom a késztermékre vonatkoztatva legalább 68%. Összes fehérjetartalom: min. 15% (m/m), Zsírtartalom: max. 9% (m/m). Védőgázas vagy vákuum csomagolás, szeletelt. legalább 0,08 kg/csomag, legfeljebb 0,1kg/csomag db 600 25. Csirkemell sonka Szeletelt, bevonatot nem tartalmazó,védőgázas vagy vákuum csomagolásban, hústartalom min. 68 %, glutén-, laktóz-, szójamentes,ízfokozó hozzáadása nélkül. legalább 0,08 kg/csomag, legfeljebb 0,1kg/csomag db 600 26. Sonka felvágott Vákuum vagy védőgázas csomagolás, szeletelt, gluténmentes, laktózmentes, szójamentes. legalább 0,08kg, legfeljebb 0,1kg/csomag db 600 Amennyiben közbesz.dok. valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra, védjegyre való hivatkozás, ill. szabvány, műszaki engedély, műszaki előírások, műszaki ajánlás meghatározás szerepel a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, Ajánlatkérő azzal egyenértékű teljesítést is elfogad 321/2015. (X.30.) K.r. 46. § (3) alapján. Közbeszerzési eljárás tárgya, mennyisége közbesz.dok-ban részletesen meghatározásra kerül. Azon termékeknél, ahol kiszerelés meghatározásra került, eltérő kiszerelés megajánlása ajánlat érvénytelenségét eredményezi az adott rész tekintetében. AK részenként a felhívásban rögzített mennyiség, mint keretmennyiség 70%-ára vállal lehívási kötelezettséget. A lehívási kötelezettség termékcsoportonként értendő Élelmiszerek beszerzése 6 részben 3. rész Tőkehús beszerzése Megnevezés Műszaki leírás Mennyiségi egység Igényelt mennyiség 12hó 1. Csirke alsócomb előhűtött, 12-16 dkg/db kg 150 2. Csirke felsőcomb előhűtött, 12-16 dkg/db kg 2500 3. Csirke felsőcomb gyorsfagyasztott, 14-18 dkg/db kg 200 4. Csirke alsócomb gyorsfagyasztott, 14-18 dkg/db kg 80 5. Csirke comb egész előhűtött, 20-25 dkg/db kg 350 6. Csirke comb egész gyorsfagyasztott, 20-25 dkg/db kg 100 7. Csirkemell előhűtött, filézett, bőr nélkül kg 250 8. Pulyka felsőcomb előhűtött, filézett, bőr nélkül kg 1200 9. Pulyka zúza előhűtött kg 100 10. Pulyka máj előhűtött kg 1200 11. Pulykamell előhűtött, filézett, bőr nélkül kg 1600 12. Pulykamell gyorsfagyasztott, filézett, bőr nélkül kg 100 13. Sertés comb, csont nélkül bőr nélküli kg 22000 14. Sertés fehér csont kg 1400 15. Sertés tarja kg 200 Amennyiben közbesz.dok. valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra, védjegyre való hivatkozás, ill. szabvány, műszaki engedély, műszaki előírások, műszaki ajánlás meghatározás szerepel a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, Ajánlatkérő azzal egyenértékű teljesítést is elfogad 321/2015. (X.30.) K.r. 46. § (3) alapján. Közbeszerzési eljárás tárgya, mennyisége közbesz.dok-ban részletesen meghatározásra kerül. Azon termékeknél, ahol kiszerelés meghatározásra került, eltérő kiszerelés megajánlása ajánlat érvénytelenségét eredményezi az adott rész tekintetében. AK részenként a felhívásban rögzített mennyiség, mint keretmennyiség 70%-ára vállal lehívási kötelezettséget. A lehívási kötelezettség termékcsoportonként értendő Élelmiszerek beszerzése 6 részben 4. rész: Sütőipari termékek beszerzése Megnevezés Műszaki leírás Kiszerelés Mennyiségi egység Igényelt mennyiség 12hó 1. Fehér kenyér Glutén-,tej-,tojásmentes, szeletelt,vákuum csomagolt max.500 g/db db 300 2. Fehér kenyér szeletelt, csomagolt 1000 g kg 16 000 3. Vizes zsemle Átlagtömeg: 52–56 g lédig db 10 000 4. Tejes kifli Átlagtömeg 42–46 g lédig db 10 000 5. Kuglóf 125 g /db csomagolt db 1 900 6. Fatörzs kifli 85-100 g /db db 2 000 7. Sajtos kifli 80-100 g /db db 600 8. Vanília pudingos csiga 100-150 g /db csomagolt db 400 9. Lekváros táska 100 g /db csomagolt db 400 10. Burgonyás kifli 100 g /db db 600 11. Élesztő Friss sütőélesztő 500-1000 g kg 230 12. Teljes kiőrlésű zsemle 50-55 g/db Tejszármazékot nem tartalmaz. Legalább 60% teljes kiőrlésű lisztet tartalmaz. lédig db 200 000 13. Kenyér Teljes kiőrlésű, legalább 60% teljes kiőrlésű lisztet tartalmaz, szeletelt, csomagolt. 1000 g kg 1 400 Amennyiben közbesz.dok. valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra, védjegyre való hivatkozás, ill. szabvány, műszaki engedély, műszaki előírások, műszaki ajánlás meghatározás szerepel a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, Ajánlatkérő azzal egyenértékű teljesítést is elfogad 321/2015. (X.30.) K.r. 46. § (3) alapján. Közbeszerzési eljárás tárgya, mennyisége közbesz.dok-ban részletesen meghatározásra kerül. Azon termékeknél, ahol kiszerelés meghatározásra került, eltérő kiszerelés megajánlása ajánlat érvénytelenségét eredményezi az adott rész tekintetében. AK részenként a felhívásban rögzített mennyiség, mint keretmennyiség 70%-ára vállal lehívási kötelezettséget. A lehívási kötelezettség termékcsoportonként értendő Élelmiszerek beszerzése 6 részben 5. rész: Szárazárú beszerzése Sorszám Megnevezés Műszaki leírás Kiszerelés Mennyiségi egység Igényelt mennyiség 12hó 1. Liszt BL-55 búzafinomliszt 5-25 kg kg 10000,0 2. Kristálycukor 5-25 kg kg 11000,0 3. Porcukor 0,5-5 kg kg 550,0 4. Rizs "A"minőségű, lédig, hoszzúszemű, hántolt 1kg kg 4300,0 5. Étkezési búzadara 1kg kg 1000,0 6. Zsemlemorzsa legfeljebb 5kg kg 1000,0 7. Körettészta szarvacskatészta,durumlisztből 1-5 kg kg 900,0 8. Körettészta spagetti, durumlisztből 1-5 kg kg 900,0 9. Körettészta fodros nagykocka,durumlisztből 1-5 kg kg 600,0 10. Körettészta orsó tészta, durumlisztből 1-5 kg kg 100,0 11. Körettészta copfocska tészta, durumlisztből 1-5 kg kg 50,0 12. Körettészta hosszúmetélt, durumlisztből vagy 4 tojásos kivitelben legfeljebb 1 kg kg 50,0 13. Körettészta kagyló tészta, durumlisztből vagy 4 tojásos kivitelben legfeljebb 1 kg kg 50,0 14. Levestészta zabkocka, 4 tojásos lédig kg 80,0 15. Levestészta eperlevél, durumlisztből lédig kg 2000,0 16. Levestészta gyufa metélt, 4 vagy 8 tojásos legfeljebb 1 kg kg 80,0 17. Tarhonya gépi, durumlisztből lédig kg 200,0 18. Háztartási keksz cukor-,korpamentes, édesítőszerekkel 0,16kg kg 100,0 19. Háztartási keksz darált legalább 0,5 kg, legfeljebb 5kg kg 80,0 20. Háztartási keksz lédig, legfeljebb 4 kg kg 250,0 21. Keksz teljes kiőrlésű búzaliszt legalább 70%, búzakorpa legalább 1%, hozzáadott cukor nélkül legalább 170g, legfeljebb 175g csomag 150,0 22. Kakaópor 20-22%-os kakóvaj tartalommal (szárazanyagra számítva) 1-5kg kg 80,0 23. Mazsola összetevők közt szerepelhetnek növényi olajok 1-2kg kg 20,0 24. Édesítőszer Ciklamát és szacharin alapú, folyékony 0,25-5l liter 90,0 25. Vaniliás cukor összetevők:cukor,aroma 8g/tasak, legfeljebb 10 tasak/csomag db 400,0 26. Étkezési mák darált legfeljebb 1 kg kg 60,0 27. Napraforgó étolaj finomított 5-10l liter 8000,0 28. Étkezési lencse legfeljebb 1 kg kg 80,0 29. Tarka bab legfeljebb 1 kg kg 80,0 30. Sárgaborsó hántolt legfeljebb 1 kg kg 80,0 31. Íz sütésálló, sárgabarack, ízzel megegyező technológiával készült (passzírozott) vagy gyümölcspüréből és/vagy homogén állagúra zúzott gyümölcspulpból készült termék (nem darabos). legfeljebb 10 kg kg 300,0 32. Pudingpor vanilia ízű 1 kg kg 180,0 33. Tejszín ízű habpor felhasználható süteményekhez 1kg kg 40,0 34. Tortabevonó étcsokoládé ízű, kakaópor tartalom legalább: 22% lédig vagy csomagolt kg 40,0 35. Étkezési zselatin Cukrászati, vendéglátói, édesipari felhasználásra legfeljebb 2kg kg 2,0 36. Sütőpor elegendő 0,5 kg liszthez/tasak 12-15g/tasak, legfeljebb 10 tasak/csomag db 1800,0 37. Kókusz reszelék felhasználható süteményekhez legfeljebb 1kg kg 35,0 38. Diópótló keverék dióízű őrlemény legfeljebb 5kg kg 200,0 39. Íz sárgabarack, ízzel megegyező technológiával készült (passzírozott) vagy gyümölcspüréből és/vagy homogén állagúra zúzott gyümölcspulpból készült termék (nem darabos). 15-25g/db db 7600,0 40. Íz Hozzáadott cukorként csak fruktózt tartalmazhat, sárgabarack, gyümölcstartalom: legalább 35g/100g, ízzel megegyező technológiával készült (passzírozott) vagy gyümölcspüréből és/vagy homogén állagúra zúzott gyümölcspulpból készült termék (nem darabos). 15-20g/db db 7500,0 41. Íz sárgabarack, ízzel megegyező technológiával készült (passzírozott) vagy gyümölcspüréből és/vagy homogén állagúra zúzott gyümölcspulpból készült termék (nem darabos). legfeljebb 5 kg kg 100,0 42. Cikória kávé természetes módon koffeinmentes legfeljebb 10 kg kg 290,0 43. Méz virágméz 20-25g/db db 8000,0 44. Gyümölcsital szívószálas, 100% gyümölcstartalom, alma 0,2 l db 250,0 45. Gyümölcsital szívószálas, 100% gyümölcstartalom, narancs 0,2 l db 250,0 46. Majonéz Glutén-,tejmentes legfeljebb 5 kg kg 75,0 47. Mustár összetevők közt szerepel mustármag,víz,ecet,fűszerek 15-20g/db db 7000,0 48. Mustár összetevők közt szerepel mustármag,víz,ecet,fűszerek legalább 1kg,legfeljebb 5kg kg 90,0 49. Ketchup Glutén-,tejmentes 15-20g/db db 400,0 50. Ketchup Glutén-,tejmentes legalább 1kg legfeljebb 5kg kg 40,0 51. Lecsó natúr legalább 1kg, legfeljebb 5kg kg 750,0 52. Csemege uborka nagyság:5-8 cm vagy 6-9 cm töltő tömeg legalább 2000g, legfeljebb 2500g kg 1200,0 53. Őszibarack befőtt hámozott töltő tömeg legfeljebb 2500g kg 300,0 54. Körte befőtt hámozott töltő tömeg legfeljebb 2500g kg 60,0 55. Almabefőtt hámozott, hozzáadott cukor mentes töltő tömeg legfeljebb 2500g kg 5900,0 56. Olajbogyó magozott, egész vagy szeletelt Nettó tömeg: maximum 200g kg 10,0 57. Teljes tojáslé A fehérjét és sárgáját a tyúktojásra jellemző természetes arányban tartalmazza. Pasztőrözött teljes és vagy tartósított. legfeljebb 1l liter 900,0 58. Tojás fehérje lé Pasztőrözött és vagy tartosított. legfeljebb 1l liter 1100,0 59. Tojás sárgája lé Pasztőrözött és vagy tartósított. legfeljebb 1l liter 700,0 60. Chili Con Carne alap Ideális a chilis bab elkészítéséhez. legalább 47g legfeljebb 500 g kg 5,0 61. Asztali só jódozott 1kg kg 2500,0 62. Ételízesítő hozzáadott só és cukor nélkül 1-10kg kg 300,0 63. Halászlékocka hamis halászlé készítéséhez 10g/db db 300,0 64. Fűszerpaprika őrőlt, csemege, Természetes színezőanyag-tartalom, ASTA színegységben, legalább 100. I. osztályú. Származási hely: Magyarország. 0,25-1kg kg 240,0 65. Paprika nyers, darált, csípős paprika, szín: élénkpiros, sárgás színű paprikamagokkal tarkítva 200g/ üveg üveg 90,0 66. Íz Hozzáadott cukorként csak fruktózt tartalmazhat, sárgabarack, gyümölcstartalom: legalább 35g/100g, ízzel megegyező technológiával készült (passzírozott) vagy gyümölcspüréből és/vagy homogén állagúra zúzott gyümölcspulpból készült termék (nem darabos). nettó tömeg legfeljebb 1kg kg 20,0 67. Paprikakrém csemege ételízesítő nettó tömeg legalább 2,5 kg, legfeljebb 5 kg kg 300,0 68. Sűrített paradicsom paradicsomtartalom: 28-30%, hőkezeléssel tartósított, tartósítószert nem tartalmaz, származási ország: Magyarország 4,35 kg-4,5 kg kg 800,0 69. Ételecet 20%-os 1l liter 80,0 Folytatás: II.2.14.
A tárgyi közbeszerzési eljárás a Kbt. 29. § (2) bekezdése alapján Budapest Főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata, mint a Zuglói Egyesített Bölcsődék és Budapest Főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata közös ajánlatkérők nevében eljáró, meghatalmazott ajánlatkérő által kerül lefolytatásra. Tárgyi eljárás keretében a Zuglói Egyesített Bölcsődék részére (1-2. rész) élelmiszer és főzési alapanyag beszerzésére kerül sor adásvételi szerződések keretében a szerződések hatályba lépésétől számított 18 hónap (+ 6 hónap hosszabbítás lehetőségével) időtartam vonatkozásában az 1. rész (Kenyér és pékáru alapanyagok) esetében összesen 33.470 kg / 85.425 db keretmennyiség erejéig. Ajánlatkérő a keretmennyiség 70 %-ának lehívására vállal kötelezettséget (kötelezően kimerítendő keretmennyiség). Ajánlatkérő a kötelezően kimerítendő keretmennyiségen felüli rész lehívására nem köteles, azonban arra a szerződés időtartama alatt bármikor jogosult. Az áruk minősége és műszaki paramétere esetében a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI.12) FVM rendelet szerint meghatározottak az irányadók. Részletes követelmények a műszaki leírásban és az ártáblázatokban találhatók. A tárgyi közbeszerzési eljárás a Kbt. 29. § (2) bekezdése alapján Budapest Főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata, mint a Zuglói Egyesített Bölcsődék és Budapest Főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata közös ajánlatkérők nevében eljáró, meghatalmazott ajánlatkérő által kerül lefolytatásra. Tárgyi eljárás keretében a Zuglói Egyesített Bölcsődék részére (1-2. rész) élelmiszer és főzési alapanyag beszerzésére kerül sor adásvételi szerződések keretében a szerződések hatályba lépésétől számított 18 hónap (+ 6 hónap hosszabbítás lehetőségével) időtartam vonatkozásában a 2. rész (Tej-és tejtermékek, diétás alapanyag) esetében összesen 68.440 l / 19.885 kg keretmennyiség erejéig. Ajánlatkérő a keretmennyiség 70 %-ának lehívására vállal kötelezettséget (kötelezően kimerítendő keretmennyiség). Ajánlatkérő a kötelezően kimerítendő keretmennyiségen felüli rész lehívására nem köteles, azonban arra a szerződés időtartama alatt bármikor jogosult. Az áruk minősége és műszaki paramétere esetében a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI.12) FVM rendelet szerint meghatározottak az irányadók. Részletes követelmények a műszaki leírásban és az ártáblázatokban találhatók.
8. rész: Nehézáru, ivólevek beszerzése 115 tételben összesen 700 csomag, 392 liter, 53 885 db és 16 624 kg mennyiségben A beszerzendő áruk tételes jegyzékét, részenkénti, mennyiségi teljes lebontását és termékspecifikációját a közbeszerzési dokumentum részét képező árazatlan ártábla tartalmazza. A részben meghatározott műszaki követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell 9. rész: Levesporok beszerzése 6 tételben összesen 554 kg mennyiségben A beszerzendő áruk tételes jegyzékét, részenkénti, mennyiségi teljes lebontását és termékspecifikációját a közbeszerzési dokumentum részét képező árazatlan ártábla tartalmazza. A részben meghatározott műszaki követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell 12. rész: Konzervek, ízek beszerzése 39 tételben összesen 50 kg és 42 880 db mennyiségben A beszerzendő áruk tételes jegyzékét, részenkénti, mennyiségi teljes lebontását és termékspecifikációját a közbeszerzési dokumentum részét képező árazatlan ártábla tartalmazza. A részben meghatározott műszaki követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell 13. rész: Édességek, ostyák beszerzése 28 tételben összesen 150 csomag, 20 doboz, 1 795 kg és 24 100 db mennyiségben. A beszerzendő áruk tételes jegyzékét, részenkénti, mennyiségi teljes lebontását és termékspecifikációját a közbeszerzési dokumentum részét képező árazatlan ártábla tartalmazza. A részben meghatározott műszaki követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell
Különféle élelmiszerek beszerzése a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház részére Húskészítmények 1. Füstölt csemege szalonna (250 kg): min. 6 cm vastagságú, sózással, füstüléssel előállított; 2. Füstölt-főtt tarja (400 kg): vákuumfóliás, min. 70% csont nélküli sertéstarja hústartalom, pácolt, füstölt, hőkezelt; 3. Ízes sonka (900 kg): sertéshús min. 70%, glutamát,-glutén,-laktóz,-szója,-tejfehérje mentes; 4. Gépsonka (700 kg): min. 35% sertéshús tartalom; 5. Pizzasonka (500 kg): min. 35% sertéshús, gluténmentes; 6. Olasz felvágott (250 kg): min. 60% sertéshús, glutén,-szója,-laktóz,-tejfehérje,-glutamát mentes; 7. Vadász felvágott (60 kg): sertéshús min. 61%, szója,-laktóz,-glutén,-ízfokozó mentes; 8. Szeletelt vastag kolbász (4 000 db): védőgázas csomagolás, min. 50% sertéshús tartalom; 9. Tavaszi felvágott (700 kg):sertéshús min. 51%, zöldségek változó arányban 16,5% (morzsolt csemegekukorica, sárgarépakocka, zöldborsó, vágott hüvelyű zöldbab, piros paprikakocka); 10. Disznósajt (50 kg): sertés bőrös fejes hús min. 32%, sertés bőrke min. 25%, glutén,-szója,-laktóz,-tejfehérje,-glutamát mentes; 11. Virsli (50 db): vákuumcsomagolt, hámozott, sertéshús min. 66%, glutén,-laktózmentes; 12. Bécsi felvágott (150 kg): sertéshús min. 70%, glutén,-szója,-laktóz,-tejfehérje,-glutamát mentes, 25% csökkentett sótartalmú; 13. Csemege sült karaj (20 kg): védőgázas csomagolás, szeletelt, sertéshús min. 92%, laktóz,-gluténmentes, -tejfehérjementes, glutamátmentes,szójamentes; 14. Soproni felvágott (180 kg): min. 60% sertéshús, glutén,-szója,-laktóz,-tejfehérje,-glutamát mentes; 15. Sertés párizsi (1 000 kg): sertéshús min. 60%, glutamát,-glutén,-laktóz,-szója,-tejfehérjementes; 16. Sajtos baromfi párizsi (250 kg): csirkehús min. 26%; 17. Zala felvágott (1 000 kg): sertéshús min. 60%, glutén,-szója,-laktóz,-tejfehérje,-glutamát mentes; 18. Sertés virsli (600 kg): sertéshús min. 50%, műbeles, védőgázas csomagolásban, glutén,-szója,-laktóz,-tejfehérjementes; 19. Füstölt kolbász (50 kg): min. 70% sertéshús; 20. Lecsó kolbász (150 kg): min. 70% sertéshús; 21. Mini májas (5 000 db): sertés májból, sertésmáj min. 25%. Összesen: 7 210 kg, 9 050 db A beszerzendő termékek tárgyára és alapmennyiségére vonatkozó további adatokat a közbeszerzési dokumentumok részeként Ajánlattevők rendelkezésére bocsátott műszaki leírás, illetve ajánlati lap tartalmazza. Az alapmennyiségen Ajánlatkérő az ajánlati lapon rögzített 12 hónapra vonatkozó mennyiséget érti. A megadott alapmennyiségektől Ajánlatkérő +20%-kal eltérhet a szerződés teljesítése során. Egyes termékeknél meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget az Ajánlattevőnek igazolnia kell. Különféle élelmiszerek beszerzése a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház részére Tőkehúsok 1. Sertéscomb (25 000 kg): sertés comb csont és csülök bőr nélkül, előhűtött; 2. Sertés karaj (7 000 kg): sertés karaj csontos, váll és szűzpecsenye nélkül, hosszú, előhűtött; 3. Sertésmáj (200 kg): előhűtött, friss; 4. Sertés tarja (2 500 kg): sertés tarja csontos-előhűtött; 5. Marha comb (1 500 kg): marha comb vegyesen, ín és faggyúmentes, előhűtött; 6. Sertés oldalas (1 000 kg): dagadó, szegycsont, koronahús nélkül, előhűtött; 7. Sertészsír (1 040 kg). Összesen: 38 240 kg A beszerzendő termékek tárgyára és alapmennyiségére vonatkozó további adatokat a közbeszerzési dokumentumok részeként Ajánlattevők rendelkezésére bocsátott műszaki leírás, illetve ajánlati lap tartalmazza. Az alapmennyiségen Ajánlatkérő az ajánlati lapon rögzített 12 hónapra vonatkozó mennyiséget érti. A megadott alapmennyiségektől Ajánlatkérő +20%-kal eltérhet a szerződés teljesítése során. Egyes termékeknél meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget az Ajánlattevőnek igazolnia kell. Különféle élelmiszerek beszerzése a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház részére Tej 1. UHT homogénezett zsírszegény tej (40 000 L): max. 1,5 %-os zsírtartalmú, UHT Összesen: 40 000 l A beszerzendő termékek tárgyára és alapmennyiségére vonatkozó további adatokat a közbeszerzési dokumentumok részeként Ajánlattevők rendelkezésére bocsátott műszaki leírás, illetve ajánlati lap tartalmazza. Az alapmennyiségen Ajánlatkérő az ajánlati lapon rögzített 12 hónapra vonatkozó mennyiséget érti. A megadott alapmennyiségektől Ajánlatkérő +20%-kal eltérhet a szerződés teljesítése során. Egyes termékeknél meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget az Ajánlattevőnek igazolnia kell. Különféle élelmiszerek beszerzése a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház részére Tejtermékek 1 1. Kockasajt (30 000 doboz): natúr, 8 cikkelyenként alumínium csomagolt, kördobozos, kenhető félzsíros ömlesztett sajt, tejalapú; 2. Tejföl (4 000 kg): max. 12% zsírtartalmú, magas hőmérsékleten hőkezelt, homogénezett tejszínből; 3. Vaj (800 kg): 80-90%-os zsírtartalom, tejalapú; 4. Minivaj (32 000 db): min. 82% zsírtartalmú, márkázott vaj; 5. Kefir (35 000 db): magas hőmérsékleten hőkezelt, homogénezett tejből, 3-3,5% zsírtartalom; 6. Poharas tejföl (1 200 db): max. 12% zsírtartalommal; 7. Trappista sajt (1 800 kg): korong formájú, zsíros, félkemény, tejalapú sajt; 8. Túró (1 000 kg): félzsíros, tehéntúró; 9. Vajkrém (50 db): natúr ízesítésű, zsírtartalom min. 25%. Összesen: 7 600 kg, 68 250 db, 30 000 doboz A beszerzendő termékek tárgyára és alapmennyiségére vonatkozó további adatokat a közbeszerzési dokumentumok részeként Ajánlattevők rendelkezésére bocsátott műszaki leírás, illetve ajánlati lap tartalmazza. Az alapmennyiségen Ajánlatkérő az ajánlati lapon rögzített 12 hónapra vonatkozó mennyiséget érti. A megadott alapmennyiségektől Ajánlatkérő +20%-kal eltérhet a szerződés teljesítése során. Egyes termékeknél meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget az Ajánlattevőnek igazolnia kell. Különféle élelmiszerek beszerzése a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház részére Tejtermékek 2 1. Joghurt gyümölcsös (15 000 db): élőflórás, zsírtartalom min. 2,7% (m/m) és min. 3,5% (m/m) zsírtartalmú tejből, vegyes gyümölcs ízesítésű; 2. Joghurt diabetikus (15 000 db): élőflórás, min. 0,1% (m/m) zsír, hozzáadott cukrot nem tartalmaz, vegyes gyümölcs ízesítésű; 3. Krémjoghurt (100 db): sovány tej, tejszín, élő kultúra, zsírtartalom min. 5,6 % (m/m), straccatellaízű készítmény 12% (cukor, csokoládé darabkák 8,1%); 4. Natúr joghurt (26 500 db): élőflórás, natúr, zsírtartalom min. 3,6% (m/m); 5. Krémtúró (1 600 db): utóhőkezelt, túrókészítmény, vaníliás ízesítésű; 6. Krémpuding diabetikus (800 db): ízesített, hozzáadott cukrot nem tartalmaz, édesítőszerekkel, zsírtartalom min. 5,5%, vanília ízesítésű; 7. Tejberizs (800 db): zsíros tej min. 69,7%, gyümölcs ízesítő készítmény, zsírtartalom min. 2,2%, rizs min. 6,3%; 8. Tömlős sajt (15 000 db): kenhető, félzsíros, ömlesztett sajtkrém, natúr ízesítésű, min. 60% sajtból; 9. Szeletelt sajt (5 200 csomag): natúr, zsíros, ömlesztett sajtszeletek, zsírtartalom 45-50%, min. 50% sajtból. Összesen: 74 800 db, 5 200 csomag A beszerzendő termékek tárgyára és alapmennyiségére vonatkozó további adatokat a közbeszerzési dokumentumok részeként Ajánlattevők rendelkezésére bocsátott műszaki leírás, illetve ajánlati lap tartalmazza. Az alapmennyiségen Ajánlatkérő az ajánlati lapon rögzített 12 hónapra vonatkozó mennyiséget érti. A megadott alapmennyiségektől Ajánlatkérő +20%-kal eltérhet a szerződés teljesítése során. Egyes termékeknél meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget az Ajánlattevőnek igazolnia kell. Különféle élelmiszerek beszerzése a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház részére Tojás 1. tojás (77 000 Db): fertőtlenített, "M" nagyságú. Összesen: 77 000 db A beszerzendő termékek tárgyára és alapmennyiségére vonatkozó további adatokat a közbeszerzési dokumentumok részeként Ajánlattevők rendelkezésére bocsátott műszaki leírás, illetve ajánlati lap tartalmazza. Az alapmennyiségen Ajánlatkérő az ajánlati lapon rögzített 12 hónapra vonatkozó mennyiséget érti. A megadott alapmennyiségektől Ajánlatkérő +20%-kal eltérhet a szerződés teljesítése során. Egyes termékeknél meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget az Ajánlattevőnek igazolnia kell. Különféle élelmiszerek beszerzése a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház részére Savanyúságok 1. Csemege uborka (2 000 kg): mérete: 6-8cm; 2. Savanyú káposzta (600 kg): gyalult, fehér káposzta; 3. Savanyú paprika (600 kg): TV, csemege; 4. Cékla savanyúság (600 kg): szeletelt; 5. Vegyes vágott (1 500 kg): összetevők: fehér káposzta, uborka, paprika, sárgarépa. Összesen: 5 300 kg A beszerzendő termékek tárgyára és alapmennyiségére vonatkozó további adatokat a közbeszerzési dokumentumok részeként Ajánlattevők rendelkezésére bocsátott műszaki leírás, illetve ajánlati lap tartalmazza. Az alapmennyiségen Ajánlatkérő az ajánlati lapon rögzített 12 hónapra vonatkozó mennyiséget érti. A megadott alapmennyiségektől Ajánlatkérő +20%-kal eltérhet a szerződés teljesítése során. Egyes termékeknél meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget az Ajánlattevőnek igazolnia kell. Különféle élelmiszerek beszerzése a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház részére Zöldség-gyümölcs 1. Burgonya (Jan.01-Máj.31-ig) (17 500 kg): 60 mm feletti; 2. Burgonya (Jún.01-Aug.31-ig) (7 500 kg): 60 mm feletti; 3. Burgonya (Szept.1-Dec.31-ig) (10 000 kg): 60 mm feletti; 4. Vöröshagyma (Jan. 1-Márc.31-ig) (2 000 kg): 50 mm feletti; 5. Vöröshagyma (Ápr. 1-Júni.30-ig) (2 000 kg): 50 mm feletti; 6. Vöröshagyma (Júli.1-Dec. 31-ig) (3 500 kg): 50 mm feletti; 7. Fokhagyma (300 kg); 8. Petrezselyem gyökér (500 kg); 9. Sárgarépa (500 kg); 10. Uborka (Jan.1-Márc.31-ig) (200 kg): kígyóuborka; 11. Uborka (Ápr.1-Szept.31-ig) (200 kg): kígyóuborka; 12. Uborka (Okt.1-Dec.31-ig) (200 kg): kígyóuborka; 13. TV paprika (Jan. 1-Máj. 31-ig) (200 kg): TV; 14. TV paprika (Jún. 1-Okt. 31-ig) (200 kg): TV; 15. TV paprika (Nov.1-Dec.31-ig) (200 kg): TV; 16. Jégcsapretek (Jan.31-Ápr. 30-ig) (100 kg): jégcsapretek; 17. Jégcsapretek (Júli. 1-Dec.31-ig) (100 kg): jégcsapretek; 18. Paradicsom (Jan.1-Máj.31-ig) (200 kg); 19. Paradicsom (Jún.1-Okt.31-ig) (200 kg); 20. Paradicsom (Nov.1-Dec.31-ig) (200 kg); 21. Fejes káposzta (Jan.1-Ápr.30-ig) (750 kg); 22. Fejes káposzta (Máj.1-Júli.31-ig) (500 kg); 23. Fejes káposzta (Aug.1-Dec. 31-ig) (950 kg); 24. Kelkáposzta (900 kg); 25. Cékla (100 kg); 26. Cukkini (100 kg); 27. Lilakáposzta (150 kg); 28. Jégsaláta (120 db); 29. Zöldhagyma (100 csomó); 30. Citrom (200 kg); 31. Banán (450 kg); 32. Narancs (Dec.01 - Febr.28-ig) (200 kg): 70-80 mm közötti; 33. Mandarin (Dec.01 - Febr.28-ig) (100 kg): max.65 mm; 34. Alma (Jan.1-Júni.30-ig) (4 500 kg): 65-75 mm; 35. Alma (Júli.1-Dec.31-ig) (4 500 kg): 65-75 mm; 36. Körte (Jan. 1.-Dec.31.-ig) (500 kg): 100-200 mm; 37. Pritamin paprika (120 kg): zöld és piros húsú. Összesen: 59 820 kg, 120 db, 100 csomó A beszerzendő termékek tárgyára és alapmennyiségére vonatkozó további adatokat a közbeszerzési dokumentumok részeként Ajánlattevők rendelkezésére bocsátott műszaki leírás, illetve ajánlati lap tartalmazza. Az alapmennyiségen Ajánlatkérő az ajánlati lapon rögzített 12 hónapra vonatkozó mennyiséget érti. A megadott alapmennyiségektől Ajánlatkérő +20%-kal eltérhet a szerződés teljesítése során. Egyes termékeknél meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget az Ajánlattevőnek igazolnia kell. Különféle élelmiszerek beszerzése a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház részére Glutén és laktózmentes termékek 1. Kukoricaliszt (70 kg): gluténmentes, laktózmentes, hozzáadott cukrot nem tartalmaz, tejmentes, tojásmentes, szójamentes liszt; 2. Rizsliszt (70 kg): gluténmentes, laktózmentes, hozzáadott cukrot nem tartalmaz, tejmentes, tojásmentes, szójamentes liszt; 3. Gluténmentes zsemlemorzsa (10 kg): gluténmentes, tejmentes, laktózmentes, tojásmentes, szójamentes, lupinmentes; 4. Instant élesztő (100 db): csomagolt, szárított, gluténmentes; 5. Gluténmentes levestészta kiskocka (40 kg): kukoricalisztből készült kiskocka tészta, tojást, tejcukrot, szóját nem tartalmaz; 6. Gluténmentes körettészta orsó (20 kg):kukoricalisztből készült orsó tészta, tojást, tejcukrot, szóját nem tartalmaz; 7. Gluténmentes körettészta nagykocka (20 kg):kukoricalisztből készült nagykocka tészta, tojást, tejcukrot, szóját nem tartalmaz; 8. Gluténmentes körettészta hosszúmetélt (20 kg):kukoricalisztből készült hosszúmetélt, tojást, tejcukrot, szóját nem tartalmaz; 9. Laktózmentes tej (60 l): UHT, max. 1,5% zsírtartalom. Összesen: 250 kg, 100 db, 60 l A beszerzendő termékek tárgyára és alapmennyiségére vonatkozó további adatokat a közbeszerzési dokumentumok részeként Ajánlattevők rendelkezésére bocsátott műszaki leírás, illetve ajánlati lap tartalmazza. Az alapmennyiségen Ajánlatkérő az ajánlati lapon rögzített 12 hónapra vonatkozó mennyiséget érti. A megadott alapmennyiségektől Ajánlatkérő +20%-kal eltérhet a szerződés teljesítése során. Egyes termékeknél meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget az Ajánlattevőnek igazolnia kell. Különféle élelmiszerek beszerzése a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház részére Ásványvíz, gyümölcslevek 1. Szénsavmentes ásványvíz (2 500 l): szénsavmentes; 2. Szénsavas ásványvíz (2 500 l): szénsavas; 3. Gyümölcslé (350 l): min. 25% gyümölcstartalom, rostos, barack; 4. Gyümölcslé (2 000 db): 2 dl-es, dobozos, szívószálas, min. 25% gyümölcstartalom, szűrt, alma; 5. Ananászlé (200 db): 100% gyümölcstartalom. Összesen: 2 200 db, 5 350 l A beszerzendő termékek tárgyára és alapmennyiségére vonatkozó további adatokat a közbeszerzési dokumentumok részeként Ajánlattevők rendelkezésére bocsátott műszaki leírás, illetve ajánlati lap tartalmazza. Az alapmennyiségen Ajánlatkérő az ajánlati lapon rögzített 12 hónapra vonatkozó mennyiséget érti. A megadott alapmennyiségektől Ajánlatkérő +20%-kal eltérhet a szerződés teljesítése során. Egyes termékeknél meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget az Ajánlattevőnek igazolnia kell. Különféle élelmiszerek beszerzése a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház részére Kávé, tea 1. Zamat kávé (200 kg): pörkölt Cikória aszalvány min. 40%; 2. Cikória kávé (200 kg): cikória aszalvány (őrölt, pörkölt) min. 99%; 3. Gyümölcs tea (250 kg): filteres, tasakonként 100 gr. gyümölcs-gyógynövény keverék, melegital készítésére; 4. Teafű (300 kg): szálas, fekete tea; 5. Instant teapor (300 kg): citrom ízű, cukorral és édesítőszerrel. Összesen: 1 250 kg A beszerzendő termékek tárgyára és alapmennyiségére vonatkozó további adatokat a közbeszerzési dokumentumok részeként Ajánlattevők rendelkezésére bocsátott műszaki leírás, illetve ajánlati lap tartalmazza. Az alapmennyiségen Ajánlatkérő az ajánlati lapon rögzített 12 hónapra vonatkozó mennyiséget érti. A megadott alapmennyiségektől Ajánlatkérő +20%-kal eltérhet a szerződés teljesítése során. Egyes termékeknél meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget az Ajánlattevőnek igazolnia kell. Különféle élelmiszerek beszerzése a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház részére Száraz áruk 1. Rizs (5 500 kg): "A" minőségű, fényezetlen, hosszú szemű rizs; 2. Sárgaborsó (550 kg): feles, hántolt; 3. Szárazbab (150 kg): fehér apró szemű; 4. Asztali só (2 500 kg): finomsó, jódozott; 5. Kristálycukor (9 000 kg); 6. Porcukor (600 kg); 7. Mokkacukor (40 kg); 8. Édesítőszer tablettás (30 db): ciklamát és szacharin alapú; 9. Édesítőszer (10 kg): glukonon por; 10. Folyékony édesítőszer (350 l): folyékony; 11. Vaniliás pudingpor (150 kg): főzéssel elkészíthető; 12. Csokis pudingpor (30 kg): főzéssel elkészíthető; 13. Eperízű pudingpor (70 kg): főzéssel elkészíthető; 14. Tortabevonó (50 db): kakaós éttortabevonó, zsírszegény kakaópor 13,5-15%; 15. Háztartási keksz (300 kg); 16. Babapiskóta (40 kg); 17. Édes diabetikus sütemény vaníliás (150 kg): vaniliás, édesítőszerek (maltit, izomalt); 18. Édes diabetikus sütemény kakaós (150 kg): kakaós, zsírszegény kakaópor max.3 %, édesítőszerek (maltit, izomalt); 19. Liszt (10 000 kg): búza finomliszt, BL-55; 20. Búzadara (1 600 kg); 21. Zsemlemorzsa (1 300 kg); 22. Levesgyöngy (60 kg); 23. Étkezési mák (60 kg): darálva; 24. Citromsav (500 kg); 25. Dióbél (150 kg): tisztított, csomagolt; 26. Aroma (450 db): rumaroma; 27. Mandula (18 kg): szeletelt, mandulabél; 28. Bulgur (405 kg): búzatöret. Összesen: 33 333 kg, 530 db, 350 l A beszerzendő termékek tárgyára és alapmennyiségére vonatkozó további adatokat a közbeszerzési dokumentumok részeként Ajánlattevők rendelkezésére bocsátott műszaki leírás, illetve ajánlati lap tartalmazza. Az alapmennyiségen Ajánlatkérő az ajánlati lapon rögzített 12 hónapra vonatkozó mennyiséget érti. A megadott alapmennyiségektől Ajánlatkérő +20%-kal eltérhet a szerződés teljesítése során. Egyes termékeknél meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget az Ajánlattevőnek igazolnia kell. Különféle élelmiszerek beszerzése a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház részére Zsiradékok 1. Étolaj (10 000 l): napraforgó; 2. Tejszín (950 l): 15-25% zsírtartalmú, növényi alapú, főzéshez, sütéshez; 3. Margarin (400 kg): max. 70% zsírtartalmú, növényi alapú, tégla; 4. Margarinkrém (400 kg): max. 30% zsírtartalmú margarin, kenhető; 5. Margarinkrém (200 kg): növényi olajok max. 20% kenhető, laktózmentes; 6. Mini margarin (240 000 db): növényi olajok max. 60%. Összesen: 1 000 kg, 240 000 db, 10 950 l A beszerzendő termékek tárgyára és alapmennyiségére vonatkozó további adatokat a közbeszerzési dokumentumok részeként Ajánlattevők rendelkezésére bocsátott műszaki leírás, illetve ajánlati lap tartalmazza. Az alapmennyiségen Ajánlatkérő az ajánlati lapon rögzített 12 hónapra vonatkozó mennyiséget érti. A megadott alapmennyiségektől Ajánlatkérő +20%-kal eltérhet a szerződés teljesítése során. Egyes termékeknél meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget az Ajánlattevőnek igazolnia kell. Különféle élelmiszerek beszerzése a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház részére Fagyasztott baromfi és hal 1. Csirkecomb egész (2 500 kg); 2. Csirke felsőcomb (2 500 kg); 3. Csirke alsócomb (2 000 kg); 4. Baromfi máj (450 kg): csirke, szív nélkül; 5. Pulyka felsőcomb filé (450 kg); 6. Csirkemell filé (1 400 kg): csont és bőr nélküli egész csirkemell; 7. Cápaharcsa filé (900 kg): 10-20% glazúr tartalommal. Összesen: 10 200 kg A beszerzendő termékek tárgyára és alapmennyiségére vonatkozó további adatokat a közbeszerzési dokumentumok részeként Ajánlattevők rendelkezésére bocsátott műszaki leírás, illetve ajánlati lap tartalmazza. Az alapmennyiségen Ajánlatkérő az ajánlati lapon rögzített 12 hónapra vonatkozó mennyiséget érti. A megadott alapmennyiségektől Ajánlatkérő +20%-kal eltérhet a szerződés teljesítése során. Egyes termékeknél meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget az Ajánlattevőnek igazolnia kell. Különféle élelmiszerek beszerzése a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház részére Kényelmi termékek 1. Zabkása (700 kg): zabpehely 46-55%, csökkentett cukortartalom; 2. Köleskása (200 kg): kölespehely min. 20%; 3. Müzli szelet (1 200 db): gyümölcsös, gyümölcs tartalom min. 10%; 4. Müzli szelet (2 000 db): diabetikus, fruktózzal és édesítőszerrel, hozzáadott cukor nélkül; 5. Burgonyapüre pehely por (170 kg): szárított burgonyapüre min. 84,7%, zsírszegény tejpor max. 9%; 6. Puffasztott rizs (400 csomag): natúr; 7. Extrudált kenyér (600 csomag): kukoricás, teljes gabonaszem felhasználásával, tartósítószer és mesterséges adalékanyagok hozzáadása nélkül készülő, élelmi rostban gazdag; 8. Korpás keksz (500 csomag): teljeskiőrlésű gabonát, élelmi rostot, fehérjéket, vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaz, hozzáadott cukor nélkül; 9. Vaníliás cukor (80 kg). Összesen: 1 150 kg, 3 200 db, 1 500 csomag A beszerzendő termékek tárgyára és alapmennyiségére vonatkozó további adatokat a közbeszerzési dokumentumok részeként Ajánlattevők rendelkezésére bocsátott műszaki leírás, illetve ajánlati lap tartalmazza. Az alapmennyiségen Ajánlatkérő az ajánlati lapon rögzített 12 hónapra vonatkozó mennyiséget érti. A megadott alapmennyiségektől Ajánlatkérő +20%-kal eltérhet a szerződés teljesítése során. Egyes termékeknél meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget az Ajánlattevőnek igazolnia kell. Különféle élelmiszerek beszerzése a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház részére Fűszerek, ételízesítők 1. Ketchup (250 kg): vödrös csomagolású, sűrített paradicsom 15%-17%; 2. Ketchup (30 kg): flakonos; 3. Mustár (100 kg): flakonos; 4. Majonéz (350 kg): vödrös csomagolású; 5. Majonéz (25 kg): flakonos; 6. Babérlevél (1 kg): egész; 7. Fűszerpaprika (250 kg): csomagolt, édes, fűszerpaprika őrlemény; 8. Köménymag (4 kg): őrölt; 9. Bors (4 csomag): egész; 10. Bors (25 kg): őrölt; 11. Fahéj (2 kg): őrölt; 12. Majoranna (1 kg): őrölt; 13. Oregánó (1 kg): őrölt; 14. Bazsalikom (1 kg): őrölt; 15. Tárkony (1 kg): morzsolt; 16. Szegfűszeg (6 kg): egész; 17. Ételecet (400 l): 10%; 18. Ételízesítő (250 kg): sómentes és gluténmentes; 19. Ételízesítő (160 kg): instant ételízesítő; 20. Csontleves alap (24 kg): hozzáadott só nélkül; 21. Sertésfűszer (20 kg); 22. Szárnyas fűszer (20 kg); 23. Háztartási keksz (100 kg): háztartási keksz édesítőszerekkel; 24. Kakaópor (40 kg): 20-22 % zsírtartalommal; 25. Instant kakaópor (10 kg): cukrozott kakaóitalpor, vitaminokkal és ásványi anyagokkal dúsított. Összesen: 1 671 kg, 400 l, 4 csomag A beszerzendő termékek tárgyára és alapmennyiségére vonatkozó további adatokat a közbeszerzési dokumentumok részeként Ajánlattevők rendelkezésére bocsátott műszaki leírás, illetve ajánlati lap tartalmazza. Az alapmennyiségen Ajánlatkérő az ajánlati lapon rögzített 12 hónapra vonatkozó mennyiséget érti. A megadott alapmennyiségektől Ajánlatkérő +20%-kal eltérhet a szerződés teljesítése során. Egyes termékeknél meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget az Ajánlattevőnek igazolnia kell. Különféle élelmiszerek beszerzése a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház részére Konzervek 1. Almabefőtt (2 400 db); 2. Őszibarack befőtt (1 500 db): felezett, hámozott; 3. Meggybefőtt (1 500 db): magozott; 4. Ananász befőtt (100 db): darabolt; 5. Sárgabarack íz (350 kg): min. gyümölcstartalom 45 gr./100 gr., vödrös; 6. Jam (22 000 db): sárgabarack ízesítésű, min. 35 gr/100 gr. gyümölcstartalom; 7. Mogyorókrém (3 000 db): kenhető, kakaós; 8. Szaharinos jam (20 000 db): sárgabarack, min. gyümölcstartalom 50 gr/100 gr.; 9. Gyümölcsíz (60 kg): faládás vagy papírdobozos, sütésálló, vegyesíz, min. gyümölcstartalom 60 gr./100 gr.; 10. Méz (18 000 db): virágméz; 11. Diabetikus édesítő /mézpótló/ (4 500 db): diabetikus édesítő, méz helyett, hozzáadott cukor nélkül; 12. Citromlé (4 000 db): gyümölcstartalom min. 40%-os; 13. Lecsókonzerv (1 500 db): natúr, 28-32 % paprika tartalommal; 14. Paradicsompüré (1 000 db): 28-30 % sűrített paradicsom tartalommal; 15. Gombakonzerv (500 db): szeletelt gombával. Összesen: 410 kg, 80 000 db A beszerzendő termékek tárgyára és alapmennyiségére vonatkozó további adatokat a közbeszerzési dokumentumok részeként Ajánlattevők rendelkezésére bocsátott műszaki leírás, illetve ajánlati lap tartalmazza. Az alapmennyiségen Ajánlatkérő az ajánlati lapon rögzített 12 hónapra vonatkozó mennyiséget érti. A megadott alapmennyiségektől Ajánlatkérő +20%-kal eltérhet a szerződés teljesítése során. Egyes termékeknél meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget az Ajánlattevőnek igazolnia kell. Különféle élelmiszerek beszerzése a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház részére Kenyér és péksütemény 1. Fehér kenyér (30 000 kg): fehér lisztből készült, szeletelt, csomagolt, forma; 2. Kenyér (16 000 kg): teljeskiőrlésű lisztből készült, szeletelt, csomagolt, forma; 3. Zsemle (115 000 db): vizes zsemle; 4. Zsemle (1 500 db): teljeskiőrlésű lisztből készült, friss; 5. Kifli (85 000 db): vizes kifli; 6. Kifli (600 db): teljeskiőrlésű lisztből készült, friss; 7. Kalács (2 000 db): édes, formában; 8. Élesztő (35 kg). Összesen: 46 035 kg, 204 100 db A beszerzendő termékek tárgyára és alapmennyiségére vonatkozó további adatokat a közbeszerzési dokumentumok részeként Ajánlattevők rendelkezésére bocsátott műszaki leírás, illetve ajánlati lap tartalmazza. Az alapmennyiségen Ajánlatkérő az ajánlati lapon rögzített 12 hónapra vonatkozó mennyiséget érti. A megadott alapmennyiségektől Ajánlatkérő +20%-kal eltérhet a szerződés teljesítése során. Egyes termékeknél meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget az Ajánlattevőnek igazolnia kell. Különféle élelmiszerek beszerzése a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház részére Száraztészták 1. Nagykocka tészta (1 200 kg): durum lisztből készült, fodros szélű; 2. Lúdgége tészta (leves betét) (108 kg): durum lisztből készült; 3. Szarvacska (körettészta) (500 kg): durum lisztből készült; 4. Kiskocka tészta (leves betét) (600 kg):durum lisztből készült, kiskocka formájú; 5. Kiskagyló (levesbetét) (450 kg): minimum 4 tojásos, kiskagyló formájú; 6. ABC betű tészta (levesbetét) (108 kg): minimum 4 tojásos, Abc formájú; 7. Orsó tészta (1 500 kg): durum lisztből készült; 8. Rövidcső tészta (400 kg): minimum 4 tojásos, búzalisztből készült; 9. Hosszúmetélt (900 kg): durum lisztből készült; 10. Tarhonya (1 750 kg): durum lisztből készült, gépi nagy szemű; 11. Spagetti (1 200 kg): durum lisztből készült; 12. Csipetke (200 kg): minimum 8 tojásos ,búzalisztből készült; 13. Penne (100 kg): durum lisztből készült; 14. Cérnametélt (150 kg): minimum 4 tojásos, búzalisztből készült, 2-3 cm-es; 15. Gyufametélt (60 kg): minimum 8 tojásos, búzalisztből készült, /halászlétészta/; 16. Eperlevél (120 kg): minimum 8 tojásos, búzalisztből készült; 17. Reszelt tészta (150 kg): minimum 4 tojásos, búzalisztből készült. Összesen: 9 496 kg A beszerzendő termékek tárgyára és alapmennyiségére vonatkozó további adatokat a közbeszerzési dokumentumok részeként Ajánlattevők rendelkezésére bocsátott műszaki leírás, illetve ajánlati lap tartalmazza. Az alapmennyiségen Ajánlatkérő az ajánlati lapon rögzített 12 hónapra vonatkozó mennyiséget érti. A megadott alapmennyiségektől Ajánlatkérő +20%-kal eltérhet a szerződés teljesítése során. Egyes termékeknél meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget az Ajánlattevőnek igazolnia kell. Különféle élelmiszerek beszerzése a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház részére Mirelit áruk 1. Parajkrém (1 700 kg): rostos, tört, nem tejszínes; 2. Tök (4 500 kg): gyalult tök, kaporral; 3. Zöldbab (4 000 kg): vajbab, sárgahüvelyű, vágott; 4. Zöldborsó (4 000 kg): zsenge; 5. Petrezselyem zöld (400 kg): gyorsfagyasztott, vágott; 6. Karalábé kocka (1 800 kg); 7. Sárgarépa kocka (9 000 kg); 8. Fejtett bab (400 kg); 9. Brokkoli (1 500 kg): 20-25 mm rózsák; 10. Karfiol rózsa (2 000 kg): 35 mm feletti; 11. Zeller kocka (1 200 kg); 12. Petrezselyemgyökér kocka (7 000 kg); 13. Mexikói zöldségkeverék (200 kg): sárgarépa, morzsolt kukorica, zöldborsó; 14. Kukorica morzsolt (150 kg): csemege kukorica, morzsolt; 15. Panírozott halrúd (150 kg): halrúd alaszkai tőkehal filéből (53%), elősütött; 16. Krokett (600 kg): burgonyából, panírozott; 17. Szilvásgombóc (300 kg): szilva töltelékes gombóc; 18. Túrótöltelékes gombóc (500 kg): túróval töltött gombóc; 19. Derelye ízes (100 kg): vegyes ízzel töltött; 20. Derelye túrós (100 kg): túró töltelékkel töltött. Összesen: 39 500 kg A beszerzendő termékek tárgyára és alapmennyiségére vonatkozó további adatokat a közbeszerzési dokumentumok részeként Ajánlattevők rendelkezésére bocsátott műszaki leírás, illetve ajánlati lap tartalmazza. Az alapmennyiségen Ajánlatkérő az ajánlati lapon rögzített 12 hónapra vonatkozó mennyiséget érti. A megadott alapmennyiségektől Ajánlatkérő +20%-kal eltérhet a szerződés teljesítése során. Egyes termékeknél meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget az Ajánlattevőnek igazolnia kell. Különféle élelmiszerek beszerzése a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház részére Pástétomok 1. Sertés májkrém (10 500 db): tépőzáras csomagolású; 2. Csirke pástétom (15 000 db): tépőzáras csomagolású. Összesen: 25 500 db A beszerzendő termékek tárgyára és alapmennyiségére vonatkozó további adatokat a közbeszerzési dokumentumok részeként Ajánlattevők rendelkezésére bocsátott műszaki leírás, illetve ajánlati lap tartalmazza. Az alapmennyiségen Ajánlatkérő az ajánlati lapon rögzített 12 hónapra vonatkozó mennyiséget érti. A megadott alapmennyiségektől Ajánlatkérő +20%-kal eltérhet a szerződés teljesítése során. Egyes termékeknél meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget az Ajánlattevőnek igazolnia kell.
Sertés húskészítmények (tepertő, felvágottak, füstölt szalonna, füstölt kolbász, füstölt oldalas, füstölt tarja, gépsonka jellegű sonka, virsli, májas hurka, sütnivaló kolbász, császár szalonna, lecsó kolbász) szállítása a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki termékleírásban az egyes termékek tekintetében meghatározott minimum követelmények szerint összesen 5 989 kg mennyiségben. A részen belül valamennyi tételre(termékre) kell ajánlatot tenni ellenkező esetben az ajánlat a Kbt. 73. §(1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen. Előhűtött baromfihús szállítása a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki termékleírásban az egyes termékek tekintetében meghatározott minimum követelmények szerint összesen 13 250 kg mennyiségben. A részen belül valamennyi tételre(termékre) kell ajánlatot tenni ellenkező esetben az ajánlat a Kbt. 73. §(1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen. Baromfi húskészítmények (baromfi párizsi, sajtos párizsi, zöldséges felvágott, gombás felvágott, csirkemell sonka, pulykamell sonka) szállítása a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki termékleírásban az egyes termékek tekintetében meghatározott minimum követelmények szerint összesen 7 410 kg mennyiségben. A részen belül valamennyi tételre(termékre) kell ajánlatot tenni ellenkező esetben az ajánlat a Kbt. 73. §(1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen. Házi készítésű savanyúság (vegyes vágott savanyúság ,ecetes almapaprika, csemege uborka, savanyú káposzta apró, savanyú káposzta levél, savanyú cékla, káposztával töltött TV paprika, vegyes darabos savanyúság, tavaszi saláta, vitamin saláta, ecetes gyöngyhagyma) szállítása a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki termékleírásban az egyes termékek tekintetében meghatározott minimum követelmények szerint összesen 3 920 kg mennyiségben. A részen belül valamennyi tételre(termékre) kell ajánlatot tenni ellenkező esetben az ajánlat a Kbt. 73. §(1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen. Friss, tisztított zöldség termékek (petrezselyem gyökér, sárgarépa ) szállítása a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki termékleírásban az egyes termékek tekintetében meghatározott minimum követelmények szerint összesen 10 300 kg mennyiségben. A részen belül valamennyi tételre(termékre) kell ajánlatot tenni ellenkező esetben az ajánlat a Kbt. 73. §(1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen. Kenyér, pékáru, szállítása a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki termékleírásban az egyes termékek tekintetében meghatározott minimum követelmények szerint összesen 33 355 kg, 323 000 db mennyiségben. A részen belül valamennyi tételre(termékre) kell ajánlatot tenni ellenkező esetben az ajánlat a Kbt. 73. §(1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen. Zöldség áruk, gyümölcsök szállítása a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki termékleírásban az egyes termékek tekintetében meghatározott minimum követelmények szerint összesen 49 420 kg, 14 000 csom., 4 750 db mennyiségben. A részen belül valamennyi tételre(termékre) kell ajánlatot tenni ellenkező esetben az ajánlat a Kbt. 73. §(1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen. Bébi étel szállítása a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki termékleírásban az egyes termékek tekintetében meghatározott minimum követelmények szerint összesen 14 746 db mennyiségben. A részen belül valamennyi tételre(termékre) kell ajánlatot tenni ellenkező esetben az ajánlat a Kbt. 73. §(1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen. Ketchup, mustár, majonéz, paradicsom sűrítmény, csípős darált paprika készítmény szállítása a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki termékleírásban az egyes termékek tekintetében meghatározott minimum követelmények szerint összesen 1 250 kg mennyiségben. A részen belül valamennyi tételre(termékre) kell ajánlatot tenni ellenkező esetben az ajánlat a Kbt. 73. §(1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen. Minőségjavító termékek (fűszerkeverékek, mártás alapok, egyéb) szállítása a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki termékleírásban az egyes termékek tekintetében meghatározott minimum követelmények szerint összesen 1 214 kg mennyiségben. A részen belül valamennyi tételre(termékre) kell ajánlatot tenni ellenkező esetben az ajánlat a Kbt. 73. §(1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen. Tej, tejtermékek ( tejföl, vaj, túró Rudi, sajtok, túró, joghurtok, kefir, puding, főzőtejszín) szállítása a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki termékleírásban az egyes termékek tekintetében meghatározott minimum követelmények szerint összesen 26 470 l, 276 705 db, 3 950 kg, 23 128 doboz mennyiségben. A részen belül valamennyi tételre(termékre) kell ajánlatot tenni ellenkező esetben az ajánlat a Kbt. 73. §(1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen.
Szárazáruk, italok, sűrítmények: 1.1.Konzervek, befőttek, savanyúságok: - egyéb konzerv: 13 150 db - mini mustár: 5 000 db - bébi ételek: 4 625 db - mini lekvár: 5 000 db - mini méz: 4 850 db 1.2. Fűszerfélék, teák, kávék és egyéb szárazáruk: - fűszerek: 40 kg - tea, kávé: 107,5 kg - szárazáruk: 15 kg 1.3. Nehéz árú termékek: - súlyáruk (cukor, búzadara,): 2 300 kg ebből - cukor: 2 000 kg - búzadara: 300 kg - kukoricás extrudált kenyér, puffasztott rizs, ropi: 39 kg 1.4. Aprósütemények és diabetikus készítmények: - müzli, töltött aprósütemény: 500 db - édesítők: édesítő tabletta: 100 000 db - kekszek: 860 kg, 1.5. Italok; - Sűrítmények: dobozos italok: 1 600 db citromlé: 15 L A részletes feladatokat a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás tartalmazza. Nyertes Ajánlattevő valamennyi Élelmiszert úgy köteles leszállítani, hogy azok a teljesítést követően az "Élelmiszer Könyv"-ben, illetve a "Gyártmánylap"-on meghatározott fogyaszthatósági, illetve minőség-megőrzési idő legalább 2/3-áig megőrizzék minőségüket (fogyaszthatóak legyenek). Húsipari termékek, felvágottak: Húskészítmények: - felvágottak 3 650 kg - szalonna, tepertő: 225 kg - virsli 600 kg - szeletelt szalámi csomagolt: 75 db A részletes feladatokat a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás tartalmazza. Nyertes Ajánlattevő valamennyi Élelmiszert úgy köteles leszállítani, hogy azok a teljesítést követően az "Élelmiszer Könyv"-ben, illetve a "Gyártmánylap"-on meghatározott fogyaszthatósági, illetve minőség-megőrzési idő legalább 2/3-áig megőrizzék minőségüket (fogyaszthatóak legyenek).
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel. Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: Tej, tejtermékek: 8 470 KG, 114 670 DB, 54 890 L, 3 160 DOBOZ, mely a kiadott Terméktáblázatban részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg. A közbeszerzési szerződés keretösszege nettó 44.417.692 Ft, melynek legalább 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő. Ajánlatkérő jogosult, hogy a megadott teljesítési helyszínek tekintetében adott hétre vagy alkalomra ne kérjen szállítást. Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül. A részletes feladatleírás: KD. A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel. Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: Hús, húskészítmény: 35 257 KG, mely a kiadott Terméktáblázatban részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg. A közbeszerzési szerződés keretösszege nettó 56.508.356 Ft, melynek legalább 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő. Ajánlatkérő jogosult, hogy a megadott teljesítési helyszínek tekintetében adott hétre vagy alkalomra ne kérjen szállítást. Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül. A részletes feladatleírás: KD. A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel. Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: Kenyér, pékáru: 39 265 KG, 280 370 DB, mely a kiadott Terméktáblázatban részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg. A közbeszerzési szerződés keretösszege nettó 37.260.965 Ft, melynek legalább 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő. Ajánlatkérő jogosult, hogy a megadott teljesítési helyszínek tekintetében adott hétre vagy alkalomra ne kérjen szállítást. Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül. A részletes feladatleírás: KD. A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel. Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: Cukrászsütemény: 5 600 DB, mely a kiadott Terméktáblázatban részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg. A közbeszerzési szerződés keretösszege nettó 1 352 700 Ft, melynek legalább 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő. Ajánlatkérő jogosult, hogy a megadott teljesítési helyszínek tekintetében adott hétre vagy alkalomra ne kérjen szállítást. Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül. A részletes feladatleírás: KD. A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel. Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: Szárazáru termékek: 50 924 KG, 71 465 DB, 33 015 L, 952 DOBOZ, mely a kiadott Terméktáblázatban részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg. A közbeszerzési szerződés keretösszege nettó 55.645.858 Ft, melynek legalább 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő. Ajánlatkérő jogosult, hogy a megadott teljesítési helyszínek tekintetében adott hétre vagy alkalomra ne kérjen szállítást. Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül. A részletes feladatleírás: KD. A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel. Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: Mirelit: 23 865 kg, mely a kiadott Terméktáblázatban részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg. A közbeszerzési szerződés keretösszege nettó 17.400.295 Ft, melynek legalább 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő. Ajánlatkérő jogosult, hogy a megadott teljesítési helyszínek tekintetében adott hétre vagy alkalomra ne kérjen szállítást. Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül. A részletes feladatleírás: KD. A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel. Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: Tej, tejtermékek: 6330 KG, 81 280 DB, 17 535 L, 1225 DOBOZ, mely a kiadott Terméktáblázatban részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg. A közbeszerzési szerződés keretösszege nettó 23.645.300 Ft, melynek legalább 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő. Ajánlatkérő jogosult, hogy a megadott teljesítési helyszínek tekintetében adott hétre vagy alkalomra ne kérjen szállítást. Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül. A részletes feladatleírás: KD. A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel. Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: Húsok, húskészítmények: 20 560 kg, mely a kiadott Terméktáblázatban részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg. A közbeszerzési szerződés keretösszege nettó 33.626.615 Ft, melynek legalább 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő. Ajánlatkérő jogosult, hogy a megadott teljesítési helyszínek tekintetében adott hétre vagy alkalomra ne kérjen szállítást. Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül. A részletes feladatleírás: KD. A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel. Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: Kenyér, pékáru: 31 895 KG, 84 850 DB, mely a kiadott Terméktáblázatban részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg. A közbeszerzési szerződés keretösszege nettó 24.532.300 Ft, melynek legalább 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő. Ajánlatkérő jogosult, hogy a megadott teljesítési helyszínek tekintetében adott hétre vagy alkalomra ne kérjen szállítást. Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül. A részletes feladatleírás: KD. A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel. Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: Cukrászsütemény termékek: 3150 DB, mely a kiadott Terméktáblázatban részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg. A közbeszerzési szerződés keretösszege nettó 1.010.750 Ft, melynek legalább 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő. Ajánlatkérő jogosult, hogy a megadott teljesítési helyszínek tekintetében adott hétre vagy alkalomra ne kérjen szállítást. Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül. A részletes feladatleírás: KD. A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel. Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: Szárazáru termékek: 26 378 KG, 110 115 DB, 6527 LITER, 1000 DOBOZ, mely a kiadott Terméktáblázatban részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg. A közbeszerzési szerződés keretösszege nettó 35.378.303 Ft, melynek legalább 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő. Ajánlatkérő jogosult, hogy a megadott teljesítési helyszínek tekintetében adott hétre vagy alkalomra ne kérjen szállítást. Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül. A részletes feladatleírás: KD. A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel. Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: Mirelit: 13 620 KG, mely a kiadott Terméktáblázatban részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg. A közbeszerzési szerződés keretösszege nettó 11.081.300 Ft, melynek legalább 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő. Ajánlatkérő jogosult, hogy a megadott teljesítési helyszínek tekintetében adott hétre vagy alkalomra ne kérjen szállítást. Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül. A részletes feladatleírás: KD.
A beszerzés tárgya jelen részben hús- és hentesáru szállítása adásvételi keretszerződés keretében összesen nettó 134 357 108,- Ft keretösszeg erejéig. Ajánlatkérő a fent meghatározott keretösszeg 70%-ának kimerítésére vállal kötelezettséget. A nyertes Ajánlattevő a lehívási kötelezettséggel nem terhelt 30%-os keretösszeg-rész terhére történő megrendelések elmaradásából eredően semmiféle igényt nem támaszthat Ajánlatkérővel szemben. Tervezett szállítási mennyiség: 130 féle termék (tétel), tervezetten összesen: 8500 db, 56180 kg Tervezett mennyiség tételenként a kereskedelmi ártáblázat szerint. A tételenkénti tervezett mennyiségek a kiadott ártáblázatokban találhatóak. Ajánlatkérő kiemelten felhívja az Érdeklődő Gazdasági Szereplők figyelmét, hogy az ártáblázatokban tételenként meghatározott mennyiségi adatok kizárólag tájékoztató, elbírálási célú mennyiségi adatok! Ajánlatkérő a várható szállítási mennyiségeket az indítani tervezett közbeszerzési eljárásban az ajánlatok összehasonlíthatósága érdekében adja meg. Az elszámolás (számlázás) a Szerződés hatálya alatt ténylegesen megrendelt/átadott termékek alapján történik a szerződés keretösszegének erejéig. Az áruk minősége és műszaki paramétere esetében a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI.12) FVM rendelet szerint meghatározottak, valamint a vonatkozó EU-s szabályok az irányadók. A dokumentációban gyártmány/típus szerint megadott, vagy egyéb paramétereiből azonosítható gyártmány/típus megadása kizárólag a közbeszerzés tárgyának egyértelmű meghatározása érdekében történt. Bármely tartalmában, minőségében legalább ezekkel egyenértékű élelmiszerek megajánlhatók. Az egyenértékűség bizonyítása az ajánlattevő feladata. A termékekkel és a szerződés teljesítésével kapcsolatos részletes elvárásokat a közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott keretszerződés-tervezet és az ártáblázatok együttesen tartalmazzák. A beszerzés tárgya jelen részben mirelitáru szállítása adásvételi keretszerződés keretében összesen nettó 57 909 831,- Ft keretösszeg erejéig. Ajánlatkérő a fent meghatározott keretösszeg 70%-ának kimerítésére vállal kötelezettséget. A nyertes Ajánlattevő a lehívási kötelezettséggel nem terhelt 30%-os keretösszeg-rész terhére történő megrendelések elmaradásából eredően semmiféle igényt nem támaszthat Ajánlatkérővel szemben. Tervezett szállítási mennyiség: 77 féle termék (tétel), tervezetten összesen: 19360 kg Tervezett mennyiség tételenként a kereskedelmi ártáblázat szerint. A tételenkénti tervezett mennyiségek a kiadott ártáblázatokban találhatóak. Ajánlatkérő kiemelten felhívja az Érdeklődő Gazdasági Szereplők figyelmét, hogy az ártáblázatokban tételenként meghatározott mennyiségi adatok kizárólag tájékoztató, elbírálási célú mennyiségi adatok! Ajánlatkérő a várható szállítási mennyiségeket az indítani tervezett közbeszerzési eljárásban az ajánlatok összehasonlíthatósága érdekében adja meg. Az elszámolás (számlázás) a Szerződés hatálya alatt ténylegesen megrendelt/átadott termékek alapján történik a szerződés keretösszegének erejéig. Az áruk minősége és műszaki paramétere esetében a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI.12) FVM rendelet szerint meghatározottak, valamint a vonatkozó EU-s szabályok az irányadók. A dokumentációban gyártmány/típus szerint megadott, vagy egyéb paramétereiből azonosítható gyártmány/típus megadása kizárólag a közbeszerzés tárgyának egyértelmű meghatározása érdekében történt. Bármely tartalmában, minőségében legalább ezekkel egyenértékű élelmiszerek megajánlhatók. Az egyenértékűség bizonyítása az ajánlattevő feladata. A termékekkel és a szerződés teljesítésével kapcsolatos részletes elvárásokat a közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott keretszerződés-tervezet és az ártáblázatok együttesen tartalmazzák. A beszerzés tárgya jelen részben szárazáru termékek szállítása adásvételi keretszerződés keretében összesen nettó 81 446 882,- Ft keretösszeg erejéig. Ajánlatkérő a fent meghatározott keretösszeg 70%-ának kimerítésére vállal kötelezettséget. A nyertes Ajánlattevő a lehívási kötelezettséggel nem terhelt 30%-os keretösszeg-rész terhére történő megrendelések elmaradásából eredően semmiféle igényt nem támaszthat Ajánlatkérővel szemben. Tervezett szállítási mennyiség: 203 féle termék (tétel), tervezetten összesen: 136030 db, 268 doboz, 500 gramm, 17706,5 kg, 7363 liter Tervezett mennyiség tételenként a kereskedelmi ártáblázat szerint. A tételenkénti tervezett mennyiségek a kiadott ártáblázatokban találhatóak. Ajánlatkérő kiemelten felhívja az Érdeklődő Gazdasági Szereplők figyelmét, hogy az ártáblázatokban tételenként meghatározott mennyiségi adatok kizárólag tájékoztató, elbírálási célú mennyiségi adatok! Ajánlatkérő a várható szállítási mennyiségeket az indítani tervezett közbeszerzési eljárásban az ajánlatok összehasonlíthatósága érdekében adja meg. Az elszámolás (számlázás) a Szerződés hatálya alatt ténylegesen megrendelt/átadott termékek alapján történik a szerződés keretösszegének erejéig. Az áruk minősége és műszaki paramétere esetében a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI.12) FVM rendelet szerint meghatározottak, valamint a vonatkozó EU-s szabályok az irányadók. A dokumentációban gyártmány/típus szerint megadott, vagy egyéb paramétereiből azonosítható gyártmány/típus megadása kizárólag a közbeszerzés tárgyának egyértelmű meghatározása érdekében történt. Bármely tartalmában, minőségében legalább ezekkel egyenértékű élelmiszerek megajánlhatók. Az egyenértékűség bizonyítása az ajánlattevő feladata. A termékekkel és a szerződés teljesítésével kapcsolatos részletes elvárásokat a közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott keretszerződés-tervezet és az ártáblázatok együttesen tartalmazzák. A beszerzés tárgya jelen részben kenyér- és pékáru szállítása adásvételi keretszerződés keretében összesen nettó 21 296 058,- Ft keretösszeg erejéig. Ajánlatkérő a fent meghatározott keretösszeg 70%-ának kimerítésére vállal kötelezettséget. A nyertes Ajánlattevő a lehívási kötelezettséggel nem terhelt 30%-os keretösszeg-rész terhére történő megrendelések elmaradásából eredően semmiféle igényt nem támaszthat Ajánlatkérővel szemben. Tervezett szállítási mennyiség: 60 féle termék (tétel), tervezetten összesen: 51239 db, 8030 kg Tervezett mennyiség tételenként a kereskedelmi ártáblázat szerint. A tételenkénti tervezett mennyiségek a kiadott ártáblázatokban találhatóak. Ajánlatkérő kiemelten felhívja az Érdeklődő Gazdasági Szereplők figyelmét, hogy az ártáblázatokban tételenként meghatározott mennyiségi adatok kizárólag tájékoztató, elbírálási célú mennyiségi adatok! Ajánlatkérő a várható szállítási mennyiségeket az indítani tervezett közbeszerzési eljárásban az ajánlatok összehasonlíthatósága érdekében adja meg. Az elszámolás (számlázás) a Szerződés hatálya alatt ténylegesen megrendelt/átadott termékek alapján történik a szerződés keretösszegének erejéig. Az áruk minősége és műszaki paramétere esetében a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI.12) FVM rendelet szerint meghatározottak, valamint a vonatkozó EU-s szabályok az irányadók. A dokumentációban gyártmány/típus szerint megadott, vagy egyéb paramétereiből azonosítható gyártmány/típus megadása kizárólag a közbeszerzés tárgyának egyértelmű meghatározása érdekében történt. Bármely tartalmában, minőségében legalább ezekkel egyenértékű élelmiszerek megajánlhatók. Az egyenértékűség bizonyítása az ajánlattevő feladata. A termékekkel és a szerződés teljesítésével kapcsolatos részletes elvárásokat a közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott keretszerződés-tervezet és az ártáblázatok együttesen tartalmazzák. A beszerzés tárgya jelen részben zöldség és gyümölcs szállítása adásvételi keretszerződés keretében összesen nettó 66 005 940,- Ft keretösszeg erejéig. Ajánlatkérő a fent meghatározott keretösszeg 70%-ának kimerítésére vállal kötelezettséget. A nyertes Ajánlattevő a lehívási kötelezettséggel nem terhelt 30%-os keretösszeg-rész terhére történő megrendelések elmaradásából eredően semmiféle igényt nem támaszthat Ajánlatkérővel szemben. Tervezett szállítási mennyiség: 54 féle termék (tétel), tervezetten összesen: 11200 db, 12521 csomag, 55867 kg Tervezett mennyiség tételenként a kereskedelmi ártáblázat szerint. A tételenkénti tervezett mennyiségek a kiadott ártáblázatokban találhatóak. Ajánlatkérő kiemelten felhívja az Érdeklődő Gazdasági Szereplők figyelmét, hogy az ártáblázatokban tételenként meghatározott mennyiségi adatok kizárólag tájékoztató, elbírálási célú mennyiségi adatok! Ajánlatkérő a várható szállítási mennyiségeket az indítani tervezett közbeszerzési eljárásban az ajánlatok összehasonlíthatósága érdekében adja meg. Az elszámolás (számlázás) a Szerződés hatálya alatt ténylegesen megrendelt/átadott termékek alapján történik a szerződés keretösszegének erejéig. Az áruk minősége és műszaki paramétere esetében a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI.12) FVM rendelet szerint meghatározottak, valamint a vonatkozó EU-s szabályok az irányadók. A dokumentációban gyártmány/típus szerint megadott, vagy egyéb paramétereiből azonosítható gyártmány/típus megadása kizárólag a közbeszerzés tárgyának egyértelmű meghatározása érdekében történt. Bármely tartalmában, minőségében legalább ezekkel egyenértékű élelmiszerek megajánlhatók. Az egyenértékűség bizonyítása az ajánlattevő feladata. A termékekkel és a szerződés teljesítésével kapcsolatos részletes elvárásokat a közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott keretszerződés-tervezet és az ártáblázatok együttesen tartalmazzák. A beszerzés tárgya jelen részben tejtermék szállítása adásvételi keretszerződés keretében összesen nettó 32 224 634,- Ft keretösszeg erejéig. Ajánlatkérő a fent meghatározott keretösszeg 70%-ának kimerítésére vállal kötelezettséget. A nyertes Ajánlattevő a lehívási kötelezettséggel nem terhelt 30%-os keretösszeg-rész terhére történő megrendelések elmaradásából eredően semmiféle igényt nem támaszthat Ajánlatkérővel szemben. Tervezett szállítási mennyiség: 35 féle termék (tétel), tervezetten összesen: 26900 db, 60 doboz, 2648 kg, 20 773 liter Tervezett mennyiség tételenként a kereskedelmi ártáblázat szerint. A tételenkénti tervezett mennyiségek a kiadott ártáblázatokban találhatóak. Ajánlatkérő kiemelten felhívja az Érdeklődő Gazdasági Szereplők figyelmét, hogy az ártáblázatokban tételenként meghatározott mennyiségi adatok kizárólag tájékoztató, elbírálási célú mennyiségi adatok! Ajánlatkérő a várható szállítási mennyiségeket az indítani tervezett közbeszerzési eljárásban az ajánlatok összehasonlíthatósága érdekében adja meg. Az elszámolás (számlázás) a Szerződés hatálya alatt ténylegesen megrendelt/átadott termékek alapján történik a szerződés keretösszegének erejéig. Az áruk minősége és műszaki paramétere esetében a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI.12) FVM rendelet szerint meghatározottak, valamint a vonatkozó EU-s szabályok az irányadók. A dokumentációban gyártmány/típus szerint megadott, vagy egyéb paramétereiből azonosítható gyártmány/típus megadása kizárólag a közbeszerzés tárgyának egyértelmű meghatározása érdekében történt. Bármely tartalmában, minőségében legalább ezekkel egyenértékű élelmiszerek megajánlhatók. Az egyenértékűség bizonyítása az ajánlattevő feladata. A termékekkel és a szerződés teljesítésével kapcsolatos részletes elvárásokat a közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott keretszerződés-tervezet és az ártáblázatok együttesen tartalmazzák.
12 hónapra tervezett mennyiségek 1. rész: Hús, hentesáru - felvágott, kolbász, szalonna, egyéb húskészítmény: 4840 kg - marhahús: 200 kg - sertéshús: 4500 kg - szárnyashús: 6150 kg - csirkemáj: 500 kg - kenőmájas: 100 kg A fenti mennyiségek részletesen a műszaki leírásban. Opció: a teljes (12 hónapra tervezett) mennyiség +20%-a. Lehívási kötelezettség: Ajánlatkérő a teljes (12 hónapra tervezett) mennyiség 70 %-os mértékéig vállal lehívási kötelezettséget. Keretösszeg: Nyertes ajánlat alapján a 12 havi mennyiségekre adott árajánlat figyelembe vételével kerül meghatározásra. Megrendelések/szállítások: Rendszeresen, folyamatosan, a műszaki leírás szerinti ütemezés szerint. 12 hónapra tervezett mennyiségek 2. rész: Tej, tejtermék - tej 49200 liter, 4000 db 0,2 literes tej és kakaós ital, tejszín: 500 db, bio rizstejszín: 100 liter, LM főzőtejszín: 20 db, növényi ital: 1600 liter - tejföl 1500 kg, tejföl 5/1: 1700 liter, LM tejföl: 100 db, növényi alapú tejföl: 20 kg, joghurt: 200 kg, joghurt 5/1: 100 liter, LM natur joghurt: 2 kg, gyümölcsjoghurt: 600 kg, LM gyümölcsjoghurt: 15 kg. - sajt: 1280 kg, növényi sajt: 120 db, ömlesztett sajt: 3000 db, ömlesztett sajt: 250 kg, kockasajt: 350 kg, LM kockasajt: 40 doboz, túró: 1008 kg - vaj: 500 kg, margarin: 1750 kg, kocka margarin: 2500 db, vajkrém: 650 kg, LM vajkrém: 6 kg, LM ömlesztett natur sajtkrém: 3 kg, kefír: 125 kg - desszertek (túró rudi, LM túró rudi, növényi desszert): 10280 db, kókuszgurt: 15 kg, vaníliás krémtúró: 70 kg, élesztő: 25 kg A fenti mennyiségek részletesen a műszaki leírásban. Opció: a teljes (12 hónapra tervezett) mennyiség +20%-a. Lehívási kötelezettség: Ajánlatkérő a teljes (12 hónapra tervezett) mennyiség 70 %-os mértékéig vállal lehívási kötelezettséget. Keretösszeg: Nyertes ajánlat alapján a 12 havi mennyiségekre adott árajánlat figyelembe vételével kerül meghatározásra. Megrendelések/szállítások: Rendszeresen, folyamatosan, a műszaki leírás szerinti ütemezés szerint. 12 hónapra tervezett mennyiségek 3. rész: Kenyér, pékáru - kenyér: 15300 db, 4250 kg - kifli, zsemle, kalács, stb: 82400 db, 1900 kg A fenti mennyiségek részletesen a műszaki leírásban. Opció: a teljes (12 hónapra tervezett) mennyiség +20%-a. Lehívási kötelezettség: Ajánlatkérő a teljes (12 hónapra tervezett) mennyiség 70 %-os mértékéig vállal lehívási kötelezettséget. Keretösszeg: Nyertes ajánlat alapján a 12 havi mennyiségekre adott árajánlat figyelembe vételével kerül meghatározásra. Megrendelések/szállítások: Rendszeresen, folyamatosan, a műszaki leírás szerinti ütemezés szerint. 12 hónapra tervezett mennyiségek 4. rész: Tisztított zöldség - tisztított burgonya, vöröshagyma, lilahagyma, fokhagyma, sárgarépa, káposztafélék: 10330 kg A fenti mennyiségek részletesen a műszaki leírásban. Opció: a teljes (12 hónapra tervezett) mennyiség +20%-a. Lehívási kötelezettség: Ajánlatkérő a teljes (12 hónapra tervezett) mennyiség 70 %-os mértékéig vállal lehívási kötelezettséget. Keretösszeg: Nyertes ajánlat alapján a 12 havi mennyiségekre adott árajánlat figyelembe vételével kerül meghatározásra. Megrendelések/szállítások: Rendszeresen, folyamatosan, a műszaki leírás szerinti ütemezés szerint. 12 hónapra tervezett mennyiségek 5. rész: Zöldség, gyümölcs, fertőtlenített tojás - zöldség, gyümölcs: 9600 csomag, 150 pohár, 7740 db, 50 doboz, 37980 kg - darált mák: 250 kg - árpagyöngy: 200 csomag - tojás: 50000 db - savanyúság (savanyúság+savanyú káposzta): 2000 kg - szezonális zöldség, gyümölcs: 2600 csomag, 280 db, 7880 kg A fenti mennyiségek részletesen a műszaki leírásban. Opció: a teljes (12 hónapra tervezett) mennyiség +20%-a. Lehívási kötelezettség: Ajánlatkérő a teljes (12 hónapra tervezett) mennyiség 70 %-os mértékéig vállal lehívási kötelezettséget. Keretösszeg: Nyertes ajánlat alapján a 12 havi mennyiségekre adott árajánlat figyelembe vételével kerül meghatározásra. Megrendelések/szállítások: Rendszeresen, folyamatosan, a műszaki leírás szerinti ütemezés szerint.
"Élelmiszer alapanyag (szárazáru) beszerzése Baranya és Zala vármegyei intézmények részére" - Platánliget ISZI intézmény A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel. Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: 26 670 DB, 29 167 KG, 4 850 L, 50 DOBOZ Szárazáru, mely a kiadott Terméktáblázatban részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg. A közbeszerzési szerződés keretösszege nettó 36.693.209,- Ft, melynek legalább 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő. Ajánlatkérő jogosult, hogy a megadott teljesítési helyszínek tekintetében adott hétre vagy alkalomra ne kérjen szállítást. Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátására. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül. 1) A beszerzendő termékek a KD mellékleteként rendelkezésre bocsátott Árazatlan terméktáblában találhatóak, illetve a Műszaki leírás tartalmazza a további követelményeket. 2) Ajánlattevőnek ajánlata részeként nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy - az általa megajánlott termékek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt élelmiszer-biztonsági és élelmiszerminőségi előírásoknak. - az általa megajánlott termékek megfelelnek az árazatlan terméktáblában (terméktábla) előírt követelményeknek. - a szállításokat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 852/2004/EK RENDELETE (2004. április 29.) az élelmiszer-higiéniáról II. MELLÉKLET IV. FEJEZET szerinti elvárásoknak megfelelő szállítójárművel teljesíti. Ajánlattevő által megajánlott termékeknek meg kell felelniük a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendeletnek. (Részletesen: KD, Műszaki leírás). 3) Az adott részhez tartozó egyes termékek kiszerelésére vonatkozó elvárásokat a KD mellékletét képező Árazatlan terméktábla tartalmazza. Szállítási gyakoriságra és helyszínre vonatkozó előírásokat a KD részét képező Műszaki leírás tartalmazza. 4) Ajánlattevő köteles kizárólag olyan terméket szállítani, amely azonnali felhasználásra alkalmas, és az általános köznapi értelemben „friss” és kifogástalan állapotúnak minősül. Amennyiben az adott termék eltarthatónak (tárolhatónak) minősül, a kiszállítás időpontjában rendelkezzen az adott termék gyártásától számított, a csomagoláson (ill. a termékcímkén) feltüntetett minőség megőrzési vagy fogyaszthatósági idő közötti időintervallum legalább 50 % időtartamával. "Élelmiszer alapanyag (szárazáru) beszerzése Baranya és Zala vármegyei intézmények részére" - Dél-Zselic ISZI intézmény A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel. Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: 46 400 DB, 55 378 KG, 12 600 L, 1 950 DOBOZ Szárazáru, mely a kiadott Terméktáblázatban részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg. A közbeszerzési szerződés keretösszege nettó 78.357.795,- Ft, melynek legalább 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő. Ajánlatkérő jogosult, hogy a megadott teljesítési helyszínek tekintetében adott hétre vagy alkalomra ne kérjen szállítást. Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátására. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül. 1) A beszerzendő termékek a KD mellékleteként rendelkezésre bocsátott Árazatlan terméktáblában találhatóak, illetve a Műszaki leírás tartalmazza a további követelményeket. 2) Ajánlattevőnek ajánlata részeként nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy - az általa megajánlott termékek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt élelmiszer-biztonsági és élelmiszerminőségi előírásoknak. - az általa megajánlott termékek megfelelnek az árazatlan terméktáblában (terméktábla) előírt követelményeknek. - a szállításokat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 852/2004/EK RENDELETE (2004. április 29.) az élelmiszer-higiéniáról II. MELLÉKLET IV. FEJEZET szerinti elvárásoknak megfelelő szállítójárművel teljesíti. Ajánlattevő által megajánlott termékeknek meg kell felelniük a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendeletnek. (Részletesen: KD, Műszaki leírás). 3) Az adott részhez tartozó egyes termékek kiszerelésére vonatkozó elvárásokat a KD mellékletét képező Árazatlan terméktábla tartalmazza. Szállítási gyakoriságra és helyszínre vonatkozó előírásokat a KD részét képező Műszaki leírás tartalmazza. 4) Ajánlattevő köteles kizárólag olyan terméket szállítani, amely azonnali felhasználásra alkalmas, és az általános köznapi értelemben „friss” és kifogástalan állapotúnak minősül. Amennyiben az adott termék eltarthatónak (tárolhatónak) minősül, a kiszállítás időpontjában rendelkezzen az adott termék gyártásától számított, a csomagoláson (ill. a termékcímkén) feltüntetett minőség megőrzési vagy fogyaszthatósági idő közötti időintervallum legalább 50 % időtartamával. "Élelmiszer alapanyag (szárazáru) beszerzése Baranya és Zala vármegyei intézmények részére" - Gondoskodás ISZI Zala Vármegye intézmény A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel. Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: 71 255 DB, 50 959 KG, 33 015 L, 952 DOBOZ Szárazáru, mely a kiadott Terméktáblázatban részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg. A közbeszerzési szerződés keretösszege nettó 55.645.858,- Ft, melynek legalább 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő. Ajánlatkérő jogosult, hogy a megadott teljesítési helyszínek tekintetében adott hétre vagy alkalomra ne kérjen szállítást. Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátására. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül. 1) A beszerzendő termékek a KD mellékleteként rendelkezésre bocsátott Árazatlan terméktáblában találhatóak, illetve a Műszaki leírás tartalmazza a további követelményeket. 2) Ajánlattevőnek ajánlata részeként nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy - az általa megajánlott termékek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt élelmiszer-biztonsági és élelmiszerminőségi előírásoknak. - az általa megajánlott termékek megfelelnek az árazatlan terméktáblában (terméktábla) előírt követelményeknek. - a szállításokat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 852/2004/EK RENDELETE (2004. április 29.) az élelmiszer-higiéniáról II. MELLÉKLET IV. FEJEZET szerinti elvárásoknak megfelelő szállítójárművel teljesíti. Ajánlattevő által megajánlott termékeknek meg kell felelniük a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendeletnek. (Részletesen: KD, Műszaki leírás). 3) Az adott részhez tartozó egyes termékek kiszerelésére vonatkozó elvárásokat a KD mellékletét képező Árazatlan terméktábla tartalmazza. Szállítási gyakoriságra és helyszínre vonatkozó előírásokat a KD részét képező Műszaki leírás tartalmazza. 4) Ajánlattevő köteles kizárólag olyan terméket szállítani, amely azonnali felhasználásra alkalmas, és az általános köznapi értelemben „friss” és kifogástalan állapotúnak minősül. Amennyiben az adott termék eltarthatónak (tárolhatónak) minősül, a kiszállítás időpontjában rendelkezzen az adott termék gyártásától számított, a csomagoláson (ill. a termékcímkén) feltüntetett minőség megőrzési vagy fogyaszthatósági idő közötti időintervallum legalább 50 % időtartamával.
UHT tej UHT tej 1/1 1,5 % liter 1 200 UHT tej 1/1 2,8 % liter 1 600 Tej 5/1 2,8% liter 4 000 Tej 5/1 1,5% liter 250 Tej poharas 0,2 l db 3 500 Kakaó dobozos szívószálas 0,2 l. db 4 100 Kakaó flakonos 0,3 l. db 20 Vegyes tejtermékek Tejföl 5/1 12%-os liter 700 Tejföl 800g 20% liter 740 Tejföl 5/1, 20% liter 750 Főzőtejszín 20% 1l liter 110 Natúr joghurt 1 l liter 28 Natúr joghurt 5 l liter 60 Natúr joghurt 150 g db 900 Natúr joghurt 5 kg kg 20 Gyümölcs ízű zsírszegény joghurt 125 g db 4 500 Krémjoghurt natúr 150g db 460 Krémjoghurt gyümölcsös 125g db 2 240 Krémjoghurt gyümölcsös többféle db 740 Görög joghurt 150g db 420 Görög joghurt 1l-es liter 10 Ivójoghurt 250g db 1 160 Kefír 150g db 1 900 Puding több ízben 115 g db 1 000 Habos Puding kakaós- vanília ízű 175g db 1 120 Tejberizs csokoládés, fahéjas, vaníliás, meggyes 200g db 920 Tejkrém szelet 28g db 1 080 Tejkrém szelet db 500 Grízdesszert 115 g db 1 600 Túró és túró készítmények Félzsíros tehéntúró 5/1 kg 850 Túró Rudi desszert 30g db 2 200 Túró Rudi desszert 23g db 1 365 Félzsíros tehéntúró 1 kg kg 40 Krémtúró 90g, többféle íz db 1 340 Sajt termékek Félkemény sajt kg 400 Cheddar sajt kg 10 Füstölt sajt kg 45 Sajtkrém tömlős natúr 50g db 200 Sajtkrém doboz kg 2 Gouda sajt kg 160 Félkemény sajt reszelt kg 190 Kocka sajt (8 cikkes, 200g/doboz) natúr doboz 620 Kocka sajt (8 cikkes, 200g/doboz) téliszalámis, zöldfűszeres doboz 105 Növényi zsíros termékek Ráma Sütőmargarin 500g kg 400 Csészés margarin 450 g db 48 Csészés margarin 225 g db 600 Vaj 1 kg-os kg 50 Vajkrém többféle ízben dobozos kg 50 Margarin mini db 1 400 Mini vaj 8 g db 800 Élesztő kg 20 Étolaj Finomított napraforgó étolaj 10 l liter 400 Finomított napraforgó étolaj 1 l liter 4200 mennyiségben a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Kereskedelmi ajánlatban részletesen meghatározottak szerint. Keretösszeg (opcióval): 22.901.929,- Ft A kereskedelmi ajánlatban megadott mennyiségek 12 hónapra vonatkozóan kerültek meghatározásra. A kereskedelmi ajánlatban megjelölt termékekre csak teljes körű ajánlat tehető. Kenyerek Kenyér rozsos 1 kg-os kg 4300 Kenyér teljes kiőrlésű 0,5 kg db 400 Rusztikus kenyér 0,5 kg db 800 Zsúrkenyér 1 kg kg 120 Kiflik, zsemlék Barna zsemle db 360 Barna kifli db 600 Fehér kifli db 18000 Teljeskiőrlésű kifli db 1600 Teljeskiőrlésű zsemle db 1600 Korpás kifli db 3400 Korpás zsemle db 3400 Vizes zsemle db 24000 Vajas kifli db 4000 Tökmagos zsemle db 900 Tökmagos kifli db 300 Panni kifli mákkal szórt db 3 000 Panni kifli db 1 300 Élesztő kg 95 Zsemlemorzsa kg 350 Sós péksütemények Hamburger buci vagy puffancs db 430 Hotdogkifli db 500 Sajtos perec db 1 500 Pizzás kifli db 2 800 Sajtos kifli db 1 700 Sajtos rúd db 4 200 Virslis táska db 700 Sajtos pogácsa db 2400 Sajtos pogácsa nagy db 250 Pizzás csiga db 100 Édes péksütemények Bounty kalács - többféle ízű pudinggal töltött kalács db 450 Botocska db 1400 Briós cukorral szórt pékáru db 2900 Csíkos kifli vagy fatörzs (tigriskifli) db 3400 Fahéjas csiga db 200 Kakós csiga db 250 Fánk töltött db 240 Fánk töltetlen db 240 Fonott kalács 0,5 kg db 250 Ízes levél db 700 Kakaós kalács 0,5 kg db 160 Kuglóf 0,5 kg db 110 Meggyes táska db 1200 Pudingos kifli vanília pudinggal db 1 700 Túrós batyu db 1 250 Mákos fonott mini db 850 Mákos búrkifli db 420 Ízes vagy mákos bukta db 500 Molnárka db 2600 mennyiségben a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Kereskedelmi ajánlatban részletesen meghatározottak szerint. Keretösszeg (opcióval): 14.640.093,- Ft A kereskedelmi ajánlatban megadott mennyiségek 12 hónapra vonatkozóan kerültek meghatározásra. A kereskedelmi ajánlatban megjelölt termékekre csak teljes körű ajánlat tehető. Darabolt sertéshúsrészek, lédig Sertés comb, csont és csülökhús nélkül kg 6700 Sertés karaj, csont nélkül kg 2100 Sertés máj kg 40 Sertés, húsos karajcsont kg 55 Baromfihús részek, előhűtött, fagyasztott Csirkemell, csont és bőr nélkül, előhűtött, lédig kg 700 Csirkemell, csont és bőr nélkül, fagyasztott kg 200 Csirke felsőcomb fagyasztott 10-25 dkg/db kg 1100 Csirke felsőcomb előhűtött, lédig 10-25 dkg/db kg 10 Csirkcomb szortázott 20-22/db kg 20 Kacsacomb egész fagyasztott 25-35dkg/db kg 110 Baromfimáj, pulykamáj előhűtött, fagyasztott Csirkemáj szív nélkül,csomagolt, fagyasztott kg 270 Pulykamáj fagyasztott kg 40 mennyiségben a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Kereskedelmi ajánlatban részletesen meghatározottak szerint. Keretösszeg (opcióval): 22.119.305,- Ft A kereskedelmi ajánlatban megadott mennyiségek 12 hónapra vonatkozóan kerültek meghatározásra. A kereskedelmi ajánlatban megjelölt termékekre csak teljes körű ajánlat tehető. Gyümölcsök Alma kg 3500 Banán kg 1850 Körte kg 1500 Göröginnye kg 300 Mandarin kg 850 Narancs kg 1500 Kivi kg 160 Szilva, ringló kg 300 Sárgadinnye kg 120 Szőlő kg 40 Nektarin kg 200 Őszibarack kg 150 Zöldség Burgonya - zsákos kg 8500 Vöröshagyma - zsákos kg 340 Lilahagyma kg 50 Fokhagyma kg 14 Hámozott fokhagyma kg 24 Paradicsom - piros kg 200 Paradicsom - piros kg 500 Zöldpaprika kg 140 Kápia paprika kg 50 Kaliforniai paprika - piros kg 60 Fejes káposzta kg 1150 Kelkáposzta kg 400 Fejes saláta db 100 Darált mák kg 70 Szemes mák kg 65 Bulgur 5 kg kg 400 Sárgaborsó 5 kg kg 220 Lencse 5 kg kg 290 Árpagyöngy 5 kg kg 30 Tökmag 1 kg kg 5 Zabpehely 5 kg kg 15 Kígyóuborka kg 360 Retek kg 10 Hajdina kg 5 Köles kg 5 Citrom kg 5 Csemege uborka kg 51 Tavaszi káposztasaláta kg 34 Savanyú káposzta kg 740 Savanyú cékla vödrös kg 102 Vegyes vágott savanyúság vödrös kg 51 Almapaprika kg 34 Fertőtlenített tojás db 13000 mennyiségben a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Kereskedelmi ajánlatban részletesen meghatározottak szerint. Keretösszeg (opcióval): 18.857.787,- Ft A kereskedelmi ajánlatban megadott mennyiségek 12 hónapra vonatkozóan kerültek meghatározásra. A kereskedelmi ajánlatban megjelölt termékekre csak teljes körű ajánlat tehető. Szárazáru, fűszerek Liszt BL55 1 kg-os kg 4600 Rizs "A" minőségű 1 kg-os kg 2800 Kristálycukor 1 kg-os kg 1530 Finomított porcukor 0,5 kg-os kg 470 Finom jódozott só 1 kg-os kg 1020 Étkezési búzadara 1 kg-os kg 570 Száraztészta 8 tojásos Eperlevél kg 70 Cérnácska kg 10 Csiga kg 48 Csipet kg 55 Száraztészta 4 tojásos Cérnametélt kg 55 Spagetti kg 419 ABC kg 222 Kiskagyló kg 222 Kiskocka kg 222 Rizsszem kg 18 Copfocska kg 250 Nagykocka kg 100 Rövidcső kg 120 Rövidmetélt kg 120 Szarvacska kg 240 Tarhonya kg 567 Csavartcső kg 140 Fodros nagykocka kg 980 Kagyló kg 120 Olaszcsavart kg 90 Orsó kg 200 Dörzstarhonya kg 162 Csusza kg 20 Száraztészta durum Spagetti kg 195 Penne kg 40 Zöldséges orsó kg 40 Fodros metélt kg 480 Copfocska kg 25 Őrölt fekete bors 250g kg 18,5 Őrölt kömény 250g kg 5,5 Őrölt fahéj 250g kg 5 Szárított, morzsolt oregánó 250g kg 3,5 Szárított, morzsolt majoranna 250g kg 4,5 Szárított, morzsolt tárkony 250g kg 1,25 Csemege fűszerpaprika 1 kg kg 125 Szárított, morzsolt bazsalikom 250g kg 1 Szegfűszeg egész 250g kg 2,5 Szegfűszeg őrölt 250g kg 1 Szerecsendió őrölt 250g kg 0,25 Kakukkfű 250g kg 0,25 Vaníliás cukor 1 kg kg 13 Babérlevél 250g kg 2,75 Szódabikarbóna 1 kg kg 3 Tyúkhúsleves alap 3 kg-os vödrös kg 9 Sütőpor 1 kg kg 6 Instant ételízesítő 3 kg-os kg 3 Ételízesítő 3 kg-os kg 240 Sajtmártás alap 1 kg-os kg 5 Zöldségleves alap 3 kg-os kg 3 Krémleves alap 2 kg-os Gomba. kg 32 Krémleves alap 2 kg-os Brokkoli. kg 48 Krémleves alap 2 kg-os Zeller. kg 48 Bolognai mártás alap 2 kg-os kg 20 Szárnyas fűszerkeverék 600 g kg 3 Sertés fűszereverék 1 kg. kg 2 Vanília főzőpuding 750g kg 24,75 Puncs főzőpuding 750 g kg 8,25 Levesgyöngy 1kg kg 72 Zsemlekocka kg 40,6 Mákvarázs alappor sütőkeverék kg 40 Folyékony áru, teák Ecet 1 l l 20 Citromlé 1 l l 312 Kávépótló Maci kávé 250g kg 1,5 Kávépótló 130g kg 1,95 Instant kakaó cukrozott 600 g kg 19,2 Instant kakaó cukrozott 1500 g kg 6 Ásványvíz 0,5 l-es db 192 Ivólé 0,2 l-es szívószálas db 8181 Ivólé 0,2 l-es szívószálas db 1890 Ivólé 0,2 l-es szívószálas db 810 Ivólé 0,2 l-es szívószálas db 162 Ivólé 0,2 l-es szívószálas db 432 Ivólé 0,2 l-es szívószálas db 1350 Holland kakaópor 0,5 kg kg 13 Tea szálas fekete 50-100g kg 8,5 Gyülölcstea keverék szálas 100g db 150 Gyülölcstea keverék szálas 50g db 290 Almalé 1 l l 60 Édességek, nasik Gabonapehely 0,5-1 kg-os kg 47 Gabonapehely 0,5-1 kg-os kg 47 Gabonapehely porciós db 1200 Croissant db 1680 Croissant kakós db 144 Croissant kókuszos db 20 Croissant meggy-vanília töltelékkel db 20 Sós krékerek 0,5 kg kg 3 Oldalán kakaós bevonómasszába mártott ostyaszelet citrom krémmel db 72 Oldalán kakaós bevonómasszába mártott ostyaszelet kókusz krémmel db 72 Húsvéti csokinyúl és mikulás figura 25g/db db 1200 Húsvéti csokinyúl és mikulás figura 40g/db db 640 Piskóta figura csokis töltelákkel db 3216 Piskóta figura epres töltelékkel db 96 Piskóta figura tejes töltelékkel db 528 Reggeliző zabszelet almás db 200 Reggeliző zabszelet erdei gyümölcsös db 280 Zabfalat csokoládé talppal db 36 Zabfalat almás db 36 Műzliszelet gyümölcsös db 3120 Műzliszelet meggyes - joghurtos talppal db 2880 Banános zabszelet csokoládés bevonó talppal db 480 Kókuszos műzliszelet db 480 Gabonapehely szelet tejbevonó talppal fahéjas db 32 Gabonapehely szelet tejbevonó talppal kakaós db 16 Gabonapehely szelet epres, ásványi anyagokkal db 36 Gabonapehely szelet tejcsokoládés db 36 Gyümölcsízű ropogós gabonapehelyszelet db 16 Babapiskóta 100g kg 0,3 Babapiskóta 5kg-os kg 10 Gyümölcspüré 100g/db körte-alma db 3648 Gyümölcspüré 120g/db alma-sárgabarack db 96 Gyümölcspüré 120g/db alma-eper db 96 Gyümölcsdarabok szőlőlében db 60 Őszibarack eperzselében db 60 Rizses csontocskák joghurt ízű öntettel 30g/db db 26 Rizsszeletek tejcsokoládéba mártva 11 g/cs db 30 Rizsszeletek fehércsokoládéba mártva 11 g/cs db 30 Háztartási keksz 1 kg kg 5 Mazsola 1 kg kg 5 Nápolyi csokis 5kg-os kg 5 Ropi-perec 45g/cs db 100 Piskóta szelet többféle töltelékkel 28g/db db 2660 Szaloncukor többféle ízben 5 kg kg 55 Puszedli lekvárral töltve 50 g/db db 2142 Teljes kiőrlésű keksz fehéjas db 96 Teljes kiőrlésű keksz kókuszos db 96 Teljes kiőrlésű keksz meggyes-almás gyümölcstöltelékkel db 36 Teljes kiőrlésű keksz sárgabarack-alma gyümölcstöltelékkel db 18 Teljes kiőrlésű keksz kakaókrémes gyümölcstöltelékkel db 18 Reggeli keksz erdei gyümölcsös db 40 Reggeli keksz erdei kakós db 40 Töltött palacsinta sárgabarackos db 24 Töltött palacsinta epres db 24 Töltött palacsinta vaníliás db 48 Kakós keksz vanília ízű töltelékkel db 32 keksz vaníliás töltelékkel db 32 Nápolyi szelet tejbevonóba mártott kakaós krémmel db 192 mennyiségben a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Kereskedelmi ajánlatban részletesen meghatározottak szerint. Keretösszeg (opcióval): 23.183.191,- Ft A kereskedelmi ajánlatban megadott mennyiségek 12 hónapra vonatkozóan kerültek meghatározásra. A kereskedelmi ajánlatban megjelölt termékekre csak teljes körű ajánlat tehető. Mirelit zöldség, gyülölcs Zöldborsó 2,5 kg kg 1100 Fejtett bab 2,5 kg kg 610 Almakocka 10 kg kg 150 Almacsík 2,5 kg, 4 kg vagy 10 kg kg 480 Megy magozott 2,5 kg kg 730 Medvehagyma aprított 1 kg kg 2 Petrezselyemzöld 1 kg kg 55 Szilva 2,5 kg kg 80 Sárgarépa 2,5 kg vagy 10 kg kg 1400 Sárgarépa 2,5 kg vagy 10 kg kg 180 Zöldbab sárgahüvelyű vágott 2,5 kg kg 880 Zellerkocka 2,5 kg kg 360 Lecsó 10 kg kg 60 Kukorica csemege 2,5 kg kg 330 Erdei gyümölcs 2,5 kg kg 370 Franciasaláta keverék 2,5 kg kg 5 Finomfőzelék alap 2,5 kg kg 440 Brokkoli apró 2,5 kg vagy 10 kg kg 650 Brokkoli szitálék 10 kg kg 240 Karfiol apró 2,5 kg kg 1120 Karalábékocka 2,5 kg kg 440 Kelbimbó 2,5 kg kg 70 Hagymakocka 2,5 kg kg 800 Gyalult tök 10 kg/karton vagy 12 kg/zsák kg 584 Fehérrépa kocka 2,5 kg vagy 10-20 kg kg 1240 Gomba csiperke szeletelt 2,5 kg kg 930 Húsleves zöldség mix 2,5 kg 10kg/karton kg 20 Paraj 5kg/csomag kg 130 Sóskakrém 2,5 kg/csomag kg 130 Sütőtök kocka 2,5 kg vagy 10 kg/csomag 10x10 kg 15 Mirelit hal, félkész húsok Hamburger húspogácsa 50-60g/db 10kg/karton kg 450 Dínófigura 4,4 kg/karton vagy 8,8 kg/karton kg 376,2 Halrudacska 6 kg/karton kg 40 Harcsafilé pangasius extra 0,8-1 kg kg 1060 Mirelit sós termékek Fűszeres burgonya gerezd 2,5 kg kg 50 Burgonyagombóc 6,4 kg/karton kg 128 Nyírségi burgonyagombóc 10 kg/karton kg 50 Burgonya nudli 10 kg kg 470 Hasábburgonya 2,5 kg kg 400 Pita 15 cm átmérő 10db/csomag csomag 5 Császárzsemle mini kg 10 Kijevi csirkegolyó 1 kg kg 50 Panírozott gombafej 2,5 kg kg 20 Rántott karfiol 2,5 kg kg 20 Rántott brokkoli 2,5 kg kg 20 Rántott sajt 2,5 kg kg 50 Rántott camabert sajtfalatka 2,5 kg kg 20 Grill kolbász többféle ízben 1 kg/csomag kg 10 Gordon blue 3kg/karton sertés, csirke kg 30 Császárzsemle natúr db 3590 Baromfi tallér kg 10 Mirelit édes termékek Rétes szeletelt több ízben készre sütött kg 317,52 Rétes szeletelt készre sütött meggyes kg 105,84 Szilvatöltelékes gombóc 10 kg kg 310 Derelye túrós 10 kg kg 10 Áfonyás muffin 6,4 kg/karton kg 76,8 Mini duplacsokis muffin 4,07 kg/karton kg 183,15 Almás-fahéjas fánk 3,1 kg/karton kg 160,28 Fánk mix 2,34 kg/karton kg 23,4 Csokis-vaníliás fonott 4,5 kg/karton kg 9 Fánk töltött csokoládés 2,45 kg/karton kg 63,7 Piskótatekercs sárgabarack ízű 2,1 kg/karton kg 84 Bécsi fánk sárgabarackos kg 60 Mirelit vajas croissan db 180 mennyiségben a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Kereskedelmi ajánlatban részletesen meghatározottak szerint. Keretösszeg (opcióval): 28.571.852,- Ft A kereskedelmi ajánlatban megadott mennyiségek 12 hónapra vonatkozóan kerültek meghatározásra. A kereskedelmi ajánlatban megjelölt termékekre csak teljes körű ajánlat tehető. Konzerv Sűrített paradicsom kg 540 Sűrített paradicsom 0,72 kg 37,44 Csemege kukorica kg 40 Tonhal darabok növényi olajban db 96 Tonhal darabok növényi olajban 1,7 kg db 12 Családi májkrém többféle ízben 180g db 333 Pástétom kacsamájas 48 g/db db 72 Pástétom csirkehúsos 48 g/db db 168 Pástétom halas 45g/db db 144 Pástétom kacsamáj ízben 50 g/db db 96 Húsos pástétom sonkás 105g db 192 Halas pástétom csirkemájas 105g db 192 Padlizsánkrém kg 8 Befőttek, savanyúságok Csemege uborka 5/1 kg 1000 Bajor káposztasaláta vödrös 4 kg kg 24 Vecsési káposztával töltött paprika vödrös 4 kg kg 40 Lecsó 5/1 kg 950 Savanyú cékla 5/1 kg 80 Almapaprika 5/1 kg 12 Befőttek többféle 2,6 kg kg 291,2 Befőttek többféle 5/1 kg 80 Befőttek többféle 4 kg kg 80 Gyümölcssaláták többféle ízben 2,6 kg kg 72,8 Gyümölcssaláták többféle ízben 4 kg kg 120 Mézek, lekvárok Lekvár többféle ízben vödrös 3250 g kg 422,5 Lekvár extradzsem 5,5 kg kg 77 Lekvár sütő barack kg 60 Lekvár többféle ízben mini db 1300 Méz mini db 1300 Méz vegyes virág kg 27,2 Szószok, öntetek, krémek Majonéz 5l-es vödrös kg 170 Majonéz flakonos 1000g kg 150 Majonéz zsákos 3500 g kg 10,5 Majonéz mini 15 ml db 300 Ketchup 5l-es vödrös kg 115 Ketchup zsákos 3500 g kg 10,5 Ketchup flakonos 1,1 kg kg 110 Ketchup mini 15 ml db 1500 Fokhagymakrém vödrös 2,6 kg kg 101,4 Pörköltízesítőkrém vödrös kg 10 Pirosarany 2,5 kg vödrös kg 105 Mustár 5l-es vödrös kg 40 Mustár flakonos 1000 g kg 88 Mustár zsáskos 3500 g kg 7 Mustáros mártás zsákos 3500 g kg 10,5 Taco szósz zsákos 3500 g kg 24,5 Cheddar szósz zsákos 2000 g kg 20 Barbecue szósz 3500 g zsákos kg 35 Salátaöntetek 1l-es l 3 mennyiségben a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Kereskedelmi ajánlatban részletesen meghatározottak szerint. Keretösszeg (opcióval): 9.371.657,- Ft A kereskedelmi ajánlatban megadott mennyiségek 12 hónapra vonatkozóan kerültek meghatározásra. A kereskedelmi ajánlatban megjelölt termékekre csak teljes körű ajánlat tehető. Töltött hústermékek, lédig ill. rúdban Virsli sertés műbeles kg 500 Sertés párizsi rúdban kg 105 Frankfurti virsli ehető béllel kg 30 Bécsi virsli ehető béllel kg 200 Juhbeles virsli kg 100 Soproni felvágott kg 4 Csemege téliszalámi 500g szeletelt kg 5 Főtt füstölt darabolt comb kg 30 Sajtos sertés párizsi rúd kg 60 Olasz felvágott kg 12 Tavaszi sertés szelet kg 12 Májusi csemege kg 20 Zala felvágott kg 14 Fokhagymás felvágott kg 2 Főtt füstölt darabolt tarja kg 100 Nyári turista szalámi szeletelve kg 2 Nyári turista szalámi rúdban kg 10 Toast sonka rúdban kg 200 Gépsonka formában rúdban kg 24 Gépsonka formában 500 g szeletelt kg 30 Borsos szalámi 500 g szeletelt kg 10 Paprikás szalámi 500 g szeletelt kg 7 Diákcsemege 500 g szeletelt kg 2 Löncsfelvágott kg 30 Szalámi mix, szeletelt kg 140 Kenőmájas Kenőmájas 500 g kg 30 Kenőmájas 800 g kg 60 Lecsókolbász kg 340 Baromfi felvágott Baromfi párizsi rúdban kg 15 Szalonna Főtt, füstölt császárszalonna kg 180 Füstölt kenyérszalonna kg 90 mennyiségben a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Kereskedelmi ajánlatban részletesen meghatározottak szerint. Keretösszeg (opcióval): 6.136.546,- Ft A kereskedelmi ajánlatban megadott mennyiségek 12 hónapra vonatkozóan kerültek meghatározásra. A kereskedelmi ajánlatban megjelölt termékekre csak teljes körű ajánlat tehető. Főtt tojás db 3500 Tojáspor 5 kg-os kg 30 mennyiségben a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Kereskedelmi ajánlatban részletesen meghatározottak szerint. Keretösszeg (opcióval): 722.800,- Ft A kereskedelmi ajánlatban megadott mennyiségek 12 hónapra vonatkozóan kerültek meghatározásra. A kereskedelmi ajánlatban megjelölt termékekre csak teljes körű ajánlat tehető.